Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyullad egy lakóház.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében és a Kecskeméti Városrendészet együttműködésével került sor a kecskeméti Cifrapalotában a napokban arra a szakmai konferenciára, amely a közösségi rendészet aktuális kérdéseire fókuszált.
A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a 112 segélyhívó szakemberei közvetlenül a Gondosóra felhasználójával tudnak kapcsolatba lépni, így a segítség még gyorsabban érkezik – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
Közbiztonsági szempontból nyugodtan, békésen telt a decemberi, ünnepi időszak Kecskeméten, amelyben meghatározó szerepe volt a 2023 nyarán létrejött közbiztonsági fórumnak. A rendvédelmi szakemberekből álló testület mai(kedd) sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szervezeten belül létrejött Csillag csoportnak köszönhetően eltűntek a városból az erőszakosan kéregető hajléktalanok is. Volt olyan nap is, amikor egyetlen bűncselekmény bejelentése sem történt Kecskeméten.
Megerősített jelenlétet ígér a háromnapos hosszúhétvégére a Kecskeméti Városrendészet a temetőknél. A Kecskeméti Köztemetőnél egyszerre 8 városrendész dolgoz majd össze a rendőrökkel és a polgárőrökkel. A legfőbb feladatuk a köz- és vagyonbiztonság, a parkolás segítése és a közterület használat ellenőrzése lesz.
Eredményes és szakmai szempontból is motiváló a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Neumann János Egyetem munkacsoportjainak az együttműködése. A kecskeméti egyetem 2023-ban csatlakozott a rendőrség munkájához, mint szakmai támogató. A két szervezet munkatársainak az együttműködése pedig gyorsan megmutatta eredményességét.
Az év első napjaiban újra téliesre fordul az időjárás. Vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd gyakorlatilag az ország teljes területén havazás váltja fel. A Magyar Közút, ahol lehet, ott megelőző sószórást végez, de ónos eső idején, ha folyamatosan hullik ez a csapadékforma, akkor azt az eső lemoshatja, így hatékonyan csak annak elállta után tudnak beavatkozni a szakemberek. Ezért a közútkezelő fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől. Nemcsak az időjárás miatt, hanem azért is, mert a hétvégén a szokásosnál is nagyobb forgalom várható a Nyugat-Európába visszatérő munkások miatt, emiatt főleg az M3-M0-M1 és az M5-M0-M1 útvonalon lehetnek majd telítettebbek a sávok.
„A város lakosságának mindig biztonságban kell éreznie magát” – ezt hangsúlyozta a Kecskeméti Városrendészet vezetője. Dr. Német Zsolt kiemelte, nem bírságolni akarnak, hanem harmonikus együttélést szeretnének kialakítani.
Nagyon szép eredményeket ért el a Kecskeméti Városrendészet többek között az illegális hulladék elleni küzdelemben, a közúti forgalmat és közbiztonságot veszélyeztető autók elszállításában, valamint a külterületen élő, idős és rászoruló személyek felkutatásában és megsegítésében. A városrendészet sajtóközleményében hangsúlyozza, a legfőbb feladatuk a közbiztonság megteremtése.
„Láss jól, vezess biztonságosan" címmel közlekedésbiztonsági kampány indult. A kampányindító sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt tartották Kecskeméten, a Gokart Hotel és Étteremben. A kampány a megfelelő látás, a jól megválasztott gumiabroncs és a vezetéstechnika fontosságára hívja fel a figyelmet. A rendezvény végén a sajtó munkatársai tesztelhették ügyességüket egy Alpine A110GT sportautóban,
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára levélben tájékoztatta Kecskemét önkormányzatát az Európában is egyedülálló, tavaly elindított és ingyenesen igénybe vehető Gondosóra Programról. A programhoz díjmentesen csatlakozhatnak a 65 év felettiek.
Szilveszter éjjel 20 és 50 között alakul a tűzijátékok miatt keletkező tüzek száma országszerte. A legtöbbször csak kisebb tüzek keletkeznek, de minden évben előfordul néhány többmilliós kárral járó nagy tűz is. A leggyakrabban fenyők, tuják, kukák, gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyre, vagy autó alá repül és ott okoz tüzet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.