Kategória: Sport
Keresés
Dátum választó
Rendezés
4762 találat
2023.09.13

Rajtunk áll! - Évet nyitott a Mercedes Kosárlabda Akadémia

Rajtunk áll! – szól a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia 2023-2024-es szezonjának csapatszlogenje. – A küldetésünk az, hogy minél több gyermek minőségi körülmények között sportolhasson – emelte ki az akadémia szerdai évnyitóján Ivkovicné Béres Tímea ügyvezető igazgató, aki hozzátette: fő szempont lesz a közösségépítés idén is, valamint az innováció és a sporttudományok bekapcsolása. Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke bejelentette: a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia már biztos, hogy újabb két évig megtarthatja az akadémiai címét.
2023.09.13

Deák Márk, a KRC új vezetőedzője volt a Sportmagazin vendége

A kecskeméti röplabda csapat új vezetőedzője, Deák Márk volt a KTV hétfői Sportmagazinjának vendége. A műsorból többek között kiderült, hogy az újjáalakult csapatban egy kivételével minden játékos kecskeméti születésű. Mivel külföldi játékos nélkül, fiatal gárdával kezdik a szezont, nem tűztek ki maguk elé túlzott elvárásokat. -Azt várom el a fiúktól, hogy tőlük telhetően mindent megtegyenek - mondta a KTV-ben Deák Márk, aki elárulta azt is, hogy a Kecskeméti RC első meccse itthon lesz október elsején a Dági KSE ellen.     
2023.09.07

Idegenben kezdi a szezont az alakulóban lévő Kecskeméti NKSE

Tavaly úgy tűnt, megoldhatatlan feladatként tornyosul a KNKSE előtt a versenyév befejezése, ám úgy tűnik, a klub túl van a nehézségek jelentős részén, és stabil jövőképpel vág neki az NB II-es szezonnak. A Kecskemét a G-csoportba kapott besorolást, ahol jónéhány ismerős gárdával csap össze. Az erőviszonyokat egyelőre nehéz megítélni, hiszen még folyamatban vannak a tárgyalások és igazolások – a hírös városiak a bajnoki rajtot megelőző napokban is keményen dolgoztak a keret véglegesítésén.