Intenzív bérlakás fejlesztési projektet indított el Kecskemét, vagyis a következő időszakban a bérelhető lakásállomány növelésére helyezi a hangsúlyt a város önkormányzata. Többek között erről is beszélt a KTV Közélet című magazinjának felvételén Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. A teljes adás este nyolc órától látható.
Megtartotta 2025. évi Gazdasági Évnyitóját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A február 25-i eseményen részt vett és előadást tartott Szabados Richárd, a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nagy Elek is.
A szakbizottságok után, csütörtökön megkezdi idei munkáját a kecskeméti közgyűlés. 2025 első ülésének napirendjén a tervek szerint 16 előterjesztés megtárgyalása szerepel. A képviselők egyebek mellett döntenek majd a tavalyi költségvetés módosításáról, a köztisztviselői béremelésről, valamint az önkormányzati bérlakásépítési program folytatásáról.
Plusz iparűzési adóbevétel Kecskemét tavalyi költségvetésében, jelentős köztisztviselői illetményalap emelés és önkormányzati bérlakásépítés a belvárosban. Többek között ezeket az előterjesztéseket támogatta mai ülésén a Gazdálkodó Város Bizottság.
Megérkezett a 13. havi nyugdíj szerdán az idősekhez, amelyre a kormány az idei költségvetésben 536 milliárd forintot biztosított, és amelyhez 2,5 millióan jutottak hozzá. Orbán Viktor miniszerelnök közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, „Nagy dolog ez, olyan eredmény, amiért a magyar gazdaság minden szereplője napról napra megdolgozik”.
Kecskemét önkormányzatának támogatásával a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány idén is segíti a pályakezdő fiatalok lakhatási költségeinek csökkentését. A pályázat célja, hogy támogassa azokat a képzett 21-35 év közötti fiatalokat, akiknél a családalapítás még nincs napirenden, ezért az ilyen feltételhez kötött kormányzati támogatásokra egyelőre nem jogosultak. A támogatás összege idén 5 millió forinttal emelkedett.
Már elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A 2024-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik ennek ellenére maguk töltenék ki a dokumentumot, hozzáférhetnek a 24SZJA-bevallás webes kitöltő programjához. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2025. május 20.
Újabb fejlesztések küszöbén Kecskemét – írja címlapján a napokban megjelent Hírös Gazdaság magazin aktuális kiadása. Az építési és közlekedési miniszter közelmúltbéli látogatásán elhangzottakat középpontba állító lapszám már elérhető a Kecskeméti Médiacentrum szerkesztőségében, a terjesztőhelyeken, és letölthető formában is hozzáférhető.
A SZÉP kártya 2025-ben is felhasználható szálláshely-szolgáltatásra, strand- és fürdőbelépőre,
étkezési szolgáltatásra (a munkahelyi étkezést is beleértve), a szabadidő eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásra, 2025. évben lakásfelújításra, de kitétel, hogy a felhasználható összeg nem haladhatja meg a fizetési számlán 2025. év január 1-jén nyilvántartott támogatás és a számlára 2025. évben a felhasználásig utalt támogatás összegének 50 százalékát,
és aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra.
3,2%-kal emelkedtek meg idén a nyugdíjak, az elsőt juttatást ma kézhez is kapták az idősek. Ez 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi mintegy 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.
A holnapi, vagyis az év utolsó közgyűlésére készülve ma újabb szakbizottságok tárgyalták Kecskemét jövő évi költségvetését. A kormánypárt az oktatás és a szociális ágazat fejlesztéseit hangsúlyozta, az ellenzék részéről főleg a városüzemeltetés támogatásával kapcsolatban hangzottak el kérdések, de volt aki a közterek rendjének fenntartására hívta fel a városlakók figyelmét.
Négy szakbizottság tárgyalta szerdán a város 2025. évi költségvetéséről szóló előterjesztést. A Szabályozási, a Fejlődő Város, a Kulturális és az Aktív Város Bizottság tagjainak többsége is támogatta és a péntek délután tartandó közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta a jövő évi büdzsé tervezetét.
Nem vár könnyű év Kecskemétre, ez derült ki a város pénzügyeivel foglalkozó Gazdálkodó Város Bizottság ma délelőtti ülésén. Mint kérdésekre válaszolva a Városháza szakembere elmondta, a tervezetnél nagyobb iparűzési adóval és építményadóval számol a 2025-ös büdzsé. A központi elvonás, vagyis szolidaritásiadó várható összege pedig 6.9 milliárd forint lesz.
Összesen több mint 10 milliárd forint plusz állami forrást kap az M44-es két szakaszát megépítő vállalkozó. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a hirös.hu kérdéseire válaszolva arról tájékoztatott, hogy mind erre az orosz–ukrán háború okozta áremelkedések miatt van szükség.
Ötszáz millió forintos többletbevétellel gazdálkodhat Kecskemét idén – hangzott el a csütörtöki városi közgyűlésen. A költségvetés módosításának vitáján Leviczky Cirill, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: „soha ne legyen rosszabb helyzetben a város költségvetése”. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester egyebek mellett azt részletezte, hogy a kormány több milliárd forintot juttat a város számára a különböző fejlesztésekre.
Az érvényes hatósági jelzést „I” rendszámra cserélte az a férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hetényi pihenőhelyen már nem engedtek tovább.
Értékek és érdekek: a magyar költségvetési politika íve. Ezzel a címmel rendezi meg következő pódiumbeszélgetését május 9-én a Kölcsey Kör Kecskeméti Tagozata. A meghívott vendé ezúttal dr. Banai Péter Benő a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára lesz.
Kecskemét 2023-as gazdálkodásáról, vagyis a zárszámadásról szóló rendeletről tárgyalt ma (csütörtök) a közgyűlés. Az előterjesztés kapcsán elhangzott, hogy tavaly közel 30 százalékkal emelkedtek a helyi adóbevételek, legnagyobb mértékben az iparűzési adó növekedett, amely a helyi vállalkozások adóerő képességének erősödését is jelzi. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szerint a város addig nyújtózkodott ameddig a takarója ért, vagyis bölcsen döntött és jó célokat szolgáltak a bevételek.
A csütörtöki közgyűlésre készülve ma (kedd) tárgyalta a Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság Kecskemét 2023-as gazdálkodását. Mint az ülésen elhangzott, a tavalyi költségvetés összeállítása és annak most tárgyalt végrehajtása azt tükrözi, hogy az önkormányzat azon dolgozott, hogy az itt lakók életszínvonala ne csökkenjen, hanem emelkedjen.
Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.