Hári Ernő: 65-70 gyermek jár rendszeresen Kecskemét új iskolabusz-járatán

2023. 10. 10., 17:10
65-70 diák használja naponta átlagosan a Mercedes-Benz Schule-hoz közlekedő iskolabuszt. A többi járaton is emelkedő tendencia várható. Ezt Hári Ernő mondta a Kecskeméti Televíziónak. A Kecskeméti Közlekedési Központ ügyvezetője hangsúlyozta, idén márciustól 1000 forintba kerül Kecskeméten a tanulóbérlet, úgyhogy minden feltétel adott ahhoz, hogy egyre többen járjanak ezekkel a buszokkal az iskolákba.

Az egyéni közlekedést kiváltva, egy minél hatékonyabb személyszállítási szolgáltatást szeretne nyújtani a KEKO - így fogalmazott Hári Ernő. A Kecskeméti Közlekedési Központ ügyvezetője hangsúlyozta, ennek az egyik formája, hogy megpróbálnak a reggeli és a délutáni csúcsidőszaknál segíteni a szülőknek.

- 2022 szeptemberétől helyeztük üzembe az első ún. iskolabusz-járatokat a Vásárhelyi Pál Általános Iskolával karöltve. Majd ezt folytattuk tavaly ősz folyamán a Corvin Mátyás Általános Iskolával, aztán a Béke Iskolával, a Rákóczi Iskolával és a Kodály Iskolával. Ezeket az iskolákat közvetlenül tudjuk kiszolgálni a katonatelepi irányból a 23-as autóbuszokkal, illetve a Vacsiköz felől a 169-es járattal
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője.

A Vásárhelyi Pál Általános Iskola esetében a szülők kérték a KEKO-t, hogy Kadafalváról is induljon járat. A jelenlegi biciklis időszakban 15-20 gyerek használja minden reggel ezt a járatot. De jól vizsgázott a Mercedes-Benz Schule-hoz közlekedő iskolabusz is.

- Idén szeptembertől pedig a Vásárhelyi Pál Iskolával és a Mercedes Iskolával együttműködve találtunk ki egy újabb vonalhálózatot, szintén a gyerekeket érintően és az órarendjüket figyelembe véve. Itt azt tapasztaltuk szeptemberben is a jó idő ellenére, hogy 65-70 gyerek veszi igénybe a szolgáltatást minden reggel. Itt is további utasszám-emelkedés várható
— tájékoztatott Hári Ernő.

Körülbelül 150-200 tanuló használja naponta ezeket az iskolabusz-járatokat. Hári Ernő arra is kitért, hogy idén március 1-jétől csupán 1000 forintba kerül a tanulóbérlet. Az ügyvezető arra kéri a szülőket, hogy amennyiben tehetik, válasszák inkább a közösségi közlekedést