Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét 1823. január 22-én véglegesítette Szatmárcsekén. A napot 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napjaként. A 200. évforduló tiszteletére, 2022 decemberében a magyar parlament országgyűlési határozattal hivatalos állami emléknappá nyilvánította január 22-ét. A kecskeméti kulturális intézmények többsége energiatakarékossági okokból január folyamán zárva tart, így az idén a kerek évforduló ellenére a megszokottnál kevesebb eseményt rendeztek a magyar kultúra napjának tiszteletére. Ezek egyike volt a nap előestéjén, a Katona József Könyvtárban megrendezett Hagyomány és társadalom című előadás.

Agócs Gergely etnográfus, népzenekutató üzbegisztáni gyűjtőútjáról hazatérve, egyenesen a repülőtérről érkezett Kecskemétre, hogy hallgatóságának a magyar műveltséget fenyegető veszélyekről, a kilábalás lehetőségeiről és a megmutatkozó pozitív tendenciákról beszéljen. Az előadásra sokan voltak kíváncsiak, köztük prof. dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester, valamint négy önkormányzati képviselő: dr. Fekete Gábor, Jánosi István, Király József és Szamler László. Közülük dr. Fekete Gábor, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke mondott köszöntőt az emléknap elé.

Dr. Agócs Gergely nagyívű előadásában összefoglalta a magyar kultúra és műveltség gyökereit. Kitért arra, hogy ennek a műveltségnek nyelvi vagy népzenei kapcsolódásai hová mutatnak, milyen keleti örökséget hordoz a magyar kultúra, és melyek azok az egyéb európai rétegek, amelyek a keleti örökségre rárakódtak. Mondandója alátámasztására Agócs Gergely nogáj és karacsáj zenei párhuzamokat mutatott be a saját gyűjtéséből.

Az előadás második felében a jelen állapotokról beszélt: arról, hogy mélyreható átalakuláson esik át a magyar műveltség rendszere. Számos hagyományos elem eltűnt ebből a műveltségből, az iskolák a töredékét sem tudják visszaadni annak a műveltségnek, amelyet a hagyományos közösségek természetes módon hagyományoztak az új generációkra. Az előadás lezárásában a kutató rámutatott néhány pozitív, reményt keltő folyamatra is, amelyek segítségével vissza lehet terelni nemcsak az egyes embereket, de akár teljes generációkat is a magyar kultúra értékeihez. A globális piacgazdaság szereplői azonban nem abban érdekeltek, hogy kis, lokális műveltségi gócok alakuljanak ki, hanem profitmaximalizálási érdekeiket szem előtt tartva a saját márkáikat szeretnék minden egyes népre vagy népcsoportra uniformizált módon ráerőltetni.

Optimizmusra mégis van okunk az előadó szerint. Mindenekelőtt az, hogy nagyon korán felismertük a lokális kultúra fontosságát műveltségünk megmaradásában. A hagyományos magyar műveltség dokumentálása kiváló szinten megtörtént az elmúlt évtizedekben. Hatalmas gyűjteménye létezik a zenének, a táncoknak, a szövegfolklórnak, a szokásoknak, a viseleteknek, a tárgyi kultúrának, a társadalomnéprajznak. Ilyen tudományos tevékenységet esetleg más európai nép is képes felmutatni, de nálunk mindezek átadására sajátos mozgalmak épültek rá, mint amilyen a táncházmozgalom vagy a Repülj páva volt.

A KSH adatai szerint hazánkban több mint 200.000 ember foglalkozik népművészeti előadói tevékenységgel, ami hatalmas szám, és bizakodásra ad okot. Az idős mesterek nálunk szinte kézből-kézbe adták át a kultúrájukat például a népzenei találkozók alkalmával, vagy a Repülj páva eseményein. A sikeres továbbadásnak ez a személyesség, és a befogadók részéről az aktív elsajátítás a záloga.

Hogy „mit” kell elsajátítanunk, azt ma már pontosan látjuk, mint ahogyan a „hogyan”-ra is választ kaphatunk a különböző adatközlők felvételeiből. A „miért”- ek megértéséhez viszont a személyes kapcsolódások tudják megadni a válaszokat, és ezen a területen szerencsére nem állunk rosszul. Ezért van remény rá, hogy a hagyományaink tovább élhetnek.