„A sport új szentélye jött létre Kecskeméten”

2023. 04. 14., 15:20
Egy 40 éves álom vált valóra a mai napon, amikor ünnepélyesen átadták a multifunkcionális, modern sportcsarnokot a Katona József Gimnázium udvarán. Az 1700 négyzetméteres épület, melyet Dunszt Ferencről neveztek el, közel 1 milliárd forintból készült el, mintegy 600 nap alatt.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 50 képet tartalmaz

A Katona József Gimnázium 1982-ben adta be első tornaterem-építési igényét, majd közel 4 évtizednek kellett eltelnie, míg 2021. szeptember 30-án letették a város új tornacsarnokának alapkövét. A közel 1 milliárd forintos beruházás – melyet 30 százalékos önkormányzati, illetve 70 százalékos TAO forrás tett lehetővé - tavaly nyáron kezdődött meg. A Kecskemét önkormányzata által 280 millió forintos önerővel támogatott építkezés 582 nap alatt ért véget, és ma (2023. április 14-én, pénteken) történt meg a sportcsarnok ünnepélyes átadása.

A köszöntők sorát Csáki Tibor intézményvezető kezdte meg. Saját sportolói múltjára visszatekintve elmondta, egy sportoló emlékeiben, aki pályafutása során rengeteg sportcsarnokban, sportpályán mérettette meg magát, évtizedek múlva azok a helyszínek maradnak meg, ahol valami extra dologgal találkozott. Lehetett az egy kiváló minőségű pálya, egy jól felszerelt öltöző, egy hangulatos sportcsarnok, egy jól kialakított centerpálya, ezek a kisebb-nagyobb dolgok mindig plusz motivációt adtak.

Dunszt Ferenc Sportcsarnok

A Katona József Gimnázium udvarán található sportcsarnokot, a 10 éve elhunyt Dunszt Ferenc emléke előtt tisztelegve, róla nevezték el.  „Frici bácsi” a Katona testnevelő tanára volt 42 éven át, mesteredző, a kecskeméti és a magyar röplabda ikonja, akinek nevéhez fűződik a kecskeméti röplabdázás megalapítása. A Horváth Építőmester Zrt. által megépített  1750 négyzetméter alapterületű, 25×45 méteres csarnokban, méretéből adódóan futsal-, kosárlabda-, röplabda- és kézilabda-mérkőzéseket is lehet majd rendezni. A gimnáziumi órákon kívüli időpontokban pedig a tervek szerint sportszervezetek és a lakosság is kibérelhetik majd a csarnokot.

És most itt van ez a modern multifunkciós sportcsarnok, mely mindent tartalmaz, ami a sportolók számára (legyen az amatőr vagy profi, de akár hobbista is) extra motivációt nyújt. Elmondta, a funkciókon és különleges megoldásokon túl ez a csarnok az összefogás miatt tetszik neki, mert egy a polarizált világban sikerült közösen értéket teremteni.

- Ha most utánpótlás korú sportoló lennék, nagyon szeretném ezt az új sportcsarnokot – mondta az igazgató, aki az alapkőletétel idején még nem intézményvezető volt, a pozíciót Szabó István igazgató nyugdíjba vonulása óta tölti be.

Egyértelmű volt hát, hogy a mikrofonhoz hívja az egykori igazgatót, hogy ő is mondja el gondolatait a meghívott vendégeknek.

Szabó István kiemelten köszöntötte dr. Vercz Tamást, a Scoregoal Szabadidősport Kft. ügyvezető elnökét, hiszen neki és a Scoregoal futsal csapat sportágfejlesztési programjának köszönhető, hogy - a TAO felajánlások révén - összegyűlt a beruházás finanszírozásának 70 százaléka.

Az egykori igazgató elmesélte, már akkor tervezték egy tornaterem megépítését az iskolában, amikor ő még pályakezdő volt. Több évtizede ábrándoztak erről, amikor 5 évvel megkereste dr. Vercz Tamás, és elkezdődött a folyamat, mely mára beteljesedett.

- Óriási jelentőségű esemény ez az iskola életében. Ha 40 évig ábrándoztunk róla, kívánom, hogy legalább háromszor 40 évig használják a diákok és a sportolók, ezt az új sportcsarnokot, és mindig a játéktól és szurkolástól legyen hangos – zárta beszédét Szabó István.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester egy John Lennon idézettel kezdte ünnepi beszédét, ő is az összefogás erejét emelte ki, mint az előtte szólók:

„Az álom, amit egyedül álmodsz, csak egy álom. Egy álom, amit együtt álmodsz, valóság.”

- Ez a munka, ami az elmúlt években zajlott, erről szólt. Hogy közösen álmodtuk meg, közösen találtuk meg a szövetségeseket, partnereket, támogatókat és segítőket. És az igazán nagy közösség és a nagy erő pedig az, amit maga az iskola sugároz egykori és jelenlegi diákjaival, sportolókkal, szüleikkel, az itt oktató pedagógusokkal, vele együtt működő civil szervezetekkel, egyesületekkel. Így alakult ki az a nagy csapat, mely képes volt összefogni, és megvalósítani a kitűzött célt – emelte ki Szemereyné Pataki Klaudia, hozzátéve: „a sport új szentélye jött létre Kecskeméten”.

Salacz László országgyűlési képviselő Minarik Ede mosodást hozta fel beszédében, amikor Régi idők focija című film kultikus mondatát idézte:

- „Kell egy csapat!” – mondta Minarik Ede. Kell egy csarnok, mondta dr. Vercz Tamás, majd két éven keresztül tárgyalt és tervezett a döntéshozókkal, míg létrejött a megállapodás, melynek köszönhetően megszületett az új sportcsarnok.

Természetesen dr. Vercz Tamás is köszöntötte az egybegyűlteket, és mesélt arról, hogyan született meg benne az ötlet, és mennyire nem merte elhinni, hogy ebből aztán tényleg megvalósul valami. De megvalósult, nem is akármi! Egy modern, multifunkcionális sportcsarnok, ahol nem csak az élsportolók (röplabdások, kosarasok, futsalosok) edzhetnek profi körülmények között, de a gimnázium diákjai is. Sőt, a csarnok tanítási időn kívül nyitva áll hobbi sportolók számára is.

Vámos Tibor az MLSZ versenyigazgatója tolmácsolta a Magyar Labdarúgó Szövetség köszönetét és gratulációját, kiemelve a szövetség évtizedes adósságot törlesztett, amikor támogatást nyújtott a projekthez.

Boros Zoltán, a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körének titkára, egykori katonás diák pedig megemlékezett a névadóról, Dunszt Ferenc, „Frici bácsiról”, akinek családja is megjelent az eseményen, és meghatódva hallgatták a kedves szavakat, mellyel 10 évvel ezelőtt elhunyt egykori katonás pedagógus és mesteredző példaértékű munkásságát és életútját idézte meg.

Az ünnepi esemény végén pedig Csáki Tibor intézményvezető, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Pálfi Tamás tankerületi igazgató és dr. Vercz Tamás, a Scoregoal Szabadidősport Kft. ügyvezető elnöke átvágta a szalagot, jelezvén, ettől kezdve minden kecskeméti sportolni vágyó előtt nyitva áll a lehetőség, hogy használja Kecskemét legújabb sportcsarnokát.

Scoregoal Kecskemét Futsal Club

A Scoregoal Kecskemét Futsal Club vezetősége 2015 tavaszán azt a célt tűzte ki, hogy hosszú évek kihagyása után a sportág hosszú távon is újra jelen legyen Kecskeméten. Az NB/II. osztályban töltött évek után a 2019-20-as szezonban már az NB/I. osztályban szerepelhet a felnőtt csapat. A sportszervezet kiemelt célja, hogy a felnőtt csapat mellett az utánpótlás korosztályokban is folyamatosan fejlődést biztosítsanak a fiataloknak. Ennek megfelelően több korosztályos csapatuk (U15, U17, U19, U20) szerepel a különböző bajnokságokban. A felnőtt csapat jelenleg a NB/I. osztály felsőházi rájátszásában vesz részt, ahol a harmadik helyet foglalja el. Emellett a klub történetében először bejutottak a Magyar Kupa versenysorozat májusban lebonyolításra kerülő négyes döntőjébe. A sportszervezet szakmai munkáját dicséri, hogy a jelenlegi felnőtt válogatott keretnek négy kecskeméti játékos is tagja.

Kapcsolódó cikk