Milyen legyen a jövő városa? Milyen Kecskeméten szeretnének élni a helyi polgárok 30-40 év múlva? Ezeket a kérdéseket tette fel 6-8 fős csapatoknak a Digitális Tudásközpont másfél éve azzal a céllal, hogy ők mondják meg, hogy a zöld, a fenntartható, az okos, a korbarát vagy a digitális mit jelentene szerintük a gyakorlatban. Ma a Trendalelke vállalkozó nők, a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum, valamint a Katedra Középiskola mutatta be összesen 5 koncepcióját.
Közleményében áll ki a Neumann János Egyetem mellett a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány. A szervezet elnöke azt hangsúlyozza, a kecskeméti felsőoktatási intézmény országos szinten is egyedülálló módon segíti az idősek szellemi aktivitását és a generációk közötti együttműködést, ezért nem véletlenül érdemelte ki a Korbarát Egyetem címet.
A Házasság Hete alkalmából izgalmas tárlat várja a vendégeket a Széchenyivárosi Közösségi Házban. A Helytörténeti, Családkutató és Fotódigitalizációs Műhely kiállításán régi idők esküvői fotói, házassági történetei elevenednek meg.
A társadalom idősödése napjaink egyik legnagyobb globális kihívása. Erre keresték a választ ma (pénteken) az Egyetemek szerepvállalása az aktív idősödés támogatásában című nemzetközi konferencián a kecskeméti Városháza dísztermében. Ez a tanácskozás az első állomás a Közép-Európai Szenior Egyetemek Hálózatának létrehozásában, amelyet a Neumann János Egyetem kezdeményezett a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvánnyal együttműködésben.
Hamarosan indul a Cédrusnet Kecskemét Program és a Neumann János Egyetem együttműködésében megvalósuló Hírös Szenior Egyetem következő szemesztere. A szervezők ezúttal is érdekes előadásokkal készülnek, a részletekről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora és Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője.
Október elején számos szervezet és közösség emlékezett meg az ageizmus elleni világnapról, amely az életkor alapján történő negatív megkülönböztetést jelenti. A CédrusNet Kecskemét Program felkarolta ezt az ügyet, a világnap mellett egy egész héten keresztül ez került fókuszba. Erről beszélgettünk Molnár Szilárddal, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetőjével.

Ötéves fennállását ünnepelte pénteken a CédrusNet Kecskemét program. A Széchenyiváros Hete rendezvény keretében megtartott ünnepi eseményen egy Kék atlasz cédrus fát ültetettek el a Szarvas téren. Az öt éves CédrusNet Kecskemét program szakmai vezetőjével, Molnár Szilárddal beszélgettünk a KTV Kiemelő magazinjának péntek esti adásában.
Ötéves fennállását ünnepelte pénteken a CédrusNet Kecskemét program. A Széchenyiváros Hete rendezvény keretében megtartott ünnepi eseményen egy Kék atlasz cédrus fát ültetettek el a Szarvas téren. Az öt éves CédrusNet Kecskemét program szakmai vezetőjével, Molnár Szilárddal beszélgettünk a KTV Kiemelő magazinjának péntek esti adásában.
Hamarosan indul a Cédrusnet Kecskemét Program és a Neumann János Egyetem együttműködésében megvalósuló Hírös Szenior Egyetem következő szemesztere. A szervezők ezúttal is érdekes előadásokkal készülnek, a részletekről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora és Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője.
Hamarosan indul a Cédrusnet Kecskemét Program és a Neumann János Egyetem együttműködésében megvalósuló Hírös Szenior Egyetem következő szemesztere. A szervezők ezúttal is érdekes előadásokkal készülnek, a részletekről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora és Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője.
Újabb Hírös Nagyi képzés zárult le Kecskeméten, ma újabb tanúsítványokat adtak át a résztvevőknek a Széchenyi István Közösségi Házban. Ezúttal tízzel gyarapodott a Hírös Nagyik száma, így immár százzal büszkélkedhet Kecskemét.
Az önkéntességet, az összefogást, az emberséget és az aktív idősödést ünnepelték ma délelőtt a Széchenyi István Közösségi Házban. Itt gyűltek össze a CédrusNet Kecskemét program aktivistái az önkéntesség világnapja alkalmából, hogy hangolódjanak a közelgő ünnepre és elismerjék kiemelkedő munkát végző tagjaikat.
Bár maga az esemény a Széchenyi sétány 6. szám előtt zajlott, egész Széchenyiváros ünnepelt, amikor hétfő délután, színes ünnepség keretében átadták a Széchenyi István Közösségi Házat. Mert ez az intézmény nem csak a téren és közvetlen környékén élőket szolgálja, hanem az egész városrész lakosait.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.