Több száz gyermek betegedett meg két kecskeméti iskolában

2023. 02. 02., 17:51
Drasztikusan megugrott hétfő óta a megbetegedések száma az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban. Az ügyet vizsgálja a Kecskeméti Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya. Meg nem erősített információink szerint a két intézményben összesen közel félezer gyermek betegedett meg.

Több száz gyermek betegedett meg szinte egy időben az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban. Meg nem erősített információink szerint összesen közel félezer diák van rosszul. Volt, aki kórházba is került.

Kerestük az ügyben a Kecskeméti Tankerületi Központot, mely megerősítette a hírt, hogy a megbetegedések száma hétfőtől a két intézményben drasztikusan megugrott. Bár arra nem kaptunk választ, hogy pontosan hány gyermek érintett az ügyben, azt közölte a tankerület, hogy „az intézmények vezetői az eljárásrendnek megfelelően értesítették az iskolai védőnőt és az iskolaorvost. A hiányzók magas létszáma miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya megkezdte az ügy kivizsgálását, ami jelenleg is tart.”

A hivatalhoz is elküldtük hivatalos megkeresésünket. Válaszukban azt közölték, hogy „január 30-án érkezett bejelentés a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalhoz, miszerint két kecskeméti nevelési-oktatási intézményben jelentős számú gyermek hiányzik. A hivatal a jelzések napján megkezdte a járványügyi kivizsgálást, mely során a szakmai szempontok szerint kiválasztott beteg gyermekek szüleivel, az intézményekben alkalmazottként dolgozó beteg személyekkel történt kapcsolatfelvétel, ezen kívül légúti minták és székletminták levétele történt.”

Hogy milyen betegségről van szó, azt egyelőre nem lehet tudni. Mint írták, jelenleg folyamatban vannak a vizsgálatok, felső légúti megbetegedés és bélrendszeri jellegű fertőzés is valószínűsíthető.

Kapcsolódó cikk