Scoregoal: nagy csata várható Debrecenben, a Magyar Kupában

2023. 02. 15., 13:29
A legjobb nyolc közé kerülés a tét pénteken az SG Kecskemét Futsal számára. A hírös városiak a hétfői, Nyíregyházán aratott sikerrel a bajnokságban biztosították 3. helyüket az alapszakaszban, ám a kupában ismét meg kell csillogtatni legjobb tudásukat.

A DEAC ellen felemás eredmények születtek az idei szezonban. A cívis városi összecsapáson az alapszakasz elején 5-1-re nyertek a házigazdák, majd a visszavágón 6-4-es kecskeméti siker született a Messzi István sportcsarnokban karácsony előtt.

A kupasorozatban a Debrecen a Mádot búcsúztatta az előző körben (0-3), míg az SG Kecskemét Futsal Maglódon aratott 2-9-es sikert.

Marko Gavrilovic sportigazgató bízik a továbbjutásban, és szeretné, ha a kék oroszlánok a küzdelmek végéig menetelnének.

– A kupameccsek mindig speciálisak, egyetlen meccs dönt a továbbjutás kérdéséről. Ez egyfelől nezézség, viszont ha azt nézzük, akkor jó szériával el lehet hódítani a serleget, kevesebb meccsszámmal, mint a bajnokságban. A sorsolásunk lehetett volna kedvezőbb is, hiszen a DEAC szintén NBI-es, és már megtapasztalhattuk saját bőrünkön is, hogy mennyire kemény és szervezett ellenfél. Mikor legutóbb ott játszottunk, kikaptunk, mert nem tudtunk alkalmazkodni az ottani pálya körülményeihez. Bízom benne, hogy tanultunk abból a vereségből. Megvan az elképzelésünk, hogyan járhatunk sikerrel. Nagyon kiélezett összecsapásra számítok. Képesnek érzem magunkat, hogy bejussunk a nyolc közé, ehhez a legjobb formánkat kell nyújtani. Szeretnénk a legvégéig menetelni a sorozatnak, most pénteken fontos lépést tehetünk efelé. A következő napokban maximális koncentrációra lesz szükség az edzéseken, hogy sikeresek legyünk Debrecenben. Izgatottan várjuk az összecsapást!

DEAC – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal Magyar Kupa, 3. forduló
2023.02.17., hétfő 18:30
DESOK Csarnok – Debreceni Egyetemi Sportaréna