Testi és lelki táplálék - karácsony a Máltai kecskeméti melegedőjében

2025. 12. 25., 19:25
A hagyományokhoz híven idén karácsonykor is szentmisére és ünnepi ebédre várták a nélkülözőket a kecskeméti máltaisok. A szeretetszolgálat Hoffmann János utcai melegedőjében december 24-én délelőtt sokan gyűltek össze, hogy testi és lelki táplálékot vegyenek magukhoz a Megváltó születésének ünnepén.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 36 képet tartalmaz

Jézus Krisztus egy jászolban, állatok közt látta meg a napvilágot, a legegyszerűbb körülmények közepette, ugyanakkor a Szentcsalád, Szűz Mária és Szent József szeretete által övezve. Ez a betlehemi egyszerűség azt tanítja, hogy a lelki közösség és a szeretetkapcsolat sokkal alapvetőbb az anyagi jólétnél. Egyúttal mutatja azt is, hogy a Megváltó mindenkiért jött, mindekiért élt és mindenkiért meghalt – a legelesettebbekért, a leginkább nélkülözőkért is. A Máltai Szeretetszolgálat hagyományos karácsonyi ünnepségén ez a keresztény szellemiség öltött testet.

A szentmisét dr. Jeney Gábor atya, a Máltai dél-alföldi régióvezetője tartotta, immár hagyományosan. Több mint 10 éve celebrál misét a rászorulók közösségének december 24-én Kecskeméten. Jeney Gábor, aki Kecskemét, majd Soltvadkert után idén augusztus óta Jakabszállás plébánosaként szolgál, egy példabeszéden keresztül szólította meg a jelenlévőket: egy pitypangról szólt a történet, amit egy bosszús ember eltapos, de másnap arra járva rácsodálkozik, hogy a kis virág magához tért, sőt megerősödött.

Ráeszmél, hogy számára is van újrakezdés, és a megtöretésből akár megerősödve is felemelkedhet.

Jeney Gábor arról is beszélt, hogy kiüresített szívvel kell várnunk a Megváltót, hogy a betlehemi jászolhoz hasonlóan a mi szívünkben is megszülethessen. Ehhez ugyanis nyitott, tágas és várakozó szívre van szükségünk.

"Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem" – imádkoztuk, köztünk sokan olyanok is, akiknek nincs hajlékuk.
Radics Sándor cimbalomművész is részt vett az ünnepségen, a misén felolvasó szolgálatot vállalt. A muzsikálás sajnos ezúttal elmaradt.

"Legyen békesség köztünk mindenkor" – hosszas kézfogások, baráti kiengesztelődések vették kezdetüket ekkor, békével fordultak egymáshoz a máskor vitatkozók, veszekedők. Az énekek is örömmel szóltak: a mise végén Jeney atya egy versszak után abbahagyta volna a Pásztorok, pásztorok énekét, de többen még folytatták...

Érezni lehetett, hogy a határhelyzetben lévők fogékonyabbak lehetnek Isten érintésére, mint az anyagi biztonságban és kényelemben élők. Ahogyan maga Jézus fogalmazott: "Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”

A misére szép számban érkeztek a rászorulók, köztük sok hajléktalan ember, de rajtuk kívül olyanok is, akiknek van ugyan hol lakniuk, de a napi betevő előteremtése már nehézséget jelent. A karácsonyi menü természetesen ünnepi volt: töltött csirkecomb petrezselymes burgonyával, desszertként pedig mindenki egy kis tálca aprósüteményt és egy banánt kapott.

A rászorulóknak ezúttal nem kellett a pulthoz menniük, hogy átvegyék az ételt, hanem a központ munkatársai és önkéntesei szolgálták fel nekik az ebédet. Akik részt vettek a szentmisén, ebéd után ajándékcsomagot is kaptak a szeretetszolgálattól, benne édességgel, naranccsal, üdítővel, tisztálkodó- és ápolószerekkel, meleg zoknival.

A mise után Rigóné Kiss Éva, a Máltai kecskeméti csoportjának vezetője, és Gyöngyösi Renáta, a Hoffmann János utcai melegedő és népkonyha vezetője mondott rövid év végi köszöntőt. Megköszönték, hogy mindenki megtisztelte az ünnepet azzal, hogy tisztán, józanul érkezett. Sokan jöttek, de jöhettek volna még többen – tették hozzá.

Rigóné Kiss Éva, a Máltai kecskeméti csoportjának vezetője, és dr. Jeney Gábor atya, a Máltai dél-alföldi régióvezetője
Gyöngyösi Renáta, a Hoffmann János utcai melegedő és népkonyha vezetője

Az eseményen megjelent egy férfi, aki évek óta pénzadománnyal segíti a szegényeket karácsonykor, így tett most is. Azt mondta, hála Istennek anyagi biztonságban él, és így megteheti. Kérte, hogy nevét ne említsük.

Az örömteli pillanatok között fájdalmas tekintetek bújtak elő, a remény és a reménytelenség is megmutatta arcát.

Valójában van-e remény, vagy hiú ábránd a megváltás? A tevéről és a tű fokáról szóló hasonlata után Jézust megkérdezik tanítványai, ki üdvözülhet? Jézus rájuk nézett, és így szólt: "Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.”

Melegedő és népkonyha a Hoffmann János utcán

A Máltai Szeretetszolgálat Hoffmann János utcai népkonyháján az év minden napján reggelit és meleg ebédet kapnak a rászorulók. Letusolhatnak, és a ruháikat is kimossák. Értékeiket megőrzik. Akinek ruhaneműre van szüksége, ellátják.

A központban kulturális és lelkiségi programokat is kínálnak az érdeklődőknek.