Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
2 találat
2024.12.11

Igazi néptáncünnep volt a Kurázsi Táncműhely 30 éves jubileuma

Igazi néptáncünneppel emlékezett meg alapításának 30. évfordulójáról a Kecskeméti Kurázsi Táncműhely november 9-én a lakiteleki Hungarikum Ligetben. A gálaműsorban fellépett a Kecskemét Táncegyüttes és a Kunság Táncegyüttes, a Hírös Néptánctanoda, valamint a ballószögi Kincsecskék és a lakiteleki Kösöntyű is. A Kárpátia Rendezvényházban összegyűlt két és félszáz résztvevő természetesen táncházzal kerekítette le az estét. A Kurázsi történetéről és küldetéséről, a kecskeméti néptáncoséletről beszélgettünk Csuma Sándorral és Takács Zsolttal, a Kurázsi jelenlegi vezetőivel, valamint Fantoly Gyulával, a műhely egyik alapítójával és első vezetőjével.
2024.12.11

Aase-díjat kap Sirkó László

Gados Béla, a Vígszínház, Gombos Judit, a szolnoki Szigligeti Színház, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, valamint Urbanovits Krisztina, a KV Társulat művésze kapja idén a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, amelyet december 16-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban vehetik át a kitüntetettek.
2024.12.10

Széncinegéket és feketerigót gyűrűztek a Természet Házánál

Madárgyűrűzési bemutatót tartottak szombaton Kecskeméten, a Természet Házánál. A Hankovszky-ligetben nem csupán testközelből ismerhették meg a madáretetőket látogató szárnyas apróságokat, de kézműves foglalkozások is várták a vendégeket. Az M1-et kollégánk, Molnár H. Boglárka tudósította vendégével, Szabó Ágnessel, a Kiskunsági Nemzeti Park környezeti nevelőjével.
2024.12.09

Képregény született a Puma század legsikeresebb vadászpilótájáról

Elfelejtett hőseink egyikét, a Puma század legsikeresebb vadászpilótáját, a második világháborús hős, vitéz Szentgyörgyi Dezső történeteit eleveníti fel a Láthatatlan ellenség című képregény, mely nemrég látott napvilágot. Pozsgay Gyula, a szerző, Szentgyörgyi Dezső, a kötet főszereplőjének fia, valamint dr. B. Stenge Csaba hadtörténész mutatták be a külföldön is nagy sikert aratott képregénysorozat 3. epizódját ma délelőtt a kecskeméti reptéren. Az eseményen beszédet mondott Bán János kultúráért felelős alpolgármester.
2024.12.08

A vármegye értékeit, hungarikumait ismerhették meg a gyerekek játékos formában

Hungarikum játéktér várta a kicsiket az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” című kulturális programsorozat szombaton. Nagy Edina, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója kiemelte, „a gyerekek játékos formában ismerhetik meg már egészen pici korban a vármegye értékeit, hungarikumait, ezzel tudjuk segíteni az identitásukat.” A játéktér mellett a főtérre érkezett az a gasztrobusz, ahol a magyar konyha remekeit, hungarikumait lehetett megkóstolni.
2024.12.07

Hajagos Csaba: a magyar kultúra nélkül európai kultúra sem létezik

Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat 4 napon keresztül Kecskeméten vendégeskedik. Az események kiemelt helyszínei a város fontos kulturális központjai, úgy, mint például a Népi Iparművészeti Gyűjtemény, ahol ma 200 gyermek kézműves foglalkozással készülhetett a karácsonyra a Duna–Tisza közi Népművészeti Egyesület közreműködésével, a Hagyományok Házának szervezésében.
2024.12.06

Meghitt, jó hangulatú esten zárta 30. jubileumi évét a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség

Jó hangulatú esten zárta idei, 30. jubileumi évét a Kecskeméti Nyugdíjasszövetség pénteken. Az Érseki Helynökség Lestár téri épületének emeleti nagytermében tartott összejövetelen idén először díjakkal is elismerték három támogatójuk segítségét, valamint három klubvezetőjük munkáját. A városvezetés részéről Engert Jakabné alpolgármester méltatta a nyugdíjasszövetség munkájának fontosságát. Az estét a Vásárhelyi Pál Általános Iskola diákjainak betlehemes műsora tette igazán meghitté.
2024.12.06

1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban - Megnyílt a programsorozat kecskeméti állomása

Novák Irén helyettes államtitkár nyitotta meg az „1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban” országos programsorozat Bács-Kiskun vármegyei állomását pénteken délelőtt a Városháza dísztermében. Az eseményen Bán János alpolgármester azt a Magyar Menyasszony tablókiállítást mutatta be, amelyen végig követhetjük, hogyan változott életünk ezen szegmense évszadról évszázadra.