A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra - ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.
Hamis kísérő okmányokkal szállítottak kiskutyákat külföldre. Az évek óta tartó illegális exportot állatorvosok bevonásával egy ceglédi cég végezte. Az utolsó szállítmány már nem ért célba, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ugyanis akcióba lendült. Az ügynek eddig négy gyanúsítottja van.
Az Egyesült Arab Emirátusokban szervezett COP 28 klímacsúcs második hétvégéjén is nagy érdeklődés övezte az Európából egyedüli felsőoktatási kiállítóként jelen lévő Neumann János Egyetemet. A kecskeméti egyetem standját meglátogatta Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is, akik szerint jövőbe mutató helyzet, ha egy nemzeti célkitűzésben Magyarország és a kormány, valamint az egyetemek képesek együttműködni.
Nagy érdeklődés övezi a COP 28 klímacsúcson egyedüli magyar kiállítóként jelen lévő Neumann János Egyetemet. Az Egyesült Arab Emírségekben december 12-ig tartó rendezvényen a világ szinte minden állama képviselteti magát a jövő fenntartható gazdasági szerkezetének kialakítása érdekében. A kecskeméti egyetem dubaji standját Varga Mihály pénzügyminiszter is felkereste, ahol bemutatkozik az egyetem legújabb járműipari innovációja a Neumann H2.
Az ENSZ legnagyobb klímavédelmi konferenciájának a COP28-nak résztvevő kiállítója a kecskeméti Neumann János Egyetem. A 12 napos konferencia egyben a világ vezetőinek a csúcstalálkozója is, melyen Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök képviseli. Az Egyesült Arab Emírségekben november 30. és december 12. között zajló rendezvényen több mint 70.000 küldött vesz részt, köztük a kecskeméti felsőoktatási intézmény, mint egyedüli magyar kiállító.
Adományozással egybekötött el caminós élménybeszámolót tartott Héjja János kecskeméti vállalkozó a Sheratonban hétfő este. Személyes hangvételű előadásából sok hasznos információt is megtudhatott a közönség a népszerű zarándoklatról.
A jövőnket formálja a TEDx. A világszínvonalú brand fémjelezte, formabontó előadássorozatot szerveztek a Neumann János Egyetemen. Külföldi és magyar kutatók, vagy éppen média személyiségek rövid, izgalmas, aktuális előadásait láthatták, az érdeklődők.
Az 1989-es romániai forradalom légkörét teszi átélhetővé, szinte tapinthatóvá a Libertate '89 – Nagyszeben című film, mely hamarosan Kecskemétre is megérkezik. A román-magyar koprodukcióban készült alkotás a romániai forradalom egy kevéssé ismert helyínén, a dél-erdélyi Nagyszebenben játszódik, az itteni kusza, olykor abszurdba hajló eseményeken keresztül mutatja be '89 decemberének fegyveres konfliktusait, emberi drámáit és morális dilemmáit.
Első alkalommal látogatott el Katarba a Neumann János Egyetem delegációja, ahol több helyi és nemzetközi egyetemmel találkozott, illetve részt vett Katar legnagyobb edukációs kiállításán 2023. november 1-e és 4-e között.
Világszínvonalú előadássorozat érkezik pénteken Kecskemétre a TEDx brandnek és a Neumann János Egyetemnek köszönhetően. Külföldi és magyar kutatók, vagy éppen média személyiségek rövid, izgalmas, aktuális előadásait láthatják, akik időben regisztrálnak. Az első előadás november 10-én lesz.
A megszokottól eltérően, más időpontban jelentkezik friss adással a KTV Töretlenül magyarok című magazinja. A mai nap folyamán 20:00 órától az előző adás ismétlését láthatják, újabb hírekkel jövő héten pénteken szolgálunk.
Az 1956-os forradalom leverése, illetve az azt követő megtorlások következtében jelentős számú magyar állampolgár – az 1957-es becslések szerint több mint 150 ezer ember, nagyjából a korabeli lakosság 1.5%-a- vált üldözötté vagy menekült el Magyarországról. A külföldre távozók mintegy 80%-a 1956 folyamán, több mint fele novemberben ment el- írja a KSH.
Négy kontinensről érkeznek majd a tudományos világ szaktekintélyei Kecskemétre 2024-ben. A Neumann János Egyetemen tarthatják meg jövőre a Regional Science Association International (RSAI) világkongresszusát. Az 1954-ben alapított világszervezet azzal a céllal jött létre, hogy a föld minden pontján vizsgálja a gazdasági és szociális téren bekövetkező változások hatásait az egyes régiók életére.
Áder János tartott előadást kedden a Neumann János Egyetem CAMPUS-án. A volt köztársasági elnök, aki a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a legégetőbb környezetvédelmi kérdésekre igyekezett felhívni a fiatalok figyelmét.
Két nép gazdasági eredményeiből közösen tanulva folytattak komoly szakmai eszmecserét az üzleti világ szereplői ma Lakiteleken a „Magyar-olasz gazdasági konferencián”. Az eseményre neves hazai és olasz üzletembereket hívtak meg, akik napjaink legjellemzőbb gazdasági folyamatait felvázolva próbáltak javaslatokat találni a pénzügyi kihívásokra.
Újabb rakétatámadás érte hajnalban Izraelt, a Hamász terrorszervezet a Gázai övezetből Tel-Avivot lőtte, a Ben Gurion nemzetközi repülőteret vették célba. Támadás érte a Gázai övezethez közel fekvő Askelónt is. Izrael több mint ötszáz célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben. Amerikai források szerint Izrael 48 órán belül szárazföldi műveletbe kezd és bevonul a Gázai övezetbe.
A magyar hatóságok nem tudnak magyar áldozatról, sérültről Izraelben, ugyanakkor arra kérnek mindenkit, hogy egyelőre ne utazzon a közel-keleti országba - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap az Izraelt ért támadásokkal kapcsolatban.
Több Izraelben élő magyarral is sikerült felvennünk a kapcsolatot. Köztük olyanokkal is, akik közvetlenül a gázai övezet mellett élnek, ahova a rakéták becsapódtak. Azt mondták: jól vannak, de borzalmas állapotok uralkodnak és nagyon megijedtek. Ha megszólalnak a szirénák, azonnal óvóhelyre kell menekülniük.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.