Míg a serdülők a szezon legerősebb kötöttfogású nemzetközi versenyén Dorogon, addig a kisebbek a szintén igen erősre sikeredett gádorosi Nyuszi Kupán küzdöttek a Kecskeméti Sportiskola birkózói közül.
Az ihletett formában dobó paksiak nyerték az alsóházi csatát az alapszakasz záró fordulójában. Sinik hármasával kezdődött meg a pontgyártás, ám ezt követően a paksiak két kettessel köszöntek be, 4-3. Ivkovic zsákolására Kucsora reagált, majd Dramicanin iratkozott fel a listára, 7-7. Bogues kettő plusz egyes akcióval vétette észre magát, míg Géringer távolról tüzelt, 10-10. A KTE […]
Az OTP Bank Liga 26. fordulójában az MTK vendége volt a KTE. A fiúk fordulatos mérkőzést játszva egy pontot szerezve térhettek haza a fővárosból. Szabó Istvánnak több hiányzója is volt ezúttal, nem került meccskeretbe Lukács, Májer és Banó-Szabó sem, ahogy a régóta hiányzó Nikitscher és Nagy sem. Az első helyzet a hazaiak előtt adódott, Antonov […]
Szabó Alex és a KTE a mai napon mindenben megállapodott a közös folytatásról, így a csapat védője új, hosszú távú szerződéssel kötelezte el magát a Kecskeméti TE mellett.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia serdülő leány csapata a felsőházi selejtező utóbbi két fordulóját öt győzelemmel és egy vereséggel fejezte be. A kecskeméti selejtezőben Csomor Flóra és Hegedűsné Pogány Vivien irányításával, minden mérkőzését megnyerve (Vasas Akadémia, a Pécsi Akadémia és a Törekvés ellen) kimagaslóan jól szerepelt a csapat. A legutóbbi fordulóban Győrben két győzelem és egy vereség volt a mérleg. Ebben a fordulóban Csomor Flóra és Burján Bianka edzőpáros irányította az együttest.
Szombaton 17:00-kor az MTK vendége lesz csapatunk az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A találkozó kapcsán összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat drukkereinknek.
Törös Olga olimpiai bronzérmes tornász, edző, testnevelő tanár emlékére és tiszteletére szerveztek emléktornát a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában. Az esemény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia polgármester volt, aki rokoni szállal kötődik Törös Olgához.
Vendégjegyet egységes 2000 Ft-os áron tudnak biztosítani, a jegypénztár 17:00-kor nyit, kapunyitás is ekkor van, készpénzzel lehet fizetni. Vendégszurkolókat 80 főig tudnak beengedni.
Bronzérmes lett a férfi röplabda Magyar Kupában a Kecskeméti Röplabda Club. A sikerhez vezető útról beszélt a KTV hétfői Sportmagazinjában Farkas Péter csapatkapitány. A műsorból többek között kiderült, hogy fiatal csapatról van szó és bár a keretjátékokban elkerülték az erős ellenfeleket a KRC teljesítménye így is kimagasló.
Olaszországban, Lignano Sabbiadoro városában rendezték a CMAS uszonyosúszó világkupa sorozat második fordulóját, amelyen 25 ország 131 egyesületének 788 versenyzője vett részt.
A BÁCSVÍZ KVSC úszói 2024. március 23-24-én az V. BVSC Tavaszi Kupán vettek részt. A Laky Károly Uszodában 42 egyesület 625 versenyzője mérette meg magát. A versenyen délelőtt a 2013 és fiatalabb, délután a 2012 és idősebb korosztály indult. A kecskeméti úszók a felkészülés jelen szakaszának megfelelő teljesítményt nyújtottak. Az egyesület a csapatok pontversenyében a 9. helyen végzett.
Kiváló játék, magabiztos siker, így összegezhető a szombati Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Kometa Kaposvári KK mérkőzés amely haza sikert hozott. A mérkőzés felvétele kedden 17 órakor látható a Kecskeméti Televízióban.
Idegenben kezdte meg felsőházi szereplését a női kézilabda NB II. Dél-Keleti csoportjában a Kecskemét. Bíró-Kisjuhász Petra sérülések miatt megtizedelt együttese Szarvason 22-19-re alulmaradt.
Dunakeszin rendezték az év első szabadfogású válogatóversenyét az U17-es korosztály számára. A versenyen a Kecskeméti Sportiskola birkózója, Hornyák Zalán nagyszerű technikai tusos győzelmeket aratott magyar és szlovák ellenfeleivel szemben és bejutott a döntőbe, ahol azonban rutinosabb riválisa megállította őt.
Március 23-án, szombaton délelőtt zajlott a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola hagyományos családi sportnapja, a ThEShOw, ahol a részt vevő gyerekek és szülők számos sportágban kipróbálhatták magukat. A rendezvény keretein belül hirdették ki a „Mozdulj, ovis!” rajzpályázat eredményét is.