Kategória: Egészségügy
Keresés
Dátum választó
Rendezés
2025.05.22

Nyitnikék – nyílt napot tart az Idősgondozó Központ – stúdióbeszélgetés Csonka Imre igazgatóval

Június 5-én nyílt napot tart az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Idősgondozó Szolgálatán belül működő Nyitnikék Idősgondozó Központ és Nyugdíjasházi Gondozószolgálat a környéken élő idősek részére. Ennek kapcsán beszélgettünk Csonka Imrével, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának szociális és gyermekvédelmi igazgatójával.
2025.05.22

A női agy rejtelmeiről tartott előadást dr. Máttyássy Adrienn

A női agy egészsége - azaz, mit üzen az idegtudomány az el nem mondott történetekről? Ezzel címmel tartott teltházas előadást dr. Máttyássy Adrienn, a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa a Tudomány és Művészetek Házában. Olyan sokan voltak kíváncsiak az eseményre, hogy a folyosón is több sorban ültek a vendégek. Ez volt az első rendezvénye a TIT által szervezett, Az egészségünk védelmében című szabadegyetemi előadássorozatnak, amely mindannyiunk életét érintő témákat tár az érdeklődők elé közérthető formában.
2025.05.21

Bajnokokat avattak a kórházban

A Szív Bajnokai lettek ma a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztályán fekvő szívbeteg gyermekek. Ezzel a díjjal is arra buzdítják őket, hogy még egy ilyen betegség mellett is sportolhatnak és élhetnek teljes életet.
2025.05.21

A női agy egészsége - azaz, mit üzen az idegtudomány az el nem mondott történetekről?

Mi lehet fontosabb az egészségünknél? „Az egészségünk védelmében” című szabadegyetem előadássorozat olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek mindannyiunk életét érintik. A programsorozat első vendége dr. Máttyássy Adrienn pszichiáter osztályvezető főorvos lesz, előadásának címe pedig: A női agy egészsége - azaz, mit üzen az idegtudomány az el nem mondott történetekről?
2025.05.17

Longevity – a hosszú élet titka Kecskeméten rejlik

Horváth Aliz már ötévesen tudta, hogy orvos szeretne lenni. Természetes reakció ez egy érdeklődő kislánytól, akinek a kishúga szívproblémával jött világra. Az egész család és az ő gyermekkora is ezen betegség körül forgott. Jöttek-mentek az orvosok az erdélyi panelházban, s volt, hogy maradt a vizsgálatok után fecskendő a házban, amivel Aliz éjjel-nappal a kedvenc maciját gyógyította. A víz már ömlött a plüssből, de az orvoslás és a gyógyítás iránti vágy nem szűnt meg – a parentifikált gyermekkor pedig hozta magával a később oly hasznosnak bizonyuló munka iránti iszonyú mennyiségű alázatot, szorgalmat és lendületet.
2025.05.17

Itt lesznek véradások jövő héten

A következő héten is várják az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei, azokat a jó szándékú embereket, akik véradással segítenék a rászorulókat. Mutatjuk a helyszíneket és időpontokat.
2025.05.15

Új szakambulancia nyújt mentális segítséget az édesanyáknak Kecskeméten

2024-ben indult el a perinatális pszichiátriai és pszichológiai ellátás a kecskeméti kórházban. Ez a terület foglalkozik a "születés közeli" , azaz a fogantatás, a várandósság, a magzati lét, a születés és szülés, a gyermekágy, a csecsemőkor és a fiatal családok pszichológiájával. Az eddigi tapasztalatokról számolt be dr. Máttyássy Adrienn Phd., a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa, címzetes egyetemi docens.
2025.05.10

Hatvan kiállító, előadások és kikapcsolódás várta az első Hírcse Expó látogatóit

Több mint 60 kiállító, szakmai előadások és szórakoztató programok várták az első Hírcse Expó látogatóit szombaton a Neumann János Egyetem aulájában. A 11. Hírös Születésünnepet lezáró rendezvény sok kisgyerekes családot és babát váró párt vonzott, akik megismerhették a legújabb trendeket az egészség, a gyermeknevelés, a táplálkozás terén, és tájékozódhattak a kecskeméti lehetőségről. A megnyitót látványos légtorna-bemutató színesítette.
2025.05.05

Jól sikerült az anyák napi véradás

Jól sikerült az anyák napi véradás Kecskeméten. Láthatóan sokan szeretnek segíteni akár vérükkel is másokon, de még mindig kevesebb vért sikerül begyűjteni éves szinten, mint amire szükség lehet.
2025.05.01

Felhívás az állattartókhoz: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések továbbra is érvényben vannak. Bár a rábapordányi eset óta nem igazoltunk új fertőzést, a vírus rendkívüli ragályossága és hosszú lappangási ideje miatt továbbra is elengedhetetlen, hogy minden állattartó maradéktalanul betartsa az érvényes járványvédelmi előírásokat és óvintézkedéseket.
2025.04.28

Kiváló szakmai versenyeredményt értek el Bács-Kiskun Vármegye egészségügyi tanulói, szakdolgozói

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezete, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház elismerését fejezte ki a III. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyen, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által rendezett XIII. Országos Szakmai Versenyen részt vett versenyzőknek és felkészítőknek a mai napon.