Izgalmakban bővelkedik a Téli Csodaország és Kecskeméti Advent második adventi hétvégéje is. Pénteken ereszkedik le a Nagytemplom tornyáról a Rádió 1 Gong alpinista Mikulása, szombaton pedig az Agóra Mikulás várja a kicsiket a főtéri Mikulásházba. De lesz gólyalábas műsor, Pál Dénes-koncert és sok-sok mese a HAngulat Igluban.
Pénteken délelőtt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyének karácsonyi díszbe öltöztetett előcsarnokában ünnepélyes keretek között - munkatársak és betegek jelenlétében - fellobbant az intézmény adventi koszorújának második gyertyája.
Szombat délután fellobbant az első láng a város adventi koszorúján. Az elkövetkező hetekben is, immár kibővült programkínálattal várja Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ közös adventi gyertyagyújtásra a kecskemétieket minden szombaton 17 órakor a városháza előtt.
Az első adventi gyertyaláng meggyújtásával kezdetét vette a Téli Csodaország és Kecskeméti Advent programsorozat a város főterén. Igazi varázslatnak lehetünk részesei idén is, a jégszobrász show, az ünnepi fények és a Városháza díszudvarának meseországa ámulatba ejtette az arra járókat.
Fellobbant Műkertváros adventi koszorúján az első gyertya szombat délután a Műkertvárosért Együtt Egyesület jóvoltából. A hagyományoknak megfelelően ezen a délutánon is elérkezett a Mikulás a Szent Ferenc kápolna elé, ezúttal a krampuszok mellett a grincset is hozta magával, aki szintén várja már az ünnepeket.
A hagyományoknak megfelelően ökumenikus kegyeleti megemlékezést és koszorúzást tartanak november 1-én, 17 órakor a kecskeméti köztemetőben, a Katona József síremléknél.
Célba értek Kecskemét adventi koszorújának negyedik gyertyagyújtásakor a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület által sütött mézeskalácsok. Az édességet a Városházánál, a szeretetvendégséggel együtt kínálták.
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő gyújtotta meg Kecskemét adventi koszorúján a negyedik gyertyát december 23-án, szombaton este. A szeretetet szimbolizáló láng tehát már ég a város szívében.
December 24-én lesz advent negyedik vasárnapja, ekkor gyújtjuk meg a koszorún az utolsó gyertyát. A főtéren szombat délután 17 órakor tartják meg az ünnepséget, amikor az utolsó gyertyaláng is fellobban a város adventi koszorúján.
Ma délután Kecskemét adventi koszorúján fellobbant a harmadik láng, amely az öröm jelképe. A főtéren rendezett műsor után Engert Jakabné, alpolgármester és dr. Salacz László, országgyűlési képviselő gyújtott a meg a gyertyát. Az adventi gondolatokat Varga Nándortól, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkészétől hallhattuk. Majd Kovács Barbara, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség lelkésze mondott áldást. Végül két meglepetés is várta a résztvevőket.
Szombaton 17 órakor már a harmadik gyertyát gyújtják meg a város adventi koszorúján. A főtéri ünnepségen az ünnepi gondolatokat ezúttal Varga Nándor, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze. Ő volt ma a KTV Kiemelő magazinjának vendége.
Tegnap délután fellobbant Kecskemét második adventi gyertyája. Ez a láng a remény jelképe, melyet a főtéren rendezett szombat esti műsor záróakkordjaként gyújtott meg Falu György és Prof. Dr. Sztachó-Pekáry István, Kecskemét alpolgármestere. Az adventi gondolatokat Feczák László, a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia parókusa mondta.
Bár már pénteken elkezdődött az egy hónapon át tartó eseménysorozat, a Téli csodaország és kecskeméti advent, a második, szombati nap volt az, ami már az ünnepi megidézte az ünnepi hangulatot.
Kadafalván fellobbant az első gyertya a közösen elkészített adventi koszorún, a Mezei utcába pedig megérkezett a Mikulás. Mindkét városrész finom falatokkal és ünnepi programokkal várta lakóit szombat délután.
Szombat délután tartották a Műkertvárosban az adventi gyertyagyújtást. A hagyományoknak megfelelően ezen a délutánon érkezett a Mikulás is a Szent Ferenc kápolna elé, így a zord idő ellenére rengeteg gyermek jött el és ünnepelt a szüleivel.
Hétvégén, pontosabban december 3-án lesz advent első vasárnapja, ekkor gyújtjuk meg a koszorú első gyertyáját, elkezdődik az új egyházi év. A főtéren szombat délutánonként lobban majd fel a város adventi koszorúján egy-egy gyertya lángja.
Pénteken délelőtt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyének impozáns előcsarnokában ünnepélyes keretek között - munkatársak és betegek jelenlétében - fellobbant az adventi koszorú első gyertyája.
Egy pillanat alatt megtörténhet a baj, amit csupán pár egyszerű szabály betartásával megelőzhetünk. Tudjuk, hogy november 1-je sokaknak nem egy könnyű nap, ilyenkor minden gondolatunk elhunyt szeretteink körül forog, de fontos, hogy odafigyeljünk.
Fellobbant a szeretet lángja Kecskemét adventi koszorúján. A negyedik gyertyát Prof. Dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester gyújtotta meg szombat délután a Főtéren.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.