Eredményesen zárul a kecskeméti CLLD program, aminek célja, hogy erősítse a helyi közösségeket és újaknak adjon támogatást. A 750 millió forintos uniós forrást kiválasztott helyi projektekre lehetett felhasználni. 24 civil projekt keretében az elmúlt 3 évben 366 program több mint 800 közösségfejlesztő eseménye valósult meg.
Kecskemét, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza adott otthont ma a Portfolio online gazdasági újság, valamint a KAVOSZ Zrt. országos gazdaságélénkítő road showjának. A rendezvény középpontjában ezúttal a mikro-, kis- és középvállalkozások álltak. A szakemberek arra keresték a választ, hogy az ágazatra milyen hatással lesznek a világgazdasági folyamatok, és hogyan tudja őket támogatni a kormányzat.
2023. május 8-ától (hétfőtől) az útépítési munkálatok befejezéséig Kecskemét, Autóbusz-állomásról az Izsáki út irányába közlekedő járatok az alábbi módosítással közlekednek:
Jövő héten több órás áramszünetek lesznek Kecskemét több városrészében is. Amennyiben az esti órákra sem áll helyre az áramszolgáltatás, akkor a fogyasztóknak az e-vonalat vagyis a 62/565-600-as telefonszámot kell hívniuk. Mutatjuk az érintett utcákat és időpontokat.
Fél éven belül megkezdheti működését a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft. biomassza fűtőműve. Mindezt ma (péntek) délelőtt jelentették be a milliárdos beruházás bokrétaünnepén. A beruházás célja, hogy megújuló energiával váltsa ki a távhőhöz felhasznált földgáz mintegy 70 százalékát, ezzel tovább erősítve a távhős lakások, intézmények ellátásbiztonságát.
Megkezdte a tavaszi karbantartási munkálatokat a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. a város játszóterein. A szakemberek elsősorban tiszta homokkal töltik fel a homokozókat.
Kiskőrös igazán szerencsésnek mondhatja magát, hiszen egy új fejlesztési technológiát próbált ki szombaton este a helyi illetőségű Lasershow Hungary International Kft.
Szolgálatba álltak a vármegye mobilizált kormányablakai. 2023. április 17. és április 21. között a Kecskeméti járás településein várja ügyfeleit a kormányablakbusz, valamint a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottai részére áll majd rendelkezésre. A mobilizált kormányablakok az év során a vármegye valamennyi járásába eljutnak.
Május 12-én, pénteken délelőtt 9 órai kezdettel Állásbörzét rendez a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméten, a Klapka u. 34. szám alatti foglalkoztatási osztályon.
2023-ban beköszöntött a digitális ipari forradalom korszaka, amelyre a kis- és közepes vállalkozásoknak is fel kell készülniük. Ezt a folyamatot igyekezett ma (csütörtök) segíteni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - Modern Vállalkozások Programja, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye. Az eseményen többek között elhangzott, hogy a megyei vállalkozások digitalizációja intenzíven növekszik, de a lemaradások országos viszonylatban még mindig jelentősek.
Áprilisban már szolgálatban állnak a vármegye mobilizált kormányablakai. Ezen a héten, április 11. és április 14. között a Kunszentmiklósi járásba, valamint a Kiskunhalasi járás területén várja ügyfeleit a két kormányablakbusz, amelyek az év során a vármegye valamennyi járásába eljutnak majd.
A megközelítőleg 100 hektáros Benkó Zoltán Szabadidőközpont területén több fejlesztés is történt az elmúlt időszakban. Új padok kerültek a központba, illetve több mint 500 fát ültetnek el a mostani időszakban.
A használt cikkek kereskedelmére szolgáló online aukciós- és hirdetőoldalak nem csak nemzetközi, de hazai szinten is komoly népszerűségnek örvendenek. Néhány ilyen profillal rendelkező platform már évtizedek óta jelen van a piacon, de úgy tűnik, mindig van hely újabb szereplőknek.
2023. április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke 12 ezer, a pótdíjazástól számított 3-30 napon belüli teljesítésnél 25 ezer, 30 napon túli tartozás esetén pedig 50 ezer forint lesz. Új lehetőségként 3 napon belül még lehetőség lesz a helyszíni bírsággal megegyező mértékű, 12 ezer forintos pótdíjat fizetni. Az utólagos bemutatás költsége 2500 forintra nő. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a Volánbusz járatain.
Március 6-án ünnepeljük a Logopédia Európai Napját. Ezen a napon Európa szerte programokat szerveznek a logopédusok. A Kecskeméti EGYMI beszédjavító osztályai és logopédusai, gyógypedagógusokkal együtt játékos vetélkedőt tartottak a Móra Ferenc Általános Iskolában.
Március 7-én néhány óráig szünetel az ivóvízszolgáltatás Katonatelep szinte egész területén. A BÁCSVÍZ Zrt. ez idő alatt üzemel be egy 170 méter hosszú új csővezeték szakaszt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.