Százhuszonnyolcadik évadát is változatos előadásokkal tölti fel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – a középpontban ezúttal az ősbemutatók, valamint az új alkotókkal való találkozások lesznek. A teátrum vezetői szerda délelőtt, a Boutique Hotel Gaia rendezvénytermében ismertették a 2024/25-ös évad célkitűzéseit és előadásait.
Shakespeare-klasszikus helyett ezúttal egy fiktív történetet mutatott be péntek este nagy sikerrel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, amely magáról a világ drámairodalmában elsők között számon tartott íróról szól. A Szerelmes Shakespeare című vígjátékot Pataki András álmodta színpadra.
Százféle változatban címmel tartott koncertszínházi előadást Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaiból a Bonus Track Band és a színészbarátaikból álló alkalmi társulat április 4-én este a Hírös Agórában.
A Szerelmes Shakespeare című darab sajtónyilvános főpróbáját tartották ma délelőtt a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A színházi alkotómunkáról szóló előadást Pataki András, a színház művészeti vezetője rendezte.
Április 2-án, az autizmus világnapján egy minden szempontból különleges előadás várta az érdeklődőket a Ruszt József Stúdiószínházban. A Ha megtapsolom a harangot témája az autizmus spektrumzavarral élő fiatal felnőttek egymásétól is eltérő, sokféle és
egyedi világtapasztalata, kapcsolódásai: kapcsolódás a külvilághoz, egy másik
emberhez, egymás belső világaihoz a felnőttkor küszöbén.
Változatos műfajú előadásokat mutattak be a gyermekek a 31. Városi Gyermekszínjátszó Találkozón. Az eseményen 10 előadást tekinthettek meg az érdeklődők, melyen több mint 140 tehetséges fiatal lépett színpadra a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
A KTV Kiemelő magazinjának hétfő esti adásában Tóth Katával, a SZÍN-TÁR fesztivál szakmai vezetőjével láthattak rövid beszélgetést az immár 15. alkalommal megrendezett kecskeméti seregszemléről, melyen a Kárpát-medence színművészeti egyetemeinek növendékei mutathatják meg produkcióikat. A 15. SZÍN-TÁR előadásai ezen a héten láthatók a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdiószínházban.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Nagyváradi Szigligeti Színház kapcsolata jóval korábbra nyúlik vissza, idén azonban újjáéled. Míg a társulatunk Nagyváradon, a nagyváradiak nálunk vendégeskednek.
Számos előadás várja az érdeklődőket március és április között a Ciróka Bábszínházban, ugyanis 5 előadás is megtekinthető lesz egyaránt, a 39. Kecskeméti Tavaszi Fesztiválon. A Tavaszi Fesztivál mellett, pedig nemrégiben bemutatásra került a Só című előadásuk. Erről beszélt a KTV Kiemelő magazinjában Kiszely Ágnessel, a Ciróka Bábszínház igazgatója.
Csaknem 60 programmal várja majd a tavaszi fesztivál az érdeklődőket március 14. és április 14. között Kecskeméten. A pezsgő, színes, tartalmas hetek alatt több mint 20 helyszínen minden művészeti ág bemutatkozik. A programkavalkádról Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója árult el részleteket a KTV pénteki Kiemelő magazinjában.
Három nagyszabású néptáncelőadással, Cseh Tamás-koncertszínházzal, Bach-hangversennyel és bohém jazzel, Nagy István-kiállítással, három művészeti vásárral, a SZÍN-TÁR előadásaival és megannyi más programmal, összesen csaknem 60 eseménnyel várja látogatóit a 39. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál március 14. és április 14. között.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a SZÍN-TÁR-at, vagyis a Színművészeti Egyetemek Találkozóját, amelyen ezúttal nem csupán a színinövendékek előadásai kerülnek a középpontba, hanem más művészeti ágak és a múltidézés is.
Napraforgó mögé bújt naptárlányok történetének bemutatójára készül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Lévay Viktória első rendezése egy női energiákkal teli, valódi ínyencséget hoz el a közönség számára április 12-én. A próbafolyamat a minap a Kelemen László Kamaraszínházban az olvasópróbával elkezdődött.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg nagy sikerű rendezvényét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A jubileumi Színművészeti Egyetemek Találkozóján ezúttal nem csupán a színinövendékek előadásai kerülnek a középpontba, hanem más művészeti ágak és a múltidézés is.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.