Az idősek világnapját nemcsak az Őszirózsa Gondozóházban, hanem más intézményekben is megünnepelték a városban. A Nyitnikék Idősgondozó Központ lakói színes ünnepi műsorral készültek, így emlékeztetve egymást arra, hogy a törődés és a figyelem minden korban a legnagyobb ajándék.
A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a 112 segélyhívó szakemberei közvetlenül a Gondosóra felhasználójával tudnak kapcsolatba lépni, így a segítség még gyorsabban érkezik – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
Több mint 200 vendége volt a Városi Szociális Közalapítvány időseknek szervezett karácsonyi ünnepségének, melyet ma (kedd) tartottak a Hírös Agórában. A szépkorúakat Bán János alpolgármester köszöntötte, aki szerint a szépkorúakat meg kell becsülnünk, mert életútjukkal példát mutatnak.

A nyári kánikula mindenkit megvisel. Bizonyos óvintézkedésekkel, azonban felkészíthető a szervezet, hogy kevésbe legyen kitett a magas hőmérséklet okozta veszélyeknek.
Február után újra előadást tartott Kecskeméten Steigervald Krisztián. A neves generációkutató ezúttal is a nemzedékek eltérő gondolkodásmódjáról, az ebből adódó megértési nehézségekről és ezek lehetséges feloldásáról beszélt a Katona József Könyvtár nagytermét megtöltő hallgatóságnak. Előadása humorral átszőtt, de egyúttal komoly kutatói háttérmunkáról tanúskodó, és nem utolsó sorban személyes szülői tapasztalataiból is merítő eszmefuttatás volt egy rendkívül aktuális témában.

Hogyan lehet pár perc alatt verset alkotni vagy egy komplett receptet összeállítani az otthoni hozzávalókból? Többek között ezekről tanulhattak ma a CédrusNet Kecskemét Program tagjai, a Széchenyi István Közösségi Házban, ahol a mesterséges intelligencia használata állt a középpontban.

Már több mint 600 ezren regisztráltak a Gondosóra szolgáltatásra, amelynek révén eddig több mint 10 ezer életet mentettek meg, és 200 ezer hétköznapi ügyben tudtak segíteni a diszpécserközpont munkatársai - közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap.
Sorra járják a külterületen élő időseket, rászorulókat és a hajléktalanokat is segítik a Kecskeméti Városrendészet munkatársai. A hideg idő miatt hatványozottabban oda kell figyelni embertársainkra, ugyanis a keményebb mínuszokban hamar bekövetkezhet a baj. Ma elkísértük a városrendészeket a járőrözésük egyik állomására.
Napjainkban egyre több bűncselekmény történik a kibertérben, emiatt is fontos, hogy minden korosztály tisztában legyen a csalások típusaival. Október az európai kiberbiztonság hónapja, ezért ma az Országos Könyvtári Napok keretében Kecskeméten az idősebb korosztály is betekintést kaphatott arról, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk a digitális térben.
A testi-lelki egészséget segíti már évek óta Kecskeméten a szenior örömtánc. A foglalkozásokat rendszerint a kecskeméti Egészségfejlesztési Irodában (EFI) tartják, emellett számos rendezvényen is részt vesznek a csoport tagjai. A mai napon a szenior örömtánc idei félévének történéseiről számoltak be, majd tánccal zárták a rendezvényt.
Rendhagyó, bűnmegelőzési előadással egybekötött fogadóóra várta kedden délután a Műkertvárosban élő idősebb korosztályt. A legfontosabb tudnivalókról Tóth Szilvia, a Bűnmegelőzési Bizottság alelnöke tájékoztatta a Gyopáros Nyugdíjas Egyesület tagjait.
"Segítene, biztos úr?" címmel szervezett előadást a CédrusNet Kecskemét Egyesület a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közreműködve a megyeszékhely Digitális Tudásközpontjában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.