A madárinfluenza járvány évek óta hatalmas károkat okoz a hazai baromfi ágazatnak, a vaddisznó állományban nyolcadik éve jelen lévő afrikai sertéspestis állandó veszélyt jelent a házisertés állományainkra. Januárban egy hazánkban addig soha meg nem állapított betegség, a kiskérődzők pestise került diagnosztizálásra Zala vármegyében. Március óta pedig egy 50 éve elfeledett, de mindig is rettegett betegség, a ragadós száj és körömfájás terjed a Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha állományok között.
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírus jelenlétét igazolta egy rábapordányi gazdaságban április 17-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumba. A mintegy 600 állatot számláló állomány egy tehenénél 17-én reggel jelentkezett a betegség tünete a fejés során. A gyanút délutánra a Nébih laboratóriuma is megerősítette, így haladéktalanul életbe léptek a legszigorúbb hatósági intézkedések. A további korlátozás alatt álló terület újabb településekkel bővült, valamint az országos főállatorvos április 21-e éjfélig mozgatási korlátozást rendelt el a fogékony állatokra.
-9 fokos hideg sújtotta a vármegyét kedden hajnalban. A gyümölcsösök ezt a hőmérsékletet alig, vagy egyáltalán nem bírják már. A kajszibarack például menthetetlenné vált, szinte teljes mértékben megfagytak a rügyek.
Az új erdőtelepítési pályázatra szerdától lehet beadni a támogatási kérelmeket, a Közös Agrárpolitika keretében 64 milliárd forint áll rendelkezésre erre - jelentette be az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón kedden Lajosmizse külterületén. Mocz András azt mondta, a kormány törekszik arra, hogy idén tavasszal is legyen lehetőség erdősítésekre.
Az Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdaköre március 28-án Szakmai Napot szervezett Helvécián. A szakmai előadásokon az agrárgazdaság aktuális kihívásairól, azok lehetséges megoldásairól, az agrárpolitikai aktualitásokról értekeztek a szakemberek.
Tegnap reggel -5, ma hajnalban pedig -9 fokot is mérhettek a gazdák Kecskemét külterületén. A barackosokban egyelőre azoknál a fáknál okozhatott kárt a fagy, amelyek már kivirágoztak, ezek vannak kevesebb számban. A gazdák különböző eszközökkel védekeznek a hideg ellen, hogy megmentsék a termést.
A tavasz egyik legjelentősebb mértékadó agrárszakmai eseménye zajlott ma a Four Points By Sheraton Hotelben. Az Agrárium Konferencián az üzleti, a vállalati, a pénzügyi, az államigazgatási és az érdekképviseleti szféra csúcsvezetői vettek részt.
A nem kereskedelmi (háztáji) baromfi állományok számbavétele szükségessé vált Bács-Kiskun vármegye területén a magas patogenitású madárinfluenza terjedése miatt.
12. éve rendezi meg a Kecskeméti Szatyor Egyesület az egyetlen magbörzét
Kecskeméten, a Magvas Napot. Termelői büfé, előadások, gyereksarok és magbörze
várta az érdeklődőket szombaton, a Civillában. A rendezvény célja a növények genetikai sokszínűségének megőrzése, ezért a résztvevők saját, bevált, boltban nem kapható magjaikat cserélgették. A magcserén részt vett a Csodakertész, Rosznáky-Barna Péter, a magfogásról előadott Réthy Katalin, a Magház Egyesület elnöke.
Tenyész- és tömőkacsa telepen is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun és Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy mindent meg kell tenni egy újabb nagy kiterjedésű járvány elkerülése érdekében.
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, az Országos Vízügyi Főigazgatóság ugyanis elindította a Vizet a tájba programot, amelynek fókuszában a vízkészletek védelme és a víz megtartása áll.
A díszkertészek a korábbi támogatások mellett új, speciálisan az ágazat igényeihez igazodó konstrukciókra is pályázhatnak idén - mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a tárca közleménye szerint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének Tapolcán tartott pénteki konferenciáján.
Bár korábban az uniós források nem tűntek elérhetőnek a homokhátsági vízutánpótlási projekt megvalósítására, most úgy tűnik, nyílhat lehetőség arra, hogy európai támogatással induljon el a munka. A Duna-Tisza közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács csütörtöki ülésén ismét megerősítést nyert: a huszonnegyedik órában van a térség.
Az, hogy az első és a 10. PREGA konferenciát is Kecskeméten rendezik, a vármegye nagyságát és sokszínűségét jelzi – ezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak. Gáspár Ferenc a 10. Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállításra érkezett. Őt kérdeztük a precíziós gazdálkodás vármegyei alkalmazásáról.
A precíziós gazdálkodás különösen fontos a hatékonyság növeléséhez – hangzott el a PREGA, vagyis a Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállításhoz kapcsolódó üzembejáráson, az Univer Product Zrt. hetényegyházi telephelyén ma délután. A jubileumi, 10. PREGÁ-t, a mezőgazdasági digitalizáció meghatározó rendezvényét február 4-5-én, Kecskeméten rendezik meg.
A gazdálkodók a mai naptól adhatják be az AKG és ÖKO pályázatokat. A pályázatok nyújtotta lehetőségekről és hogy a kamara hogyan tud segítségére lenni mindebben a gazdáknak, Gáspár Ferenccel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnökével beszélgettünk.
A hatékony, határokon átívelő együttműködés érekében 2024.07.01-től egy közös tűzmegelőzési projektet indít a Vajdasági Erdők Közvállalat (Public Enterprise “Vojvodinašume” Petrovaradin) vezetésével, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., a Vajdasági Autonóm Tartomány Európai Ügyek Alapja (European Affairs Fund of AP Vojvodina), valamint a Szerb Köztársaság Belügyminisztériuma (Ministry of Interior of Republic of Serbia- Sector for Emergency Management).
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) november 15. és december 15. között hajtja végre rendszeresen ismétlődő mezőgazdasági összeírását. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a gazdálkodók, illetve a hazai és a nemzetközi döntéshozók számára, továbbá az uniós adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges információkat biztosítsa. A felvétel eredményei a termelők érdekeit szolgáló szakpolitikai döntéshozatalt, a támogatási rendszerek megalapozását segítik.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.