Kategória: Hagyomány
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2024.01.08

Sebő Ferenc volt a Csipkefa táncház vendége

A hazai népzenei élet egyik ikonikus alakja, a táncházmozgalom születésénél ott bábáskodó Sebő Ferenc volt a Csipkefa táncház vendége január 5-én, pénteken este. A Kápolna utcai Cliché megtelt, talán soha nem voltak még itt ennyien táncházas eseményen. A gyerekektől, diákoktól a fiatal felnőttekig, majd a középkorosztályon át egészen a nagyszülőkig terjedő közönség először egy előadást hallhatott Sebőtől a táncházmozgalom kezdeteiről, majd egy zenésztársaival adott minikoncert következett, hogy aztán hajnalig tartó táncházba torkolljon az este.
2024.01.02

Ezúttal is nagy sikerrel, 130 résztvevővel zajlott a szilveszteri futás a szabadidőközpontban

Ezúttal is nagy sikerrel, 130 résztvevővel zajlott az óévbúcsúztató szilveszteri futás a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban december 31-én. Mint Lovas Zoltán főszervező elmondta, több mint 30 éves hagyománya van Kecskeméten ennek az igazi örömfutásnak, mely csak a pandémia két éve alatt szünetelt.
2023.12.16

Fellobbant az öröm lángja - ég a harmadik gyertya Kecskemét adventi koszorúján

Ma délután Kecskemét adventi koszorúján fellobbant a harmadik láng, amely az öröm jelképe. A főtéren rendezett műsor után Engert Jakabné, alpolgármester és dr. Salacz László, országgyűlési képviselő gyújtott a meg a gyertyát. Az adventi gondolatokat Varga Nándortól, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkészétől hallhattuk. Majd Kovács Barbara, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség lelkésze mondott áldást. Végül két meglepetés is várta a résztvevőket.
2023.12.13

ANNO: 25 éve hunyt el Bozsó János festőművész

E heti visszatekintő műsorunkban, az ANNÓ-ban a 25 évvel ezelőtt elhunyt Bozsó Jánosra emlékeztünk. Egy, a halála előtt egy évvel készített beszélgetésünk néhány részletét idéztük fel, amelyben a Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Kecskemét díszpolgára többek között arról is beszélt, hogy "legnagyobb mesteremnek a természetet tartom, mert hiszen a magam módján kijártam festegetni és a természettől lestem el azt a csodát, amit próbálok visszaadni a vásznaimon".
2023.12.10

Második alkalommal hívogattak vásárra

Ünnepi kirakodóvásárral, népzenei koncerttel és RuhaCsereBerével várta az érdeklődőket a Népi Iparművészeti Gyűjtemény. Az idén második alkalommal került sor a Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt és a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület társszervezésében megrendezett hétvégi kézműves vásárra.
2023.12.09

Új hungarikumokat avattak a Kecskeméti Nemzeti Színházban

Péntek este nagyszabású ünnepséget láthatott a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház meghívott közönsége a III. Hungarikum Díjátadó Gálán, ahol tizenegy új hungarikum született a nézők szeme láttára. Kecskemét első alkalommal lehetett a magyar értékek ünnepének helyszíne. A rendezvényen részt vett dr. Nagy István agrárminiszter, V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is. Újabb kecskeméti kötődésű hungarikum is született: a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermében készült Magyar népmesék sorozatot is ebben a jeles körben tartjuk számon mostantól.