Közel kétmilliárd forint értékben indulhatnak el úthálózat illetve intézményi fejlesztések Kecskeméten TOP Plusz forrásból a következő három évben. A programról csütörtöki ülésén dönt a Közgyűlés, de annak részleteiről már az elmúlt napokban is szó volt a szakbizottságok ülésein. Az előterjesztésben szerepel többek között újabb óvodák illetve bölcsődék felújítása, a kiskörút két szakaszának újra burkolása, a Mátyás Király körút egy szakaszának rekonstrukciója valamint új kerékpárút építési is az Arborétum mellett.
Idén is összesen 31 milliós önkormányzati támogatást kapnak a várossal korábban megállapodást kötött egyházak, gyülekezetek illetve szervezetek. Mint az Értékmegőrzési Bizottság mai (kedd) ülésén elhangzott, a keretösszeget ezúttal is egymás között megbeszélve, létszámarányosan osztották fel.
A kivitelező az Izsáki út felújítása során több helyen is a közmű-nyilvántartásokban nem szereplő elektromos vezetékekre bukkant, melyeket a biztonságos működés érdekében át kell építeni. Ennek időigénye nagyságrendileg három hónap, így a tervezett március végi átadás helyett várhatóan júniusban zárulhat le az Izsáki út felújításának első üteme - tájékoztatta a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság tagjait hétfőn a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) két illetékese.
Útfejlesztésre és az egészségügyi, szociális alapszolgáltatások fejlesztésére nyertek támogatást Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz program keretében.
Csaknem félszáz fejlesztési beruházás támogatói szerződését írták alá 12 milliárd forint értékben csütörtökön Kiskunmajsán, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgármesterek Szakmai Fórumának keretében. Az eseményen elhangzott: a napokban döntés született arról, hogy újabb 8,5 milliárd forint pályázati forrás érkezik a vármegyébe.
Ebben az évben elindulhat a Kiskörút és a Mátyás király krt. felújításának folytatása. Mind erről Szemereyné Pataki Klaudia polgármester beszélt a Rádió 1 Gongban. Mint a műsorban elhangzott az önkormányzat TOP Plusz-os forrást biztosítaná a munkálatokhoz szükséges pénzt.
108 milliárd forintos otthonfelújítási program indul és 5 pontos intézkedéscsomag segíti majd a gazdákat - többek között ezekről volt szó a mai kormányinfón.
Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán a 109-es kilométerszelvényben található Kiskunfélegyháza észak csomópont kihajtó ága 2024. április 8-tól várhatóan 2024. április 23-ig burkolatfelújítási munkálatok miatt lezárásra kerül. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Az eredeti megállapodás szerinti ütemterv mentén halad a Mercedes új kecskeméti gyáregységeinek építése - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn közösségi média oldalán. Szijjártó Péter azt írta, hogy a mintegy 400 milliárd forintos beruházással a Mercedes megduplázza kecskeméti gyártókapacitását, így Magyarország még hangsúlyosabb szerepet tölt majd be a modern kori autóipar alakításában.
Átadták az Autóflex-Knott Kft. új beruházását ma délelőtt Kadafalván. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen elmondta, a hazai autóipari vállalat 800 millió forint értékű fejlesztése az amerikai és az európai piaci részesedés növelését célozta, a kormány pedig 400 millió forinttal támogatta a nagyobb teljesítményű alkatrészek megmunkálására alkalmas gépek beszerzését. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a beruházás kapcsán kifejtette a Kecskeméti Televíziónak, hogy az Autoflex 40 éves családi vállalkozás, amely lényegében elsőként jelent meg a Heliport Ipari Parkban, Kecskemét szintén elsőként létrejött ipari parkjában.
Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán a 166-os kilométerszelvényben található Szeged nyugat csomópont kihajtó ága 2024. április 5-től várhatóan 2024. április 19-ig burkolatfelújítási munkálatok miatt lezárásra kerül. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
Hamarosan megnyílik az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Szentkirály közötti szakasza. Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes közösségi oldalán arról beszélt, hogy 125 kilométerből körülbelül 90 készen van. Dömötör hangsúlyozta, hogy 2025-ig elkészül a Lakitelek és Kecskemét közötti rész is.
Magyarország Kormánya által a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv alapján az RRF-1.1.2-2021 kódszámmal közzétett,,Bölcsődei nevelés fejlesztése" felhívás keretében Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata 419.999.999 Ft összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesül, mely támogatás mértéke 100 százalék.
Az ÉlŐvíz stábja 2022 novemberében járt a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet imaházánál, a Bethlen körúton. Újra felkerestük őket, Szerdi Szilárd lelkipásztort kérdeztük arról, hogyan állnak az építkezéssel. A lelkipásztor húsvéti üzenetet is megfogalmazott a híveknek.
A Hírös Kert Kft. és az önkormányzat összefogásával rózsakerttel fog gyarapodni a Műkertváros. A Mártírok útján már javában zajlanak a munkálatok azért, hogy április végére elkészülhessen a kert. 80 különböző fajta rózsával fog gazdagodni a terület, melyek már az idén virágozni fognak.
Öt új férőhellyel bővült a Kecskeméti Kálmán Lajos Óvoda Lánchíd Utcai Óvodája mögötti parkoló. A kivitelezési munkálatok ma (csütörtök) fejeződtek be. Az újabb várakozóhelyek kialakítása, az óvodai közösség összefogásának eredménye.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a Katona József Gimnáziumnál lévő csomópont építése során egy, a nyilvántartásokban nem szereplő elektromos kábelt találtak, így a szükségessé vált hálózat átépítési munkák miatt az útépítési munkák teljes befejezése a korábban kalkulált 2024 március vége helyett várhatóan 2024 júniusában lesz.
Elkészült a Pöttyös Bölcsőde a Klapka utcán. Ez a harmadik olyan épület, mely egy TOP-os pályázatnak valamint az önkormányzat támogatásának köszönhetően újulhatott meg. A bölcsi szeptembertől 4 csoportszobával, 56 férőhellyel nyitja ki kapuit.
A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Budapesten. A sajtótájékoztatón Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kiemelte: a beruházás újabb családoknak nyújt biztos megélhetést, Kecskemét stratégiai víziójában pedig továbbra is az ember, nem pedig a mesterséges intelligencia áll.
Két kiemelt szökőkútja is megújul Kecskemétnek. Erről Szemereyné Pataki Klaudia beszélt a Rádió1 Gongnak adott interjújában. A polgármester kiemelte, a Luca kútja már megújult, most pedig a Hírös Forrás, valamint környezete következik.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.