Négy programmal csatlakozott az önkormányzati sportszervezet az Európai Sporthéthez

2023. 09. 30., 14:23
Szeptember 23-30. között tartják Európa-szerte a Sporthetet, amelyhez a Mercedes-Benz Nemzeti Kosárlabda Akadémiát és a Kecskeméti Sportiskolát működtető önkormányzati sportszervezet négy programmal is csatlakozott, amelyeken több ezer fiatal, sportszakember és szülő vett részt.
A galéria 23 képet tartalmaz

A Kecskeméti Sportiskola évnyitójával, a Mercedes-Benz Sport Akadémián rendezett sportfórummal, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezett sportágválasztóval és az Atlétikai Centrumban rendezett többpróba utánpótlás atlétikai bajnoksággal csatlakoztunk az Európai Sporthét programjához – mondta Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Szeretnénk elérni, hogy minél többen sportoljanak, ezért már az általános iskola első osztályosaitól kezdve arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy próbáljanak ki minél több sportágat és ezáltal mozogjanak többet, mert ez az egészséges életmód alapja – hangsúlyozta az ügyvezető, az egykori 108 szoros válogatott kosaras.

A kecskeméti események rangját emelte a Sporthetet kezdeményező Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. képviseletében, a sportstratégiai és sportszakmai szakterületének a kiemelt sportegyesületek és sportiskolák főosztályvezetőjének jelenléte is. Gál Csaba elmondta, hogy a kiemelt sportegyesületi státuszban lévő, sportprogramban résztvevő Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. nagy örömükre az Európai Sporthét mellé állt.

– Nagy tömeget, az egész várost megszólítják a programokkal, és a Sportfórum is kiváló célt szolgált. Az itt szerzett tudás az edzői szemlélet bővítése szempontjából nagyon fontos lehet az utánpótlásképzésben – emelte ki a főosztályvezető.

Fritz Ágnes, a Kecskeméti Sportiskola sportszakmai vezetője elmondta, hogy a szabadidőközpontban rendezett sportágválasztóra több mint 500 gyermek érkezet az Arany János Általános Iskolából és a Lánchíd Utcai Általános Iskolából, akik a Kecskeméti Sportiskola és a Kosárlabda Akadémia sportágait próbálhatták ki.

A Sportolj Velünk! esemény keretében tartott sportágválasztón strand röplabda, asztalitenisz, strand kézilabda, kosárlabda, jégkorong, tájfutás, atlétika és ökölvívás sportágak alapjaival ismerkedhettek meg az általános iskolások és a kilátogató szülők.

A sportiskola és a kosárlabda akadémia keretei között több mint 1800 fiatal sportol 12 sportágban. Az irányító sportszervezet elismertségét, népszerűségét bizonyítja, hogy a strandröplabda mellett hamarosan csatlakoznak a tájfutók is.

Ellátogatott az eseményre a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya Nagy Péter, az olimpiai bajnok birkózó Majoros István és Stojan Ivkovic, a magyar férfi kosárlabda válogatott korábbi szövetségi kapitánya is.

Nagy Péter elmondta, hogy öröm látni, ahogyan a fiatalok ismerkednek a különböző sportágakkal.

Nagyon fontosnak tartja, hogy több sportágat is kipróbáljanak, mert mindegyiktől valami olyan pluszt kapnak, amely segít abban, hogy később akár élsportolóvá váljanak.

– Én is kosárlabdáztam egy ideig – fűzte hozzá, amely érthető, hiszen édesanyja, Adamik Csilla a Mercedes Kosárlabda Akadémia leány szakágvezetője.

Kecskeméten az Atlétikai Centrumban rendezett többpróba utánpótlás atlétikai bajnoksággal ér véget az Európai Sporthét programsorozata.

Kapcsolódó cikk