A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére, kiszolgáltatott helyzet kihasználásával, sanyargatással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és kényszerítés miatt vádat emelt egy gazdálkodóval szemben, aki embertelen körülmények között, fizetség nélkül dolgoztatta idős, nehéz sorsú juhászait. A rendszeres bántalmazások következtében egyikük a fél szemére megvakult.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 28 éves és egy 33 éves kecskeméti férfinak, akiket rablással gyanúsítanak.
A megalapozott gyanú szerint a férfiak 2023. július 5-én, a délutáni órákban egy kecskeméti temető mellett található utcában - előzetes megszólítás nélkül - berántottak egy férfit (az ügy sértettjét) a sírkertbe, és az értékeit követelték tőle. Mivel a sértett nem adott át semmit, a férfiak a földre lökték, majd többször megrúgták őt. Ezt követően átkutatták a ruházatát, majd az abban talált 300 forinttal a helyszínről elmenekültek.
A Kecskeméti Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kecskemét lakott területén dizájner droggal teli autóval, kábítószertől bódultan menekült a rendőrök elől.
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás és lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki idén januárban egy bevásárlóközpont női ruha üzletéből a magára vett ruhákban fizetés nélkül akart távozni, majd az őt megállító biztonsági őrre támadt és elfutott.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a kamionsofőrrel szemben, aki Kiskunfélegyháza lakott területén nem adott elsőbbséget és elütött egy kerékpáros kislányt, aki a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy korábbi nézeteltérésük miatt előbb sípcsonton rúgta, majd több alkalommal, ököllel megütötte a sértettet.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt vádat emelt egy 14 éves fiúval szemben, aki tavaly decemberben Fülöpjakabon baltával megölte az édesanyját. Az ügyészség a fiúval szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
A Kecskeméti Járásbíróság 5 év fegyházbüntetésre, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 52 éves kecskeméti férfit, akivel szemben kifosztás, valamint bakkártyával való visszaélés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség a tegnapi napon nyolc személyt – hat férfit és két nőt – állított eredményesen bíróság elé ittas járművezetés vétsége miatt. Közülük négy személy is a múlt héten Kecskeméten tartott célzott rendőrségi ellenőrzésen akadt fenn.
A Kalocsai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki az internetes portálokon álnéven eladásra hirdetett ezüst ékszerek vételárát a vevőkkel a nagymamája bankszámlájára előre utaltatta, a terméket azonban már senki nem kapta meg.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 23 éves férfinak, akit emberöléssel gyanúsítanak.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. június 17-én éjjel bemászott egy 80 éves nő jánoshalmi otthonába, azért, hogy az értékeit megszerezze. Miután a nőt megölte, magához vette a televízióját, majd elhagyta a helyszínt.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt letartóztatását indítványozza annak a jánoshalmi férfinak, aki vasárnapra virradóra egy helybeli idős asszonyt otthonában, értékei megszerzése érdekében megölt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki lajosmizsei lakásán egy éven át árulta a „kristály” fantázianevű kábítószert. A kábítószerből két 18 év alatti személynek is adott el.
A Kecskeméti Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kiskunhalasi sörözőben elfogyasztott italait egy párt által választási kampánycélra készíttetett és osztogatott hamis 10.000 és 20.000 forintos bankjegyekkel fizette ki.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt egy segédmotort vezető férfival szemben, aki balra kanyarodása során, ittassága miatt nem adott elsőbbséget a szemből érkező motorosnak. A baleset következtében a vétlen sofőr a helyszínen életét vesztette.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem miatt vádat emelt egy „kristállyal” kereskedő párral szemben, akik a vevőkörük megtartása érdekében rendszeresen „ötöt fizet, hatot kap” akciót tartottak.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy többszörös visszaeső férfival szemben, aki a vendéglátóhely zárása közben ájultra verte és kirabolta a tulajdonost.
A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kecskeméti ingatlanból ellopott láncfűrésszel együtt a szomszédos építkezésen egy három méter mély aknába zuhant.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.