A kormányablakok mellett már a gyógyszertárakban is lehet regisztrálni a Gondosórára - közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a magyar családok védelme érdekében figyelmeztetést adott ki az érintett termékek fogyasztóktól történő visszahívása céljából – olvasható a https://nkfh.gov.hu/-n.
Megérkezett a 13. havi nyugdíj szerdán az idősekhez, amelyre a kormány az idei költségvetésben 536 milliárd forintot biztosított, és amelyhez 2,5 millióan jutottak hozzá. Orbán Viktor miniszerelnök közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, „Nagy dolog ez, olyan eredmény, amiért a magyar gazdaság minden szereplője napról napra megdolgozik”.
A Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Hivatal „Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítványát szerezte meg a kecskeméti Neumann János Egyetem. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott KFI Ökoszisztéma Fejlesztése projektnyitó rendezvényen Dr. Bata Attila az egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszék vezetője vette át az elismerést mely a fizikai és mérnöki tudományok területén minősíti az intézményt.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1332-en lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint.
Kína-Magyarország üzleti fórum stratégiai partnerségek és gazdasági kapcsolatok címmel tartott ma (kedden) délelőtt szakmai rendezvényt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a CECZ-Közép-európai Kft.-vel, valamint a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamarával karöltve. Az iparkamara székházában megrendezett esemény elsődleges célja, hogy támogassa a magyar vállalkozásokat a kínai piac lehetőségeinek feltérképezésében.
2025. február 17-ig lehet jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek.
Február 1-jétől jelentősen emelkedett a műszaki vizsga ára. A hír a Magyar Közlönyben jelent meg még 2024. december 30-án. A műszaki vizsga mellett, drágul az eredetiségvizsgálat, a forgalomba helyezés, valamint a jogosítvány hosszabbítása is.
Egyre többen veszik igénybe a közösségi közlekedést, évről évre nő az utazások száma, és ezzel együtt nő a vonaton, buszon elhagyott, gazdátlan holmik darabszáma is. Míg 2023-ban 21,5 ezer, 2024-ben már csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját a MÁV-csoportnál – csaknem felük hiába.
Lenyűgöző rövidfilm mutatja be a magyar táj kiszáradásának történetét és helyreállításának lehetőségeit. Az Eltékozolt vizeink című alkotás Szendőfi Balázs természetfilmes rendezésében, a WWF Magyarország szakmai vezetésével és a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt partnereinek közreműködésével készült.
Egyre korábban kel, és egyre később megy le a Nap, február végén már fél 7 előtt fog világosodni és fél 6 után kezd majd csak sötétedni, így akár másfél órával is tovább lesz világos.
Megjelent és a felvi.hu oldalon már el is érhető a friss információkkal kibővült Felsőoktatási felvételi tájékoztató, amelyben - az általános felvételi eljárás rendjének megfelelően - a felsőoktatási intézmények pontosították, módosították a decemberben közzétett adatok egy részét, és új szakokat is meghirdettek.
2025. január 1-jétől új parancsnok vezeti az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárt. Könczöl Ferenc ezredest, dandárparancsnokot, most eddigi munkásságáról, céljairól és új feladatairól beszélt a Kiemelő c. műsorban.
Egy hatalmas, összesen 10 ezer négyzetméternyi műteremrendszert tartalmazó új filmstúdió-komplexum avatási ünnepségét tartották ma Fóton, a Nemzeti Filmintézet területén. Az átadóünnepségen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Káel Csaba magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Az ünnepségre meghívták a hamarosan tévéfilmsorozatként is debütáló Hunyadi-ciklus szerzőjét, Bán Jánost, Kecskemét alpolgármesterét is, akit az új filmes infrastruktúra felépülésének apropóján kérdeztünk a magyar filmmel, filmgyártással kapcsolatos benyomásairól.
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság döntését, amivel három hónappal - 2025. április 14. napjáig - meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folytatnak nyomozást.
A vásári bábjáték nemzetközileg is elismert nagymesteréről – aki egyszerre volt bábszínész, mutatványos, bábtechnikus, bábkészítő és vásári bábjátékos – a Ciróka Bábszínház egy szívmelengető előadással emlékezik meg.
Pressman megalapozatlanul és szubjektív szempontok szerint osztott szét több mint 170 millió forintnak megfelelő összeget a balliberális médiumoknak – írja a Magyar Nemzet az ifjabb Lomnici Zoltán nyilatkozata alapján. Mint ismert, a magát függetlennek valló Kecsup.hu is részesült a támogatási összegből.
A nagy teljesítményű, modern töltők még gyorsabb töltést tesznek lehetővé a nagy forgalmú helyszíneken. Ez azt jelenti, hogy ezekkel a töltőkkel egy modern elektromos autó 10%-os szintről 80%-os szintre történő feltöltéséhez átlagosan körülbelül 15 percre van szükség.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.