Gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek arcára csalt mosolyt az ÁGOTA Közösség gyermeknap alkalmából. Az ország 13 megyéjéből érkező nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek és fiatalok a gyermekparadicsommá változott Bács-Kiskun megyében lévő ÁGOTA Falván tölthettek egy napot.
A héten kilenc vármegye százkilencvenöt településén, csaknem harminchétezer hektáron folytatódik a központi szúnyoggyérítés. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt folyamatos a szúnyogok elleni védekezés. A csípőszúnyogok lárvái az állandó vizek védett, növényzettel borított szegélyzónáit kedvelik, de az áradások és esőzések után kialakuló ideiglenes vizekben is fejlődnek.
Május 27-én, 90 éve született Nyúl Pálné, Panka néni, akit mint szépkorú kecskeméti lakost, a város köszöntött a kerek évfordulón. Az ünnepeltet Rávágy téri otthonában kereste fel születésnapi jókívánságokkal és a város ajándékaival Engert Jakabné alpolgármester és Jánosi István, a körzet képviselője.
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz. Ők ketten fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel.
Ismét megrendezték a BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúrát Kecskeméten. A rendezvény célja továbbra is az, hogy ráirányítsa a figyelmet az autizmussal élő személyekre, növelje a társadalmi tudatosságot, továbbá, hogy a rendezvény teljes bevételével és adományok gyűjtésével támogassa az autizmussal érintett gyermekeket és fiatalokat, valamint az őket ellátó intézményeket.
A mai napon különleges eseménynek adott otthont a Café Plázs, ugyanis Ambrus Éva író, gyermektáplálkozási szakértő, egy közönségtalálkozó keretein belül mesélt a megfelelő gyermektáplálás fontosságáról, az út megtalálásáról.
Gyereknapi programdömping várta ma délután a Hetényegyháza Móricz Zsigmond Általános Iskola kis diákjait. Az I. Szarkási Gyermeknapon állatvédelmi előadás, játékok, közösségi mozi és még számos foglalkozás várta a fiatalokat.
A kontakt grill ideális eszköz azok számára, akik szeretnének gyorsan, egészségesen és kényelmesen grillezni, különösen a nyár kezdetén, amikor a szabadtéri programok és a baráti összejövetelek kerülnek előtérbe. Ez a konyhai kisgép nemcsak a grillezés élményét hozza el otthonunkba, hanem új lehetőségeket is kínál az életmódunk egyszerűsítésére és egészségesebbé tételére.
A hétvégén rendezett Gyulai Pálinkafesztiválon az "Az Év Pálinkás Bonbonja" címet a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda Vilmoskörtés parmezános bonbonja nyerte el. A 133 nevezett finomságból minden lehetséges érmet elhozott a Szervánszky család kézműves bonbonműlye, sőt különdíjat is érdemeltek. Három arany, három ezüst és egy bronzéremmel tért haza a méltán népszerű cukrászda csapata. A siker azonban dupla, hiszen az Év Pálinkás Bonbonja díj mögött a cukrászok szakértelme mellett a szintén soltvadkerti Schiszler Pálinkák remekei állnak. A főzde hét érmet hozott el a fesztiválról.
Kihirdetésre kerültek a
a Kecskeméti Mathiász János Hegyközség Termelői Borversenyének díjazottjai és átadásra került a 2024. évi Kecskemét Város Bora díj. Kecskeméti Mathiász János Hegyközség és a Mathiász János Borrend az idén két borversenyt szervezett.
A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. megbízásából a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. – az időjárási viszonyoktól függően – 2024. május 17. és június 2. közti időszakban végzi a platánfák csipkés poloska és gnomóniás levélgomba elleni permetezését.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Kecskeméten mezőgazdasági összeírást hajt végre „Egyéni gazdaságok júniusi összeírása, 2024” elnevezéssel. A felvétel nem teljes körű, a minta kiválasztása matematikai-statisztikai módszerrel történt, a válaszadás azonban az adatfelvételre kijelöltek számára kötelező.
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki.
Az évek óta dinamikusan fejlődő Homokbányán zajlott az élet szombaton. A Homokbánya Egyesület a bringaparknál rendezte meg a családi napot, melyen ugrálóvár, arcfestő, kisautók és több fellépő várta a családokat. A legnépszerűbb program Végvári Ádám és a Neoton két sztárjának koncertje volt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.