A kecskeméti Csigabiga Óvoda nyerte meg ma (csütörtökön) délelőtt a Közlekedés Tudományi Intézet által életre hívott Biztonságos Óvoda Kupa vármegyei fordulóját. A játékos versenyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága rendezte meg a Kecskeméti Árpádvárosi Óvoda Csigabiga Óvodájában. Az elődöntők során bejutott három óvoda tíz fős csoportjai mérkőztek meg a kupáért. A nagycsoportos óvodások többek között láthatósági eszközök felismerésében is bizonyíthattak, a gyalogos közlekedés szabályait pedig egy speciális pályán mutathatták be.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Városi Szociális Közalapítvány és a Katona József Könyvtár közös szervezésében az Idősek Világnapja alkalmából tematikus napot rendeztek Együtt az idősek biztonságáért és egészségéért címen. Az eseményen 80 időskorú versenyző vetélkedett és oldott meg játékos közlekedésbiztonsági feladatokat. Kísérőprogram keretében egészségügyi szűréseken is részt vehettek az idősek, ahol bőrgyógyászati szűrővizsgálatot is biztosított számukra az Ölelő Kéz Alapítvány.
Október 1-jén az Idősek Világnapja alkalmából egész délelőttön át tartó tematikus nap zajlott a Katona József Könyvtárban, mely a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Városi Szociális Közalapítvány és a Katona József Könyvtár közös szervezésében valósult meg. A mai eseményen 80 nyugdíjas vett részt, akik számára egészségügyi szűréseket is biztosítottak a helyszínen.
Kecskemétre érkezett a „Nézz körül!” elnevezésű közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat. A program keretében 2-2 piktogramot festettek fel a legforgalmasabb gyalogátkelőhelyekre, hogy felhívják a gyalogosok figyelmét arra, hogy ne mobilozzanak, és ne használjanak fülhallgatót a zebrán.
Kecskemétre érkezett a „Nézz körül!” elnevezésű közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat. A program keretében 2-2 piktogrammot festettek fel a legforgalmasabb gyalogátkelőhelyekre, hogy felhívják a gyalogosok figyelmét arra, ne mobilozzanak és ne használjanak fülhallgatót a zebrán.
Egyre többen közlekednek motorokkal, ahogy megérkezett a jó idő. Emiatt is fontos, hogy mindenki nagyon figyelmesen közlekedjen az utakon és betartsanak minden szabályt. A hétvégén, pedig szezonnyitó Motoros vezetéstechnikai tréninget szervez a Füredi Autósiskola. Többek között erről is beszélgettünk Füredi András vezetéstechnikai szakértővel.
Egyre többen közlekednek motorokkal, ahogy megérkezett a jó idő. Emiatt is fontos, hogy mindenki nagyon figyelmesen közlekedjen az utakon és betartsanak minden szabályt. A hétvégén, pedig szezonnyitó Motoros vezetéstechnikai tréninget szervez a Füredi Autósiskola. Többek között erről is beszélgettünk Füredi András vezetéstechnikai szakértővel.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1134-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint.
Európa szerte szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét eseményeit, amelynek idén is az Autómentes Nap lesz a záróeseménye vasárnap. Az egyhetes kampány keretében az ifjúság közlekedésbiztonsági oktatása kiemelkedő szerepet kap, így négy napon át KRESZ tanodát rendeznek számukra a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével. Szerdán az oktatás keretében KRESZ Szafari versenyen vehettek részt az általános iskolások.
Európa szerte szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét eseményeit, amelynek idén is az Autómentes Nap lesz a záróeseménye vasárnap. Az egyhetes kampány keretében az ifjúság közlekedésbiztonsági oktatása kiemelkedő szerepet kap, így négy napon át KRESZ tanodát rendeznek számukra a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével. Szerdán az oktatás keretében KRESZ Szafari versenyen vehettek részt az általános iskolások.
Kecskeméten tartotta meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az idei vármegyei tanévnyitó rendezvényt. A Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskolában zajló eseményt követően Balogh Levente üzletember, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa tartott motivációs beszélgetést a tanulóknak.
Kedden a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – a Készenléti Rendőrség szolgálati helikopterének bevonásával – 09 órától 15 óráig fokozott ellenőrzést hajtottak végre a M5-ös autópályán. Az akcióban részt vevő „földi” egységek tevékenységét a légtérből is irányították.
Soha ne üljön ittasan gépi meghajtású jármű volánja mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban gépi meghajtású járművet vezessen! - figyelemeztet a rendőrség.
A MÁV hálózatán eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az eddig történt tíz baleset közül egy súlyos, öt könnyű sérüléssel, négy pedig anyagi kárral járt, az ok pedig jellemzően újra a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése volt. Akár elrettentő oktatófilm is lehetne az a felvétel, amely a mai napon a nemeskeresztúri vasúti átjáróban készült.
Fényvisszaverő mellényeket, karpántokat és kerékpáros-villogókat osztott pénteken országszerte a rendőrség. Kecskemét egyik forgalmas pontján is a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet a rendőrök. A Látni és látszani kampányhoz kapcsolódó "Light Friday" akciót a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezte.
„Láss jól, vezess biztonságosan" címmel közlekedésbiztonsági kampány indult. A kampányindító sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt tartották Kecskeméten, a Gokart Hotel és Étteremben. A kampány a megfelelő látás, a jól megválasztott gumiabroncs és a vezetéstechnika fontosságára hívja fel a figyelmet. A rendezvény végén a sajtó munkatársai tesztelhették ügyességüket egy Alpine A110GT sportautóban,
Óvodások és általános iskolások rajzaiból nyílt kiállítás ma a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. Az alkotások a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésbiztonsági rajzversenyére készültek, a rajzokat három kategóriában értékelte a zsűri.
Visszavonhatatlanul itt a szünidő, ilyenkor sokan indulnak hosszabb utazásokra autóval, a szabadtéri rendezvényeken, nyaraláskor, a fesztiválokon lazábban viselkedünk, a gyermekek többet vannak a szabadban. Érdemes átismételni a közlekedésbiztonsági alapokat, hogy játék, szórakozás, vagy akár az utazás, kerékpározás során is biztonságban legyen a család minden tagja.
Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatott fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a sztrádán.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.