Erdőt járni sokféleképpen lehet. Van, aki kirándulni megy, más kutyát sétáltat, lehet gombát szedni, termést gyűjteni, és ma már azon se kell csodálkozni, ha valaki fürdőzni jár a természetbe. Az erdőfürdőzés Japánból indult, de ma már szerte a világban gyakorolják jótékony hatásai miatt. Kecskeméten négy éve vezet ilyen sétákat Pálinkás Mária és Dudvai Márta, akik novembertől az Aktív Kecskemét program keretein belül is tartanak erdőfürdőket. Legutóbb mi is elkísértük őket, hogy megmerítkezzünk a Kecskeméti Arborétum gyógyító, stresszoldó energiáiban.
Lezárult az a társadalmi hatásvizsgálat, amely az embereknek az erdő rekreációs szerepéhez való viszonyát hivatott kielemezni. A 2024. február 18. és 2025. február 17. közötti vizsgált időszakban beérkezett válaszok alapján kiderült, hogy a válaszadók több, mint 75%-a az erdei környezetet jelölte meg legfőbb természeti környezetnek, ahol szabadidejében szívesen tartózkodik. Ezután arra kértük a válaszadókat, hogy mondják el, mit jelent számukra az erdő. A legnépszerűbb válaszok között szerepelt többek között a természet sokfélesége, a növények és állatok szoros életközössége, a nyugalom, pihenés és a jó levegő.
Idén őszre különleges faültetést - egy Miyawaki erdőt - tervez Kecskeméten, a Széchenyivárosban Zöldítő Civil Társaság. A 2024 nyarán létrejött közösség jelenleg mintegy húsz tagot számlál, a környezetvédelem és környezeti nevelés területén tevékenykedik Kecskeméten és vonzáskörzetében. Mivel a zöldfelület növelése, a szemléletformálás, az éghajlatváltozás elleni figyelemfelhívó akciók megvalósítása a legfőbb céljuk, japán mintára létrehozzák Kecskemét első Miyawaki erdejét.
Idén júniusban egy újabb tűfogyasztó rovar tűnt fel a kiskunsági fenyő erdősítésekben (akár friss elsőkivitelekben is), mégpedig a sárga szövődarázs (Acantholyda hyeroglyphica), ami a friss idei tűket rágja.
Immáron egy éve, hogy megszületett az a négyoldalú együttműködés, ami a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-Főkapitányság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt., valamint a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. között köttetett.
A megegyezés célja az volt, hogy a felek lehetőségeinek kölcsönös kihasználása mellett hatékonyabban érvényesítsék a környezetvédelem szempontjait, és az összefogással tevékenyen részt vegyenek az élővilág megóvásában is. A fenntartható gazdálkodás egyik alappillére a természetes állapot megteremtése és megőrzése, amelynek továbbra is egyik markáns problémája a hulladék kezelése.
Kecskemét város erdészeti szakirányítója és a város főkertésze összefogott annak érdekében, hogy felpörögjön a városi klímavédelmi-védőfásítási koncepció megvalósítása.
Lángra kapott egy erdő aljnövényzete Tiszakécske és Kocsér között. Két nagyobb területen ég, és fákba is belekapott a tűz, amelyet a kecskeméti hivatásos és a tiszakécskei önkormányzati tűzoltók oltanak.
Kigyulladt és foltokban égett egy erdő aljnövényzete Lajosmizse külterületén, az 5-ös főút 72. kilométerének közelében. A tűz egy telephely udvarára is átterjedt, de ott már megfékezték a kecskeméti hivatásos és lajosmizsei önkormányzati tűzoltók.
Összesen 30 ezer általános iskolás gyermeknek tartanak országszerte 500 köznevelési intézményben tematikus foglalkozásokat az állami és magán erdészeti társaságok erdőpedagógusai – ismertette Zambó Péter, az Agrárminisztérium államtitkára egy, az „Iskolában az Erdő” programban résztvevő helyszínen, csütörtökön, Budakeszin - olvasható az Agrárminisztérium közleményében.
A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladott, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre szert téve. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.
Mintegy 350 köbméter faanyagot termelnek ki a közeljövőben Kecskeméten, a katonatelepi véderdőből és a Csalánosi erdőből – tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó Lajos erdőmérnök, Kecskemét város erdeinek erdészeti szakirányítója. Az idős nyárfaerdőkben időszerű a beavatkozás annak érdekében, hogy megújuljon és biztonságossá váljon a terület. Ugyanakkor a biológiai sokszínűség növelése is fontos célkitűzés.
November 13-ától fakitermelés kezdődik a Milliomodik hektár erdőben, amely Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonkezelésében van. A fakitermelés során mintegy 140 köbméter faanyag kerül kivágásra, melyet az önkormányzat szociális tűzifaként hasznosít.
Egy éves lett a Kecskeméti Erdőpark - a parkot létrehozó Zöld Küldetés Egyesület ez alkalomból kis ünneplést tart szombaton, március 18-án. Szeretettel várják az önkénteseket a Kecskeméti Fürdő mögött található Erdőparkba, ahol ezúttal is ültetnek majd facsemetéket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.