Húsz éve a rászorulók szolgálatában - jubileumot ünnepelt a Wojtyla Barátság Központ

2025. 07. 10., 19:09
Immár 20 éve szolgálja Kecskeméten a rászorulókat a Wojtyla Barátság Központ. A jeles jubileumról ünnepség keretében emlékeztek meg csütörtökön az Egressy utcai intézmény előtt. Mint több felszólaló is hangsúlyozta, a központ nemcsak étellel kínálja a szegényeket, de lelki, szellemi támaszt és közösségi élményt is nyújt nekik.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 27 képet tartalmaz

A megemlékezés kezdetén Lakatos Máté, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze szavalt, a Kecskemét Táncegyüttes fiataljai pedig rövid néptáncműsort adtak az egybegyűlteknek.

A Kecskemét Táncegyüttes is fellépett a Wojtyla Barátság Központ 20 éves jubileumán:

Közzétette: Hiros.hu – 2025. július 10., csütörtök

A közönséget Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ munkatársa köszöntötte.

Elsőként Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott köszöntőt, melyben hangsúlyozta: a Wojtyla Központ példásan teljesíti feladatát, hogy a test és lélek rászorultjainak segítséget nyújtson. Erre sajnos nagy igény van, mert Magyarországon sok, egyre több a rászoruló – tette hozzá. Bábel Balázs kiemelte azt is, hogy a szentté avatott lengyel pápáról, Karol Wojtyláról elnevezett központ "a lengyel-magyar barátság őrtüze" is egyben.

Ezt követően Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere méltatta a központ munkáját.

Engedjék meg, hogy a város vezetése nevében megköszönjem az alapítónak, Farkas P. Józsefnek és az intézmény minden munkatársának, valamint támogatójának azt az elkötelezett szolgálatot, amely két évtized alatt több ezer embernek adott segítséget, reményt, vagy épp csak egy nyugodt napot az élet küzdelmei közepette
— fogalmazott köszöntőjében Engert Jakabné.

Az alpolgármester beszéde zárásaképpen Szent II. János Pál pápát idézte: "Legyetek barátai azoknak, akiknek nincsenek barátai. Legyetek a családja azoknak, akiknek nincsen családja. Legyetek a társasága azoknak, akik kirekedtek minden közösségből."

Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem dékánja is köszöntőt mondott, hiszen szorosan kötődik a ház történetéhez. Ő volt Kecskemét polgármestere, amikor 2005 decemberében az önkormányzat átadta használatra az Egressy úti épületet a Porta Egyesületnek.

Magasröptű beszédében, melyben mások mellett Martin Bubertől, Babits Mihálytól és Ady Endrétől idézett, a Wojtyla Ház jelképi tartalmait domborította ki. Úgy vélte, a központ a lelkiismeret, az emberi méltóság, a gondoskodás és az együttgondolkodás szimbóluma lett Kecskeméten.

Pintér Gábor érsek, szentszéki diplomata annak idején az elsők között volt, akivel Farkas P. József megosztotta álmát egy karitatív központ létrehozásáról. Pintér Gábor, aki jelenleg Új-Zéland és több óceániai állam apostoli nunciusaként szolgál, sokat tett a kecskeméti központ létrejöttéért és fennmaradásáért. Köszöntőjében "a Gondviselés Házának" nevezte a Wojtyla Központot, mely otthont, közösséget és reményforrást ad a rászorulóknak. "Az ember annyit ér, amennyit szeret" – idézte Szent II. János Pál pápát.

Pintér Gábor úgy vélte, országos, sőt nemzetközi szinten is példává vált a Wojtyla Központ. Másodszor is Karol Wojtylát idézte: "Ne féljetek, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!", rámutatva, hogy a Wojtyla Házban éppen ez történik.

A jubileumi ünnepségen megemlékeztek a 30 éve elhunyt zöldkeresztes védőnőről, szociális testvérről, "a cigányok védőnőjének" nevezett Wagner Viktóriáról is, akinek emlékművét nemrég avatták fel a Wojtyla Központ előkertjében. A Kiskundorozsmán kibontakozó példás életutat Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen Fogantatás-templom plébánosa, regnumi atya, mesterkanonok, és Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke, a Wagner Viktória Emlékbizottság egyik alapítója ismertette.

Az érdeklődők figyelmébe ajánlották a Wagner Viktória életéről készült portréfilmet, mely ITT tekinthető meg.

A Borsos István izsáki kőfaragómester által készített Wagner Viktória-emlékművet Pintér Gábor érsek atya részesítette papi áldásban, majd koszorúzás zárta az eseményt. A Wojtyla Központ ezután agapéra hívta a vendégeket.

A jubileumi ünnepség előtt avatták fel a Wojtyla Központ támogatásával felújított Belső-Szegedi úti Krisztus-keresztet. Erről alábbi, kapcsolódó cikkünkben olvashat.

Kapcsolódó cikk