A közelmúltban átadott hunyadivárosi közösségi házban tartották a városrész gyereknapját vasárnap. Zene, tánc és felhőtlen szórakozás várta a közösségi házba és a Népmese játszótérre érkező kicsiket és a nagyokat.
Szombat koraeste gyereknapi táncos flashmobbal vette kezdetét a Kecskemét Táncegyüttes pünkösdi táncháza a Hírös Agóra előtti Deák téren. A szabadtéri előadás után az Agóra aulájában folytatódott a program táncoktatással, majd hajnalig tartó mulatsággal. A talpalávalót a 40 éves kecskeméti Hegedűs Együttes szolgáltatta.
A Kecskeméti Nemzeti Színház zenei tagozatának két művésze is bejutott a legjobbak közé a weimari 24. nemzetközi zeneszerzőversenyen. Iván Sára karmester a legjobb három, Kovács Levente orgonaművész a legjobb négy között várja a végleges eredményt.
Harmadik alkalommal érkezett a HírösAgórába a Hangszert a kézbe kiállítás. Szerdáig minden korosztálynak lehetősége van kipróbálni a hét szekcióba rendezett, közel 140 hangszert. A cél, hogy a gyerekek megtalálják a számukra legmegfelelőbb hangszert és azzal barátságot kössenek.
Jubilál idén a Muzsikál az erdő programsorozat. Most ünnepli megalakulásának 20 évét. Május 20-án a kecskeméti Nyíri erdőben, 21-én pedig Lakitelek-Tőserdőn folytatódik, a Muzsikál az erdő programsorozat. Szabó Lajos erdőmérnök, a programsorozat főszervezője mesélt a rendezvényről a Kiemelő vendégeként.
Muzsikál az erdő a Hírös Városban címmel május 20-án a kecskeméti Nyíri erdőben, 21-én pedig Lakitelek-Tőserdőn folytatódik a Muzsikál az erdő programsorozat.
Emlékhangversenyt szervezett a Kodály Iskola Nemesszeghy Szentkirályi Márta születésének 100. és halálának 50. évfordulója tiszteletére, ma délután. A megemlékezést megelőzően a Kecskeméti Köztemetőben sírkőavatásra és koszorúzásra is sor került.
A Karib tenger kalózai, a Forrest Gump, a Titanic és más filmklasszikusok zenéi csendültek fel a Hírös Agóra színháztermében ma délelőtt. Most tartotta ugyanis a május 13-i Movie Adventures filmzenei koncert nyilvános főpróbáját a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar.
Idén május 20. és 28. között kerül megrendezésre a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, mely ezúttal is fantasztikus programsorozatot ajánl a zenekedvelő közönség számára. 2023-ban több mint 10 városban kínál lehetőséget a Filharmónia Magyarország arra, hogy közelebb kerüljünk az egyházi zenéhez. A fesztivál mindig egy különleges oldalát mutatja meg ennek a műfajnak, 2023-ban a népzene és az egyházzene kapcsolata kerül a középpontba, a rendezvénynek pedig kecskeméti állomása is lesz.
Villámcsődülettel kedveskedtek a kecskemétieknek a könyvtár munkatársai, valamint az M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai, növendékei kedden délután. Az Európa-nap alkalmából Beethoven Örömódáját adták elő a Kecskeméti Katona József Könyvtár előtti téren a zenészek, énekesek. A flashmobról a Kecskeméti Televízió egy kisvideót is készített.
Immár 124 éve sikerül újra és újra bemutatni a zene szépségét az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola tanárainak. A zeneoktatók koncertje idén is telt ház mellett hozott kellemes pillanatokat a zeneszerető közönségnek. Az iskola idei koncertjével az idén márciusban elhunyt Palotás Józsefnek is emléket állított, aki 40 évig igazgatta az intézményt.
Amolyan „Csík Jánososan” szurkol a Kossuth-díjas zenész a KTE focicsapatának. Csík János nem hazudtolta meg magát: a videóban hegedülve üzen a fiúknak!
Nótaszó töltötte meg szombat délután a Bajor Étterem rendezvénysátrát. Idén harmadik alkalommal szervezte meg a Székely-Magyar Zenei Találkozót a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület. A rendezvényre rengetegen érkeztek Erdélyből.
A 100 évvel ezelőtt született és 50 éve elhunyt Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta, a Kodály Iskola alapító igazgatója munkásságára emlékezett pénteken a Kecskeméti Televízió. A Kiemelő magazin vendége volt Dömötör Zsuzsa karmester és dr. Horváth Ágnes nyugalmazott főiskolai tanár, akik megszervezték Nemesszeghy Lajosné síremlékének felújítását. A megszépült síremléket egy hét múlva avatják fel a kecskeméti köztemetőben.
Tíz városban kínál programokat idén a népzenét és az egyházzene kapcsolatát középpontba állító Con Spirito Egyházzenei Fesztivál, amelyet május 20. és 28. között rendeznek meg. Kecskeméten Gunnar Idenstam és Erik Rydvall a skandináv szakrális népzenék izgalmas világába kalauzolják a hallgatóságot május 24-én
Fergeteges hangulatú Zoltán Erika koncerttel indult az idei, két napon át tartó Majális Kecskeméten. Formabontó módon április 30-án, előmajálissal kezdődött a színes programokat kínáló, rendezvénysorozat a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
Különböző korosztályok zenélnek együtt szombaton a Cifrapalotában. A Corvin Gyermekkar szólistáira, a Scherzo Vegyeskarra és a Zegernye Zenekarra sokan voltak kíváncsiak.
Változatos programot állított össze péntek kora esti hangversenyére a Kecskeméti Kodály Intézet kórusa. A Fűri Anna vezette együttes egyházi témájú darabokat szólaltatott meg, a koncerten Poulenc és Rheinberger népszerű kompozíciói mellett több kortárs magyar kórusmű is felcsendült. A megjelent zeneszeretők örömére nemcsak a műsor-összeállítás volt tudatos és igényes, a karnagyuk tiszta és érthető mozdulataira maximálisan odafigyelő fiatal diákok énekét is csak dicsérettel lehet illetni, méltán kaptak vastapsot.
Szombat délután egy kötetlen órára hívja a zeneszeretőket három kecskeméti zenei együttes. A Corvin Gyermekkar, a Scherzo Vegyeskar és a Zegernye Zenekar közös koncertet ad a Cifrapalotában. A 16 órakor kezdődő rendezvényen különböző korosztályok zenélnek majd együtt sokszínűen.
A csellisták számára szervezett nemzetközi mesterkurzus tanárai, résztvevői és a programsorozat, a Kecskemét Stringfest megálmodója szerint is sikeres rendezvény ér véget a ma esti és a holnap délutáni hangversenyekkel. A hírös város optimális helyszínnek bizonyult, és hogy szakmai szemmel is sikeres volt a hétfő óta tartó közös munka, arra bizonyság lesz a két hátralévő koncert, amelyeken a 6 országból érkezett diákok mellett professzoraik, Onczay Csaba és Onczay Zoltán gordonkaművészek játékában is gyönyörködhetnek majd a zeneszeretők.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.