Harminc éve alakult meg a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Az évforduló alkalmából a társaság vezetése egy nagyszabású fogadást rendezett az Aranyhomok Szállodában múlt héten csütörtökön, ahova meghívták a cég partnereit is. A város egyik meghatározó közszolgáltatója az elmúlt három évtizedben nemcsak a távhőellátásban ért el komoly eredményeket, hanem a közösség iránti elkötelezettségét is folyamatosan erősítette. A jubileumhoz kapcsolódó rendezvénysorozatban a legkisebbek is fontos szerepet kaptak: a cég meghirdette „Hol készül az otthon melege?” című rajzpályázatát, amelyre idén is számos kecskeméti óvoda és iskola diákjai küldtek alkotásokat. A TERMOSTAR emellett a felelős fogyasztókra is gondolt – ajándék bevásárlótáskával kedveskedett azoknak, akik pontosan fizetik távhőszámlájukat.
Iskolák, óvodák és kisgyermekek is kaptak elismeréseket ma reggel a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.-től, az általuk meghirdetett rajpályázat eredményeként. A ’Hol lakik a meleg? pályázat keretében készült alkotások legjobbjainak járó okleveleket Horváth Attila ügyvezető igazgató adta át.
Ma ismét megnyitotta kapuit a TERMOSTAR Kft. Mindszenti körúti telephelye. Az érdeklődők működés közben tekinthették meg a Kecskemét déli iparterületén lévő biomassza fűtőművet, ahonnan megújuló energiaforrásból előállított hőenergia jut el minden távhőszolgáltatásban érintett fogyasztóhoz.
A Távhőszolgáltatás napjához kapcsolódva ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a TERMOSTAR Biomassza Fűtőmű. Április 25-én délelőtt a távhős szakemberek idegenvezetése mellett lehet megtekinteni a megújuló energiaforrást hasznosító fűtőművet. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A biomassza technológia költségcsökkentő hatásának, valamint a TERMOSTAR Biomassza Fűtőmű stabil működésének köszönhetően a TERMOSTAR Kft. egyszeri 10.000 Ft kedvezményt biztosít azoknak a lakossági fogyasztóknak, akik időben befizették számláikat. A kedvezmény a májusi számlán kerül jóváírásra.
Stabil, biztonságos és az árak szempontjából is kedvező a távhő szolgáltatás Kecskeméten. A TERMOSTAR Kft. tavaly átadott biomassza fűtőműve ráadásul már most, a működésének elején is anyagi előnyhöz juttathatja a fogyasztókat.
A biomassza technológia költségcsökkentő hatását már az idei fűtési szezonban érezhetik a távhőszolgáltatásban érintett fogyasztók. A TERMOSTAR Kft. lakossági ügyfelei egyszeri, 10.000 Ft-os kedvezményt vehetnek igénybe, az intézmények és egyéb felhasználók pedig közel 50%-os kedvezménnyel juthatnak a fűtési és melegvíz szolgáltatáshoz október 1-jéig visszamenőleg.
Megkezdte működését a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. biomassza fűtőműve. A több mint 10 milliárdos beruházással a hazai távhőszektor jelenlegi legnagyobb beruházása fejeződött be. Az átadó ünnepségén dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese azt mondta, hogy a mai nap arany betűs napja lehet Kecskemétnek. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester szerint pedig mostantól új korszak kezdődik a megyeszékhely életében.
Különleges programmal készül a TERMOSTAR csapata az idei Távhőszolgáltatás napjára. Október 27-én – a hivatalos átadás másnapján – megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Mindszenti körúti biomassza fűtőmű. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Fél éven belül megkezdheti működését a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. biomassza fűtőműve. Mindezt ma (péntek) délelőtt jelentették be a milliárdos beruházás bokrétaünnepén. A beruházás célja, hogy megújuló energiával váltsa ki a távhőhöz felhasznált földgáz mintegy 70 százalékát, ezzel tovább erősítve a távhős lakások, intézmények ellátásbiztonságát.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.