Kategória: Oktatás
Rendezés
2023.09.17

Harminc éves a Kandó Kálmán Technikum művészeti tagozata

A kiállításnak helyet adó intézmény nevében Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója, Harangozó Gyula és Seregi László díjas táncművész, koreográfus, Magyarország Érdemes Művésze mondott köszöntőt. Barta Dóra hangsúlyozta, hogy művészként milyen különleges élményeket él meg a kiállítótérben állva, átélve az ünneplők jubileum felett érzett örömét, és megtapasztalva a műveket létrehozó kreatív energiákat. Az intézmény […]
2023.09.16

Csak akkor vegyenek vért a gyermektől, ha nagyon muszáj

Főképp várandós kismamák számára tartottak előadásokat ma délelőtt a Medical Safe Labor és a Szent-Györgyi Albert Technikum közös rendezvényén, amelyen az érdeklődők megismerkedhettek, a stresszmentesebb gyermek vizsgálatokat, köztük a vérvétel alapjaival. Az előadáson elhangzottak szerint, bár a vérből mintegy 5000 vizsgálat elvégzésére van már lehetőség, a gyermeknek mindez fájdalmat okoz, a szülők ezért csak akkor éljenek ezzel a lehetőséggel, ha nagyon muszáj és ha azt az orvos javasolja.
2023.09.15

Átadták a kívül-belül megújult Bocskai utcai óvodát

Átadták és megáldották péntek délelőtt a csaknem 600 millió forintból kívül-belül megújult Bocskai utcai óvodát. A negyvenéves épületet másfél év alatt újították fel, gyakorlatilag csak a falakat tartották meg. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester köszöntőjében kiemelte: a katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja keretében három kecskeméti óvoda is megújult vagy újul meg a közeljövőben. A Bocskai utcai óvoda mellett idén júniusban adták át a megújult Teleki László utcai ovit, és hamarosan felújítják a Szent Imre utcai óvodát is. A Bocskai utcai óvoda pénteki ünnepélyes átadásán részt vett Soltész Miklós államtitkár és dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is.
2023.09.14

Október 24-ig lehet nevezni kreatív ötletekkel a <19 Formáld a világod! versenyre

Tizenkilenc éves kor alatt bármilyen digitális alkotással lehet nevezni a <19 Formáld a világod! versenyre, melynek idei nevezési határideje október 24. (kedd) éjfél. A 2004 óta meghirdetett országos verseny a kecskeméti diákok körében is népszerű, tavaly Forgó Olivér, a Bányai Júlia Gimnázium diákja és Kovács János, a Bolyai János Gimnázium tanulója is a győztesek között volt.
2023.09.13

Rajtunk áll! - Évet nyitott a Mercedes Kosárlabda Akadémia

Rajtunk áll! – szól a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 2023-2024-es szezonjának csapatszlogenje. – A küldetésünk az, hogy minél több gyermek minőségi körülmények között sportolhasson – emelte ki az akadémia szerdai évnyitóján Ivkovicné Béres Tímea ügyvezető igazgató, aki hozzátette: fő szempont lesz a közösségépítés idén is, valamint az innováció és a sporttudományok bekapcsolása. Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke bejelentette: a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia már biztos, hogy újabb két évig megtarthatja az akadémiai címét.
2023.09.11

Kunszentmiklóson zárult a református egyház országos óvodaprogramja

A keresztény hit szabad megélésének lehetősége versenyelőnyt jelent a mai világban - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, Kunszentmiklóson. A projekt zárásán Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, az óvodákban a nemzet és az ország jövője bontakozik ki lassan napról napra. Ami az óvodában történik, az mindörökké elkíséri a gyermeket.
2023.09.11

„Dönteni kellett: az életemet arra szentelem, hogy a gyerekekért dolgozom”

Görbe László piarista atyát éppen ötven évvel ezelőtt, 1973-ban szentelték pappá Kecskeméten. A jeles évfordulóról közös aranymisén emlékeztek meg rendtársával, a szintén fél évszázados papságát ünneplő Holczer József atyával augusztus 25-én a piarista templomban. Görbe atyával a rendházban találkoztunk, és részletesen kikérdeztük fordulatokban és feladatokban bővelkedő életútjáról, mely egy Kerekegyháza-közeli tanyáról indult, majd Kecskeméten, Veszprémen és Budapesten át 2016-ban visszakanyarodott a hírös városba.
2023.09.10

Hankó Balázs: az eddigi legjobb eredményt érték el a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán

Az eddigi legjobb eredményt érték el a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán a lengyelországi Gdanskban, ahol az Európa-bajnok cím mellett, öt arany-, egy ezüst-, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet hoztak haza a fiatalok - nyilatkozta a helyszínről telefonon Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.
2023.09.09

20. tanévét nyitotta meg a TST Dance Studio

Jubileumi idényt kezdett meg pénteki tanévnyitó ünnepi műsorával Kecskeméten a TST Dance Studio. Az ebben az évben 20 éves hip-hop és break tánciskola városunkban 110 gyerek, fiatal és felnőtt táncossal kezdte meg az új szezont.