Igazi programkavalkád vár ránk advent idején

2023. 11. 27., 15:37
Programkavalkáddal indul az adventi időszak Kecskeméten is. Főként a zene és művészetkedvelők járnak majd jól a héten, hiszen szinte minden napra jut egy koncert vagy előadás.

A hét kulturális programjainak zöme már az ünnepvárásról szól. Az adventi kavalkádban azonban egy születésnapról is megemlékeznek. Idén 10 éves a Kecskemét City Balett. A társulat jubileumi rendezvénysorozattal ünnepel, amelynek koronája a szombat este 19 órakor kezdődő gálaműsor lesz a Katona József Nemzeti Színházban. December 3-án, pedig a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata Az Úr érkezése elnevezésű adventi koncertjét lehet megtekinteni 17 és 19:30 órakor.

A Barátok Együttes adventi első Léleksimogató koncertjét december 2-án szombaton 18:30-tól adja a Szentcsalád templomban. A Barátok templomának Szent Miklós Kórusa, szintén advent alkalmából zenés áhitatot tart december 3-án, advent első vasárnapján este hét órai kezdettel a Barátok templomában.

Ökumenikus kórushangverseny lesz a Barátok templomában december 5-én kedden este 6 órától. Fellép a Nagytemplom Benedictus kórusa is. December 10-én vasárnap du. 16 órakor jótékonysági Adventi Koncertet tart a Nagytemplomban Radics Sándor cimbalom művész és zenekara, valamint az általa meghívott neves előadók.

Akik szeretnének adakozva szórakozni, bátran válasszák a Bohém-jótékonysági lemezbemutató koncertet. A Bohém Ragtime Jazz Band 2023. november 28-án, kedden a Hírös Agórában tartja zenés műsorral egybekötött gyűjtését.