Az Országos Vérellátó Szolgálat februárban egy különleges véradókampányt indított „Legyen a véradás közös élmény!”címmel, hogy felhívják a figyelmet a véradás fontosságára és ösztönözzék az embereket arra, hogy párjukkal, barátaikkal, családtagjaikkal együtt vegyenek részt ebben a nemes és önzetlen cselekedetben.
Ez a kis kecskeméti üzlet igazi meglepetéseket rejt magában. Noha a vállalkozás fő profiljaként méhészek számára kínál szakszerű eszközöket és kiegészítőket, a képzeletbeli mézzel telt üvegek fénye mellett a tűzijáték varázslatához szükséges kellékek is hozzáférhetők, ráadásul az év minden napján. A két ünnep között pedig különleges tűzijáték-akcióval várják vásárlóikat.
Halloweeni díszbe öltözött a Plazma Center, de természetesen nem csak ezért érdemes plazmát adni novemberben. Amellett, hogy segíthetünk másokon, különleges akciókkal és ajándékokkal várják a donorokat. Az új plazmaadók öt alkalommal összesen 100 ezer forintot szerezhetnek, a novemberben újrakezdők pedig 90 ezer forintot kaphatnak december 31-ig. De sok más meglepetéssel, őszi akcióval is készül a Kecskeméti Plazma Center.
A NAV Sajtóközleménye alapján október 3-án (csütörtökön) indul a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) figyelemfelhívó akciója, melynek keretein belül több, mint háromezer vállalkozásnak küldenek tájékoztatást.
Összehangoltan járőröznek a városrendészek és a rendőrök annak érdekében, hogy visszaszorítsák a guberálók jelenlétét Kecskeméten. A flakonok 50 forintos visszaváltása országos szinten hozta magával a jelenséget, vagyis azt, hogy a hajléktalanok folyamatosan túrják szét a kukákat. Kecskeméten azonban a hatóságok azonnal reagáltak.

Augusztus 18-áig lehet csatlakozni a Varázstáska Akcióhoz! A jótékonysági tanszergyűjtő akciót már negyedik alkalommal rendezik meg az önkormányzat kezdeményezésére. Az akcióban már 250 rászoruló gyermeknek nyújtottak segítséget évente több mint 5 millió Ft értékben.

Május közepéig tart a Menhely az Állatokért Alapítvány ivartalanítási kuponakciója. Az önkormányazt által támogatott tavaszi akciót már több éve meghirdetik, hogy segítségükre legyenek a gazdáknak. A kutyákra és macskákra vonatkozó akció részleteit a menhely közösségi oldalán találhatják meg.

Tizenkettedik alkalommal, a Föld napjára időzítve, április 22-én elindul a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, az ország legnagyobb önkéntes hulladékszedési programja.
Február 25-ig országos akciót tart a Magyar Rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Téli madárles címmel második alkalommal hívja az érdeklődőket egy kilenc héten át tartó országos madárszámlálásra 2023. december 28 - 2024. február 28. között. Az akció célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak megfigyelésébe, a védelmüket is segítő „közösségi tudomány” (citizen science) jellegű adatgyűjtésbe.
Fényvisszaverő mellényeket, karpántokat és kerékpáros-villogókat osztott pénteken országszerte a rendőrség. Kecskemét egyik forgalmas pontján is a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet a rendőrök. A Látni és látszani kampányhoz kapcsolódó "Light Friday" akciót a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezte.
Augusztus 11-én két akciót indít a kecskeméti Malom Központ annak érdekében, hogy ne a nyár végének közeledtén szomorkodjunk, hanem annak örüljünk, hogy időben, és pénztárcánkat kímélve, fel tudunk készülni az iskolakezdésre. Elő a gyermeket, elő a mobilt, irány a Malom!
Frissítő vizet osztott a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. és az INTER TAN-KER Zrt. az AIPA Nonprofit Kft. önkénteseinek segítségével ma (kedden) kora délután a Széchenyi téren. A hűsítő ásványíz jól jött a forró nyári melegben az utasoknak és a belvárosban sétálóknak egyaránt.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom