Szeptember 1-jén hivatalosan is megkezdődött minden oktatási intézményben a 2026/2027-es tanév. A hazai oktatási rendszer átfogó átalakítása már korábban megkezdődött, amelynek első lépései már most szeptemberben is érezhető lesznek. Arról, hogy hogyan indult a tanév és milyen változások történtek a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban, arról Csáki Tibor igazgatót kérdeztük.
Két különleges programmal is készül szeptemberben a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. A Császártöltési Parkerdőben Piknikezz az erdészekkel, Bugacon, az Alföldfásítási Múzeumnál pedig az Erdők Éjszakáját rendezik meg. Ezzel kapcsolatban kérdeztük a stúdióban a KEFAG kommunikációért felelős vezetőjét Tarjányi Lilit.
A szociális dolgozók kétlépcsős béremeléséről, a megváltozott munkaképességűek ellátásának 10 százalékos növeléséről, a javítóintézetek fejlesztéséről és a gyermekvédelmi rendszerbe való visszakerüléséről, valamint egy új környezetvédelmi szuperhatóság létrehozásáról is beszámolt a miniszterelnök a kormány előző napi döntéseit ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Egyre több embert zavar a hajléktalanok kéregetése és viselkedése Kecskeméten. Ezért csütörtök délelőtt összeült a Kecskeméti Közbiztonsági Fórum. Minden érintett hivatalos szervezet képviseltette magát, hogy több szociális jellegű problémát áttekintsenek. Így például a hajléktalanok kérdését is, hogy arra megoldást találjanak.
A magyar borágazat számos kihívással szembesült idén, ezért a szüreti kilátások is kedvezőtlenek - közölte csütörtöki elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel. Ezt erősítette meg kérdésünkre Frittmann János a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának az elnöke, aki Kunsági Borvidék elnöke is.
Komoly probléma lett Kecskeméten a királydinnye tömeges megjelenése. A rendkívül agresszív és makacs gyomnövény elszaporodását az idei forró, száraz időjárás jelentősen segítette. A királydinnye termése kemény, többágú, rendkívül hegyes tüskés, ami cipőtalpba, kutyák és más állatok talpába, de még a kerékpárok gumijába is belefúródik.
Egy Kecskemét belvárosában készült fotó indított el újabb vitát a közösségi médiában. A képen két padon fekvő ember látható, amely ismét felszínre hozta a közterületeken tapasztalható hajléktalan kérdést. A poszt alatt rövid idő alatt elszabadultak az indulatok. A kommentelők pedig nemcsak a hajléktalanság, hanem a drogfogyasztás és a közterületek állapota miatt is panaszkodtak. Megkérdeztük a rendőrséget és a városrendészetet, mit tapasztalnak a helyzetből, és mit lehet tenni ilyen esetekben.
Újabb e-pénztárgép forgalmazását engedélyezte a NAV, ezúttal egy felhőalapú, mobiltelefonon használható alkalmazás kapott zöld lámpát. Ezzel tovább bővül a vállalkozások választási lehetősége: a NAV ingyenes alkalmazása és a már engedélyezett hardveralapú e-pénztárgép mellett megjelent az első piaci mobilapp is.
XIV. Leó pápa elfogadta Bábel Balázs érsek lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
Szombaton 16:00-kor Kazincbarcikán lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában. Szurkolóinknak az alábbi információkat érdemes tudnia a bajnoki kapcsán.
Solymászbemutatóval, erdei sétával és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket szombaton Bugacon. A KEFAG Zrt. az Erdők Éjszakája országos programsorozathoz csatlakozva az alföldi erdők történetét és természeti értékeit mutatja be az Alföldfásítási Múzeumnál. A délutáni programokon az erdészekkel is találkozhatnak és beszélgethetnek a résztvevők. A rendezvény ingyenesen látogatható.
Két napon át a szüreti hagyományoké lesz a főszerep Helvécián. A XXXII. Szüreti Napokon pénteken és szombaton koncertek, felvonulások, főzőverseny, családi programok és látványos bemutatók várják az érdeklődőket. A rendezvényt idén is a hagyományos szüreti bál zárja majd.
Szeptember az egészség és a közösségi mozgás hónapja Kecskeméten. A nyári szünet után nagy lendülettel indulnak újra az egészségmegőrző és támogatást nyújtó programok a Kecskeméti Egészségfejlesztési Irodában. A programkínálatról és az EFI új projektjeiről számolt be dr. Bagi Anett, a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda vezetője a KTV szerda esti Kiemelő c. műsorában.
Fehér István lakiteleki fotós kiállítása nyílt meg szerda este a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és lparkamara kecskeméti székházában. A tárlatot Dósa-Győrfi Zsuzsanna, a Lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetője méltatta.
Idén is válogatott fényképezőgép-kiállítás nyílik a kecskeméti Sirkó Zoltán magángyűjteményéből. A kiállításnak ezúttal az olimpiák adnak tematikát, ugyanis éppen 130 évvel ezelőtt, 1896. április 6. és 15. között rendezték meg az első újkori nyári olimpiai játékokat Athénban.