Versünnep az Otthon Moziban

2023. 05. 20., 13:29
Ifjú versmondók lepték ma el az Otthon Mozit. Ugyanis 27. alkalommal rendezte meg a Versmondók Találkozóját a Hírös Agóra és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 22 képet tartalmaz

A Ballószögi Kincsecskék Néptánc Egyesület műsorával kezdődött meg a mai napon a Versmondók Találkozója. A Hírös Agóra és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely 27. alkalommal szervezte meg a Versmondók Találkozója Versünnep című záró rendezvényét.

Az idei verseny a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódott, így a választott művek is a költőt tollából származtak. Az eseményen a verseken kívül maga Petőfi is megjelent Bánföldi Szilárd, színművész személyében, aki egy verset is elszavalt a közönségnek. Ezt követően Barta Dóra, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója köszöntötte a vendégeket.

„A vers, a költészet szépíti a lelket, gazdagítja a gondolatainkat. A vers anyanyelvünk ápolásának és megtartásának letéteményese, valamint kiemelt történelmi, kulturális és közösségi szerepe is van."
— hangsúlyozta Barta Dóra.

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban megrendezésre kerülő versenyt végül Kemény Zsófi, költő, író, slammer nyitotta meg saját alkotásával.

Az idei évben 485 versmondó jelentkezett a versenybe, amelynek döntőjén 103 fiatal versenyző lépett a színpadra. A mai megmérettetésen 5 korcsoportban mutatkoztak be a fiatalok 1-11. osztályig. A verseny kezdete előtt a fiatalok játékos formában melegíthettek be közösen, majd korcsoportonként elkezdődtek a szavalatok. A találkozó legjobb versmondói az 5-6., 7-8. osztályos korcsoportban részvételt nyernek a „Regösök húrján” vers- és prózamondó verseny országos döntőjébe.