Már Kecskemét város buszain is megjelentek a 14. RSAI Világkongresszus plakátjai, mely rendezvénynek idén Kecskemét ad otthont. A Nemzetközi Regionális Tudományi Társaság (RSAI) Világkongresszusára eddig a világ 50 országából több, mint 390 előadó regisztrált.
Több mint 20 turistákat kalauzoló szakember látogatott el a napokban városunkba. A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége által tagjaik számára szervezett tanulmányút résztvevői megtekintették a főtér nevezetes épületeit, megcsodálták többek között a nemrég felújított Városházát és a Nagytemplomot is. A csoport tagjai, köztük a MISZ elnöke és alelnöke, jól érezték magukat. Ígérték, továbbviszik Kecskemét jó hírét.
A horgászat világában gyakran előfordul, hogy egyes halak köré épülnek legendák, míg mások, mint a keszeg, méltatlanul a háttérbe szorulnak. Pedig a keszeg horgászata kiváló lehetőséget kínál arra, hogy megtapasztaljuk a békéshalas horgászat izgalmait, messze túlmutatva a pontyozás gyakran monoton világán.
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Az idei év első kirándulása alkalmával Nyárlőrincre invitáljuk Önöket március 23-án! Tartson velünk! - olvasható az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület meghívójában.
Kecskeméti pizza nyerte meg a World Pizza Championship Selections- Hungary pizza versenyét, melyet Budapesten rendeztek meg március 5-én. A Café Plázs munkatársai ezzel kvalifikáltak a 2025-ös Pizza Világbajnokságra, melynek a híres olasz sonka városa, Párma ad majd helyet.
Szeretettel várja programjaikon a Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület (TeFE) mindazokat, akik segítőként, érdeklődőként, vagy egyszerűen csak szemlélőként, résztvevőként szeretnék mindennapjaikat színesebbé, szebbé, gazdagabbá tenni.
2023-ban a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évit, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt – összegzett közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség. A jelentős üzleti turizmussal rendelkező Kecskemét negyedmillió vendégéjszakát mondhat magáénak – derült ki a jelentésből. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Juszkó Anitát, a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferencia Központ igazgatóját.
Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt - összegezte pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Negyedmillió vendégéjszakát a jelentős üzleti turizmussal rendelkező Kecskemét mondhatta magáénak 2023-ban
A közelmúltban az ÉDOSZ-Kinizsi Természetbarát Sportegyesület tagjai értesítették a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait, hogy az egyesület által létesített túraútvonal jelzéseit ismeretlen személyek átfestették piros X-jelekkel. Mindez egy jelentéktelen rongálásnak tűnhet, ha nem vennénk figyelembe néhány tényezőt, amelyek a jelzett turistautak kialakításának körülményeire vonatkoznak.
Új állatokkal, kifutókkal és rengeteg programmal készül 2024-ben a Kecskeméti Vadaskert. Egy nagyobb volumenű felújítás is tervben van, melynek megvalósítása az idei pályázati lehetőségektől függ. A családbarát állatkert a legszínvonalasabb kikapcsolódási lehetőségeket, oktatási platformot biztosítja a vendégek számára.
Csütörtökön és pénteken kisvasúti járműbemutatóra várja a Gyermekvasút a családokat Széchenyihegy állomásra, mindkét nap 10-től 16 óráig fogadja a látogatókat a rendezvény, a belépés díjtalan. A gőzmozdonyok szerelmeseinek örömére nosztalgiavonatok ingáznak Széchenyihegy és Virágvölgy között, de forgalomba áll a Gyermekvasút legújabb felújított járműve, a C50-es típusú zöld dízelmozdony is. A téli szünetben mindennap feldíszített kocsikkal járnak a vonatok, érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni a budai hegyekbe – akár a fényvonattal útra kelve.
Novemberben új szolgáltatással bővült a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház palettája: megérkezett a szelfitükör, amellyel nem mindennapi fotókat készíthetnek kedves vendégeink bármely nagyszínházi, nem gyermekeknek szóló előadás előtt, szünetben, és utána.
Egy hét múlva, december elsején indul Kecskemét minden eddiginél nagyobb szabású téli fesztiválja a Téli Csodaország Kecskeméti Advent a Hírös Agóra szervezésében. Mutatjuk a részletes programot:
2023 nyarán néhány egyetemista - köztük kecskeméti gyökerekkel rendelkező - fiatal úgy döntött, nekivág a nagyvilágnak. Az úti cél az Ifjúsági Világtalálkozó volt, amit Lisszabonban rendeztek. A nem mindennapi út sok érdekes találkozást, váratlan helyzetet tartogatott, ezekről is beszélt a KTV keddi Kiemelő magazinjában Szépné Panda Tímea, a a kihívás marketing felelőse.
A felújított városháza megnyitó ünnepségsorozatára meghirdetett városházi kulisszatitkok program továbbra is nagyon népszerű, az érdeklődés nem csökken. Ezért újabb három időpontban nyílik lehetőség az épületben a vezetett sétára.
A magyar főváros Európa leginkább kedvelt üzleti hivatásturisztikai úti céljai közé tartozik, ugyanakkor Budapesten kívül is egyre növekszik a kereslet, főként a tavaszi és őszi csúcsidőszakban - állapította meg kedden közölt elemzésében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amelynek során az egyesület tagtelepüléseire teszünk kirándulást. A település értékeit egy sétaútvonalon fedezzük fel egy kellemes szombati napon.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.