Kategória: Kecskemét
Keresés
Dátum választó
Rendezés
5 találat
2024.06.01

Hamarosan kezdődik az Ákos koncert

Hamarosan kezdődik az Ákos koncert Kecskeméten. A 18 x 14 méteres monumentális színpad már áll. Vannak olyan rajongók, akik már tegnap este megérkeztek és reggel óta a téren táboroznak, hogy az első sorból nézhessék kedvencüket. Jöttek rajongók Fertőrákosról, a délvidékről és az ország minden szegletéből. A szervezők 6-8000 főt várnak a rendezvényre.
2024.06.01

Ihletett pillanatokat hozott a barokk est

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Kecskeméti Énekes Kör Élő barokk címmel indított koncertsorozatának második alkalmát péntek este rendezték meg. Az Al Santo Sepolcro elnevezést kapott hangversenyen Hollókői Huba irányításával a szimfonikusok tagjaiból alakult alkalmi kamaraegyüttes Johann Sebastian Bach d-moll oboa-hegedű concertóját és h-moll szvitjét, valamint Antonio Vivaldi három szimfóniáját szólaltatta meg. A művek szólistái Szabó-Földes Mónika (oboa), Juhász Ágnes (hegedű) és Dratsay Ákos (fuvola) voltak. A fellépő muzsikusok az evangélikus templomban nagy számban megjelent zeneszeretőket emlékezetes pillanatokkal ajándékozták meg.
2024.06.01

Több száz kecskeméti vesz részt a 10. Békemeneten

Magyar lobogókkal, táblákkal, hazaszeretettel teli szívekkel érkeztek meg a kecskemétiek a színház melletti parkolóhoz szombaton délelőtt. A több száz helyi izgatottan várta azt a 4 buszt, mely Budapestre, a Békementre viszi őket. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester jó kívánságokkal indította útjára az utazókat.
2024.05.31

130 tő tűztövist ültettek el Hollandfaluban

Több mint 130 tő leylandi ciprust loptak el pár héttel ezelőtt a Hollandfaluból. A lakók önerőből ültetett tujáikat két évig locsolták, gondozták. A hiányt a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság összefogásban pótoltatta. Így ma délután 130 tő tűztövist ültettek el a támogatók és a helyiek közösen.
2024.05.31

Generációk napja a Kertvárosi iskolában

A Gyopáros Nyugdíjas Egyesület és a Kertvárosi Általános Iskola idén újra közösen szervezte meg a Generációk napját. Nyugdíjasok és iskolások együttes munkájának köszönhetően színes programokkal telt a délelőtti rendezvény, melynek elsődleges célja a generációk egymáshoz való közelítése volt.
2024.05.31

Babakocsis felvonulás, cirókás bábkoncert és Ákos zárja a Nyitott Városháza programsorozatát

Számos program; bábelőadások, fotókiállítás a babakocsis kiállítások történetéből, retro babakocsi kiállítás, süteménysütő verseny, bábszínházi koncert, „Molyolda” kézműves foglalkozás, Paprika Jancsi csúzlizdája, „Tekergő tér” játékasztalok várják egész nap a családokat a Városházán és az előtte lévő téren. A felnőtteket szecessziós városnéző sétára és a kecskeméti Városháza díszítéseiről szóló előadásra invitálják a Nyitott Városháza programsorozat utolsó napján.
2024.05.31

A Szirtes Folk Band adott remek hangulatú koncertet a Városháza díszudvarán

Szirtes Edina Mókus és kiváló zenésztársai adtak koncertet május 30-án este a városháza díszudvarán a Nyitott Városháza programsorozatának keretében. A Szirtes Folk Band muzsikusai a magyar könnyű-, jazz- és világzenei élet meghatározó alakjai, a formációjuk különleges zenei világa tüzes népzenei elemeket ötvöz a beatbox popzenei hatásával és a jazz végtelen szabadságával.