A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 15. alkalommal rendezte meg a távhőszolgáltatás napját. A mai rendezvény előadásainak központjában a „megújuló energia alapú kecskeméti távhőszolgáltatás” állt.
Idén is csatlakozott a Fenntarthatósági témahét országos programjához a kecskeméti Táncsics Mihály Kollégium, amelynek diákjai környezettudatos szemlélettel élik hétköznapjaikat is. Szemetet szedtek a diákok, dekorációt készítettek hulladékokból, de a körforgásos gazdálkodással is megismerkedhetnek majd.
Megújulva kezdte meg az idei erdei iskolai szezont a Kecskeméttől alig 30 kilométerre, Lakitelek-Tőserdőben található Kontyvirág Erdei Iskola. Az óvodai, iskolai és felnőtt csoportok már egy belülről és gépészetileg is felújított épületet vehetnek birtokukba.
Április 22. a Föld napja, ilyenkor különböző programokkal hívják fel a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára - olvasható a National Geographic oldalán.
Április 22. a Föld napja, a BÁCSVÍZ Zrt. ezen a napon rendezi már az 1990-es évektől kezdve hagyományos nyílt napját kecskeméti kisiskolások és óvodás csoportok részére. A mai napon 425 gyermek vett részt a Mindszenti körúti szennyvíztisztító telepen tartott környezettudatos rendezvényen.
Nagy sikert aratott az ifjúság körében a Hírös Agórában megtartott Föld napi rendezvény. A szervezők élménydús programokkal és megannyi készségfejlesztő játékokkal várták a gyermekeket, hogy felhívják a figyelmet a környezetünk megóvására.
Kecskeméti kollégisták nyerték azt az országos környezetvédelmi versenyt, amelyet a Budapesti Károlyi Mihály Közgazdasági Technikum szervezett középiskolások számára, Act Local Green Start Up Challenge címmel.
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.
Sokan úgy gondolják, hogy a zöldhulladéktól megszabadulhatnak az erdő-mező szélén, hiszen azok úgyis csak növényi maradványok, lebomlik, komposztálódik, nem okozhat bajt. Holott ez egyáltalán nem így van! A kerti zöldhulladék veszélyes a természetes élőhelyekre nézve! Ráadásul a zöldhulladék illegális elhelyezése éppúgy szabálytalan és büntetendő, mint a kommunális, vagy bármely más hulladék lerakása - olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park oldalán.
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és az MVM Démász Áramhálózati Kft. többéves együttműködésének köszönhetően 2024-ben is számos biztonságossá tett fészek várja a hazatérő fehér gólyákat. Idén a kecskeméti Piarista Gimnázium közösségi szolgálatos diákjai készítettek fészekalapokat a gólyakosarak állványaira.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata környezetvédelmi alkotópályázatot hirdetett kecskeméti fiataloknak március 22., a víz világnapja alkalmából. Az alkotások beküldési határideje május 10., a fák és madarak világnapja.
Európai uniós támogatással folytatódhat a Kecskeméti Televízió és a vajdasági Pannon TV közös természetvédelmi filmsorozata. Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően 35 darab húszperces rész készülhet el másfél év alatt, emellett két mesekönyv, egy foglalkoztatófüzet és egy társasjáték is megszületik a magyar-szerb környezetvédelmi program keretében. A projektet kedden délelőtt mutatták be a Sheraton hotelben.
Az elmúlt napok tartósan meleg és csapadékmentes időjárása miatt 2024. április 9-től tűzgyújtási tilalom lép életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben. Ezzel, Hajdú-Bihar vármegyével együtt, már négyre emelkedett a tilalommal érintett térségek száma.
A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az április 5-én este megtartott eseményen a természetfotós szervezet átadta a 2023-as fotópályázatának nagydíját, és egyúttal megnyitotta idei fotókiállítását.
Két vármegyei fotós is érintett a legek között, hiszen a Az évad legsikeresebb fotósa, a magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa a soltvadkerti természetfotós, Daróczi Csaba lett, a 3. helyen pedig a kiskőrösi Litauszki Tibor végzett.
A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.
Termelői és kézműves vásárral, kóstolókkal, előadásokkal ünnepelt szombaton az Ifjúsági Otthonban a négy éves Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt. A reggel 9 órától délután 15 óráig tartó vásáron közel 20 kiállító jelent meg, és előadást tartott dr. Dittrich Ernő klímakutató, mérnök. A rendezvény mottója az volt: "Kifogás helyett: légy te a változás!"
Virágba borult a műkertvárosi Gizella tér! A Hírös Kert Kft. és a Kreatív Kertcentrum Kft. jóvoltából már idén virágozni fognak a pénteken elültetett rózsák és szépítik a teret a bokrok sokasága. A tereprendezés már csütörtök óta folyt annak érdekében, hogy pénteken délelőtt már be lehessen ültetni az új növényeket.
Kecskeméten egy hónapig tesztelte a Kecskeméti Közlekedési Központ a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hidrogénbuszát. A jármű rendes járatot látott el, így mintegy 4000 kilométert tett meg március 2 és április 2 között. Ez idő alatt 4 tonna széndioxid kibocsátástól kímélte meg a várost.
A szökőkutak és a zöldfelületek is megújulnak a belvárosi sétányon. A munkálatok jelenleg is zajlanak, melyek végeztével egy virágos, növényekkel teli, új főteret kapnak a kecskemétiek illetve az ide látogatók. A tervek szerint május közepén befejezik a rekonstrukciókat a Kecskeméti Városüzemeltetés munkatársai.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.