MVM U18 Torna – színvonalas felkészülési torna Kecskeméten

2023. 09. 18., 09:34
A házigazda Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia korosztályos csapata mellett a Sopron, a DEAC, illetve a Honvéd akadémiája volt érdekelt a szeptember harmadik hétvégéjén rendezett felkészülési tornán. Az esemény és az Akadémia kiemelt támogatója az MVM.
A galéria 5 képet tartalmaz

A megnyitó ünnepségen a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatkapitánya, a magyar élvonalban évek óta rangidős Wittmann Krisztián köszöntötte a csapatokat, edzőket és a megjelent szülőket. Elmondta, a bajnoki idény közeledtével hasznos, de mindenekelőtt sportszerű küzdelmeket kíván a játékosoknak.

Az első találkozót a Honvéd a Sopronnal játszotta. A Soproni SI KA az összecsapást végig dominálta, a meccs nagy részében tíz pont körüli előnyt birtokolt, és végül 93-78-ra győzött, így bejutott a másnapi döntőbe. A szombati nap másik elődöntőjét a kecskemétiek a DEAC csapatával vívták meg. A két együttes nagyon hullámzó meccset játszott. Az első negyedben a debreceniek már tízzel is elléptek, a szünetben viszont már a hazaiak vezettek. A harmadik negyedben a Kecskeméti KA előnye kétszámjegyűre is duzzadt, de a DEAC visszakapszkodott, a végjátékban átvette a vezetést és 75-70-re nyert.

A vasárnapi bronzmeccsen így a Kecskemét a Honvéddal találkozott. Ahogyan a torna minden mérkőzése, ez is rendkívül színvonalas csatát hozott, melyből sokáig úgy tűnt, a házigazda jöhet ki jobban, hiszen szinte végig vezetett. Az utolsó pillanatokban azonban hosszabbításra tudta menteni a mérkőzést a Honvéd, és az extra időben pontosabb volt, így 76-71-re diadalmaskodott.

Az aranyéremért a Sopron és a DEAC küzdött meg. A fináléhoz méltó mérkőzés félidejében döntetlent mutatott az eredményjelző, sőt, fél perccel a vége előtt is egál volt. Az utolsó pillanatokat a soproniak bírták jobban idegekkel, így végül megnyerték a tornát. Az MVP is a Sopron csapatából került ki Flasár Zalán személyében. 

Az MVM U18 Torna végeredménye:

1. Soproni SI KA
2. DEAC KA
3. Budapesti Honvéd SE 
4. Mercedes KA

A kecskemétiek csapatkapitánya, Fellegi Regő elmondta, a szeptember végi szezonkezdet előtt nagyon hasznos volt ez a két mérkőzés.

– A csapatkohézió rendkívül jó a csapaton belül, ha valaki hibázik, a másik megy és próbálja azt kijavítani. Kemény felkészülésen vagyunk túl, amelyhez ez a torna is hozzáadott. Ha az eladott labdák számát csökkenteni tudjuk, bárkit le tudunk győzni éles meccsen – mondta a csapatkapitány.

Hasonlóan látja ezt a vezetőedző, Dusan Markovic is, aki még hozzátette, az egyéni képességek maximalizálásában, kiaknázásában még van hova fejlődni, de ez a torna megmutatta, a csapat jó úton jár.