A Benkó Zoltán Szabadidőközpont festői tópartján, a Café Plázs kellemes, kávéházi hangulatában mutatták be a Mélymerülés című művészeti folyóirat legújabb számát. A csütörtök esti eseményen a kiadvány szerkesztői és számos alkotó várta mindazokat, akik évek óta figyelemmel kísérik a helyi és térségi művészek tevékenységét. A nyáriasan könnyed, ám annál érdekesebb program igazi kulturális élményt nyújtott.
Május 23-án jótékonysági estet szervezett a Mélymerülés Művészeti Magazin két rászoruló gyermekcsoport javára a Katona József Könyvtárban. A műsor első felében a dr. Smuta Attila karnagy által irányított Cantus Nobilis Kórus műsorát hallhatta a közönség, majd Libor Zoltán új, Bíbor háztetők című verseskötetét mutatták be a lap szerkesztői. A támogatási összeg növelésére az est végén elárvereztek egy Mártonfi-Benke Márta által felajánlott olajfestményt is.
Június 20-án, Farkas Gábor 80. születésnapjának előestéjén mutatták be a Katona József Könyvtárban azt a kiadványt, amelyet az Európa Jövője Egyesület és a Csiperó Fesztiválok sorozatának kitalálója és életben tartója, Kecskemét város díszpolgára emlékére írtak egykori barátai és munkatársai. Az eseményről a KTV kulturális magazinja, a Múzsa legutóbbi, július 4-i adásában látható összeállítás Kriskó János szerkesztésében.
Budapesten, az újbudai BBB KultPont és Közösségi Térben is bemutatták január 20-án, pénteken a kecskeméti Mélymerülés antológiát. "Társaim nevében is mondhatom: jól eső és kellemes hangulatban telt az a másfél óra, amely alkalmával részt vehettünk a Mélymerülés utcalap három évfolyama kilenc számának 145 alkotásából válogatott jótékonysági antológiánk fővárosi bemutatóján" - összegezte benyomásait a lap főszerkesztője, Kriston-Vízi József.
December 9-én a Katona József Könyvtár nagytermében mutatták be a Mélymerülés című utcalap eddig megjelent kilenc száma alapján szerkesztett antológiát, melyben több mint 80 alkotó szerepel írásával vagy képével. Az eseményről Kriskó János készített összeállítást Múzsa című kulturális magazinműsorának december 20-i adásába.
Péntek délután a Katona József Könyvtár nagytermében bemutatták a Mélymerülés utcalap eddig megjelent 9 száma alapján szerkesztett antológiát. A kiadványban több mint 80 alkotó szerepel írásával vagy képével. Az antológia bevételéből a Védőháló Karitatív Közhasznú Egyesület és Adománybolt segítségével 10, mélyszegénységben élő családot támogatnak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.