Javában zajlanak az Agóra Diótörő-előadásának próbái
Mint Barta Dóra elmondta, gyermekközpontú előadással készülnek, amely szándékuk szerint ideális beavató színházélményt adhat sok-sok gyereknek. A próbák jó hangulatban zajlanak, a gyerekek lelkesen meséltek élményeikről. (Interjúinkat a KTV hétfő esti híradójában láthatják.) A gyerekszereplők mellett számos felnőtt táncművész is fellép a darabban.
Csajkovszkij híres balettjének rövidített zenei változatát játssza majd a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Hollókői Huba művészeti vezető vezényletével. Barta Dóra a Hírös Agóra ügyvezetőjeként is örül a rezidens zenekarral való szoros együttműködésnek.
A darab bemutatója november 26-án lesz a Hírös Agóra nagyszínpadán, majd december folyamán még több mint egy tucat előadással készülnek.
A Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas koreográfus kitért arra is, különös élmény számára olyan gyerekekkel együtt dolgozni, akiknek jelentős része most ismerkedik a tánccal, hiszen korábban jellemezően képzett gyerektáncosokat instruált. – Lenyűgöző, mennyire nyitottak és lelkesek ezek a gyerekek – mondta Barta Dóra. A 7 és 15 év közötti gyermekszereplőket casting során válogatták ki a produkcióhoz.
A diótörő Csajkovszkij utolsó balettje, a történet alapját E.T.A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje képezi. A darab a karácsonyi ünnepkör közkedvelt előadása.