Címke: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága
Keresés
Dátum választó
2 találat
2025.11.20

Kecskemét odafigyel a demenciával küzdő idős polgáraira

A demencia globális kihívást jelent azokban az országokban, ahol elöregedőben a társadalom. Magyarországot is érinti ez a kérdés. Csütörtök délelőtt az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága és a Modus Alapítvány rendezett szakmai napot, amely a helyi demencia akcióprogram 2020-2025 közötti munka eredményeit és tanulságait foglalták össze az előadók bemutatva a jó gyakorlatokat.
2025.09.03

Világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter

Egy maratont végigfutni önmagában is nagy kihívás. Boronkay Péter úgy fogja teljesíteni a 42 kilométeres távot, hogy egy mozgássérült barátját, dr. Nagy Andrást tolja maga előtt egy speciális székben. Az alkalom, ahol mindez megvalósul, a 40. Budapest Maraton október 12-én. A cél ezúttal is a jótékonyság, illetve a példamutatás. Több mint 80 fogyatékkal élő kecskeméti szabadidős és sporttevékenységére gyűjtenek adományokat.
2025.05.08

Nyitott kapukkal várják a szépkorúakat a kecskeméti idősgondozó központok

Napjaink egyik legfontosabb társadalmi és demográfiai kérdése a népesség fokozatos elöregedése. Ez a jelenség Kecskeméten is megfigyelhető, városunkban is egyre több szépkorú ember él. Ez örömteli fejlemény, ami az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága számára is lehetőséget biztosít arra, hogy megfelelő szakmai válaszokat, ellátásokat és szolgáltatásokat kínáljon az egyre növekvő létszámú idősödő kecskemétiek és hozzátartozóik számára. Cikkünkben a szépkorúak előtt álló lehetőségek körét mutatjuk be.
2025.04.10

Változások a fogászati röntgenszolgáltatás terén

"Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a fogászati röntgen jelenleg kizárólag tb-s beutalóval érkező pácienseket lát el. Megértésüket, türelmüket köszönjük." Ez olvasható az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága honlapján és a bejáratnál is.
2025.03.17

Ma indul az Aktív Kecskemét Program

Új programokhoz csatlakozik Kecskemét az egészséges életmód népszerűsítése érdekében. Annak érdekében, hogy minél többen kapjanak kedvet az egészséges életmódhoz, kezdetét veszi az Aktív Kecskemét program, amelynek további célja, hogy lehetőséget teremtsen a város lakossága számára a különféle mozgásformák, sportok megismerésére, kipróbálására, gyakorlására.
2025.03.16

VII. Oroszlán Kupa március 21-én

A Kecskeméti Szent László Lions Club, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményével közösen a Dél magyarországi értelmi sérüléssel élőkkel foglalkozó intézmények gondozottai számára szervez az idén is csapat sportversenyt, immár 7. alkalommal. A rendezvénynek, mint eddig minden alkalommal, most is a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnoka ad otthont, a Tankerületi Központnak köszönhetően mérsékeltebb terembérleti díj fejében.
2024.05.17

„Ezüst minősítésű Felelős Foglalkoztató Vagyok” címet nyert az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága

Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága a közelmúltban minősült az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett „Felelős Foglalkoztató Vagyok” cím elnyerése érdekében. A minősítést végzett szervezettől kapott tájékoztatás értelmében az intézmény elnyerte az „Ezüst minősítésű Felelős Foglalkoztató Vagyok” címet, az erről szóló oklevél hivatalos átadására pedig 2024. május 16-án került sor az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Piaristák tere 7. szám alatti központjában. Az eseményen jelen volt Dr. Papp Zoltán önkormányzati képviselő, az Esélyteremtési Bizottság tagja is, aki a városvezetés nevében is gratulált a díjhoz.
2023.10.21

Átadták a Kecskeméti Idősekért Díjakat

Nóta és operett műsorral köszönte meg az önkormányzat szombaton Kecskemét időseinek, a városért végzett több évtizedes munkájukat. A rendezvényen Engert Jakabné alpolgármester azt mondta, a város nyugdíjasai hídemberek, akik átadják nap mint nap azokat az értékeket, hagyományokat és tudást, amellyel jövőnket is betudjuk biztosítani. A Hírös Agóra színháztermében tartott ünnepség keretében adták át a Kecskeméti Idősekét Díjakat is.
2023.09.13

Hatodik alkalommal rendezik meg az Alzheimer-sétát a demenciával élőkért

Idén is lesz Alzheimer-séta Kecskeméten. A szeptember 21-én, 15.30-kor kezdődő programmal a demenciával élők drasztikusan növekvő számára hívják fel a figyelmet. Kecskemét demensbarát város, mely nemcsak a világnapon és az Alzheimer-hónapban nyújt önként vállalt segítséget. Az erőfeszítésekről és az elért eredményekről szerda délután tartott közös sajtótájékoztatót Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és dr. Pataki Mariann, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága (ESZII) igazgatója.
2023.08.24

Hangolódás az Alzheimer sétára

Közös készülődéssel és klubprogramokkal hangolódtak ma a nyugdíjasok a hatodik Alzheimer sétára a Nyitnikék Idősgondozó Központban. Az idősek papírforgókat készítettek, amelyeket majd az Egészségfejlesztési Iroda által szervezett sétára is magukkal vihetnek.
2023.03.08

Kiállítás dr. Jakkel Anna emlékére

Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága emlékkiállítást rendez a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Jakkel Anna fotóiból. Egy emlékkönyvet is kihelyeznek a tárlaton a látogatók bejegyzéseinek.
2022.11.18

Ünnepi műsorral, bankettel köszönték meg a szociális dolgozók munkáját

Pénteken több száz szociális szférában dolgozó szakember gyűlt össze a Hírös Agórában, hogy egy estét a megérdemelt kikapcsolódás jegyében töltsön. Az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága (ESZII) a szociális munka napja alkalmából színvonalas néptáncműsorral és az aulában rendezett nagyszabású bankettel köszönte meg munkájukat. Az esten sor került Az év dolgozója-díjak átadására is.