Zene és költészet találkozott a Kodály Iskolában

2024. 01. 23., 11:26
Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban Csekén ezen a napon fejezte be „a magyar nép zivataros századaiból” vett példákra épített költeményét, a Himnuszt. Az emléknapon a Kecskeméti Kodály Iskolában „Zene és költészet Szabadon” címmel szerveztek összművészeti rendezvényt. Különleges vállalkozásnak lehettek tanúi a széksorokban ülők, két „közeli rokon”, a zene és a költészet összekapcsolódását hallhatták a koncert folyamán.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 14 képet tartalmaz

Az ünnepi műsor első perceiben Balogné Papp Boglárka köszöntötte a megjelenteket. A Magyar Örökség-díjas intézmény vezetője pár mondatban ismertette a magyar kultúra napja születésének történetét, elmondta, hogy az emléknap szükségességét ifjabb Fasang Árpád vetette fel közel 40 évvel ezelőtt, 1985-ben. Idézte is a kiváló zongoraművészt, aki így vélekedett: „Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is.” A bevezető gondolatok után az intézmény dísztermében megjelentek – Kuklis Richárd 12.-es szakgimnáziumi diák orgonakíséretében – elénekelték a Himnuszt.

Ezt követően Konyicska Renáta zongoraművész és Szöllősi Mátyás költő, író, fotóriporter lépett a színpadra. A Londonban élő fiatal muzsikus Frédéric Chopin 1839-ben megjelent 24 prelűdjét adta elő bravúros technikai tudással, megragadó átéléssel és kifejezőerővel, felmutatva a költőien szép kompozíciókban elrejtett érzelmeket. A rövid karakterdarabok között Szabad című, válogatott és új verseit tartalmazó kötetéből a szerző előadásában hallhattak néhányat az érdeklődők. A 15 költemény a zenei anyaghoz szorosan kapcsolódó, lírai történetet beszélt el.

Londonból érkezett a Kodály Iskolába

Konyicska Renáta zongoraművész tízévesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, ahol nyolc évig Esztó Zsuzsa tanította, majd egyetemi tanulmányait Baranyay László, Wagner Rita és Gulyás Márta osztályában folytatta. Számos szóló- és zenekari koncertet adott itthon és külföldön. Nemzetközi versenyek díjazottja: a zágrábi Zlatko Grgošević Zongoraverseny és az olaszországi Cittá di Gorizia verseny I. és fődíjasa, a budapesti Chopin-verseny II. helyezettje volt. Plzenben, a Smetana nemzetközi versenyen I. helyezést ért el, míg Hollandiából, a Piano Competition for Young Musicians zongoraversenyről III. díjat hozott haza. Mesterképzését Londonban, a Royal Academy of Musicban végezte Pascal Nemirovski irányítása alatt, ezt követően posztgraduális művészdiplomáját Birminghamben szerezte meg. Jelenleg Londonban él, fellépései mellett fiatal generációknak szóló zenei előadásokat tart és tanít.

Író és fotóriporter egy személyben

Szöllősi Mátyás író, költő, fotóriporter. 2004 óta publikál különböző folyóiratokban, többek között a 2000, az Alföld, az Élet és Irodalom, a Hitel, a Jelenkor, a Kortárs, a Mozgó Világ és a Látó közölte írásait. 2010-ben jelent meg Aktív kórterem című kötete, 2011-ben Állapotok – negyvenöt töredék című könyve. Első prózai munkája az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Váltóáram című elbeszéléskötet, mellyel elnyerte a 2017-es Margó-díjat. Számos alkalommal szerepelt a Magvető Könyvkiadó által évente megjelentetett Szép versek című antológiában. Két drámája (Kánikula; Lassan, visszatartva) szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretein belül évente megrendezésre kerülő Nyílt fórumon. Utóbbi mű – felolvasó-színházi formában – a Nemzeti Színházban is bemutatásra került 2014-ben. Prózáját angol, német, horvát, lengyel és szerb nyelvre fordították. Fotóriporterként is dolgozik, számos portré- és dokumentarista sorozat készítője itthon és külföldön egyaránt.

Az est záró részében egy rövid beszélgetést hallgathatott meg a közönség a két alkotóval, melynek moderátora Kriskó János, a Kecskeméti Televízió munkatársa, a Múzsa című kulturális magazin felelős szerkesztője volt. Az élményszámba menő rögtönzött interjúkból kiderült például – és erre egy romániai magyar nyelvű televízió felvétele a bizonyíték –, hogy Konyicska Renáta igen komoly öntudattal már ötéves korában zongoraművészi karrierre készült. Szó esett az első fellépéseiről, sikereiről is: „Én nagyon élveztem minden alkalmat, amikor akár verset, akár zenét adhattam elő különböző helyzetekben, a családnak vagy akár templomi közegben, vagy akár egy kisebb versenyen, amelyeken előszeretettel vettem részt.” Renáta életének további állomásaival is megismerkedhettek a jelenlévők, így a Magyarországra való költözéséről, a Zeneakadémia ajtajának első átlépésekor érzett öröméről, londoni élményeiről – ahol az egyik legjobb barátnője a Kecskemétről indult, Prima Primissima díjas hegedűművész, Pusker Júlia –, s hogy bár sem a szigetországban, sem máshol a világon nem érzi magát idegennek, de igazán otthon Magyarországon van, ezért is jön haza rendszeresen. Jó volt hallani a beszélgetés során vissza-visszatérő gondolatot, melyben háláját fogalmazta meg a családja iránt, akiktől a pályájához nélkülözhetetlen, szeretetteljes támogatást kapott.

Az est másik főszereplőjének életébe is bepillanthattak a művészetkedvelők. Szöllősi Mátyás beszélt kecskeméti kötődéseiről – édesanyja Dömötör Zsuzsanna, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Apor Vilmos érdemrend ezüst fokozatával kitüntetett korábbi karmestere –, hogy számára mennyire meghatározó volt és ma is az a hírös város. Emellett beavatta a jelenlévőket a versei mögött megbúvó személyes élményeibe, a költészet és a fotográfia kapcsolatának rejtelmeibe, valamint szólt a mostani koncert létrejöttének előzményeiről. „Azért is mondtam igent többek között, amikor Renáta fölvetette ezt a lehetőséget, mert hozzám is nagyon közel áll Chopin zenéje, a prelűdöket is ismerem, sokszor hallgattam, és mert érzek bennük egyfajta küzdelmet, a démonokkal való harcot, a tudatállapot-váltásokat –, hogy az egymást követő prelűdök mennyire másak és hogyan válaszolnak az előzőleg fölvetett kérdésekre –, és bizonyos szempontból vannak olyan verseim, amelyek szintén ezeket az érzéseket mutatják meg. Épp ezért úgy gondoltam, hogy tehetünk egy kísérletet. Örülök annak, hogy úgy tűnik, működőképes lehet.”