Március 3-án van a vadvilág világnapja, ezen a napon világszerte Földünk vadon élő állat- és növényvilágát ünnepeljük, különös figyelmet fordítva a védett, veszélyeztetett fajokra. Így tettek vasárnap a Kecskeméti Vadaskertben is, ahol a látványetetések mellett, számos információt tudhattak meg a látogatók az állatokról, első kézből a gondozóktól.
Több vármegyében erősen elszaporodtak tél végére a mezei pockok. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét: kiemelten fontos, hogy késlekedés nélkül felmérjék a kártevő népességét a táblákon és azok környezetében. Az időben megtett védekezéssel csökkenthető a kártétel, melyhez többféle készítmény és felhasználási forma is a gazdák rendelkezésére áll.
A Kecskeméti Városrendészet gépkocsizó külterületi járőrszolgálatot ellátó közterület-felügyelői az egyik elkerülőn, az úttest melletti erdős területen fatolvajokat értek tetten, fogtak el, majd adtak át a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrének.
A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladott, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre szert téve. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.
A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara fenntarthatósági szakemberképzést indít minden olyan, a környezetét és szakmáját tudatosan építő vállalkozónak, aki a már érzékelt klímaváltozást figyelembe véve tervezi végezni tevékenységét, jövőbeni fejlesztéseit és beruházásait.
Korosztályuk ruhavásárlási szokásain szeretnének változtatni azok a Széchenyi kolis fiatalok, akik turit szerveztek hétfőn délután a KSZC Szent-Györgyi Albert Technikum kollégiumában. A BIOBARIK nevű csapat tagjai – Andó Csaba, Somlyai Petra és Pogány Máté – egy országos környezetvédelmi verseny második fordulójára készülve szervezték meg a ruhaböngészdét, aminek sikere minden várakozásukat felülmúlta. A BIOBARIK kedd este a KTV stúdiójának is vendégei voltak.
2024. március 4-étől Kecskeméten is megkezdődik a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtése. Magyarország 14 városának meghatározott részein induló rendszert a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) és szerződéses partnerei működtetik. Az új rendszer részeként Kecskeméten elsőként a társasházi övezetekben, 900 társasházban 25 000 lakást érintve indul el a konyhai zöld- és élelmiszerhulladék házhoz menő gyűjtése.
A ruhaipar, a ruhagyártás környezetszennyező hatásairól és az ésszerű vásárlás lehetőségeiről tartott előadást társainak a KSZC Kollégium Nyíri út 32. számú telephelyén a BIOBARIK nevű háromfős csapat.
Mintegy 350 köbméter faanyagot termelnek ki a közeljövőben Kecskeméten, a katonatelepi véderdőből és a Csalánosi erdőből – tájékoztatta szerkesztőségünket Szabó Lajos erdőmérnök, Kecskemét város erdeinek erdészeti szakirányítója. Az idős nyárfaerdőkben időszerű a beavatkozás annak érdekében, hogy megújuljon és biztonságossá váljon a terület. Ugyanakkor a biológiai sokszínűség növelése is fontos célkitűzés.
Csaknem 10 millió forintot fordít Kecskemét városa idén környezetvédelmi programok támogatására az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap forrásaiból. Az összeg felosztásáról keddi ülésén döntött a Közgyűlés Környezetvédelmi, Városrendezési és Agrár Bizottsága.
Több bizottság napirendjén is szerepel a helyi tömegközlekedés díjainak radikális csökkentése Kecskeméten. Ezek között a legjelentősebb, hogy havi 100 forintért vehetnek bérletet majd a nyugdíjasok illetve diákok, de a munkába járást segítő dolgozói bérletek ára is drasztikusa csökken, sőt még idén Homokbányán megépül a megyeszékhely első P+R parkolója, az ott váltott jegyekkel pedig ingyenes lesz a helyi buszok használata.
Több hónapnyi kihagyást követően, január 26-án ismét érkeztek adatok az egyik jeladós kanalasgémről. Mindez azért is örvendetes hír, mert utoljára 2023. október 12-én, Szicíliából küldött jelet a GPS-készüléke, majd negyedéves bizonytalanságot követően a jeladó rácsatlakozott a 2G hálózatra, és elküldte a J278 kódnéven emlegetett madár vonulásának hiányzó részleteit és a telelésének a koordinátáit is. J278 – a korábbi éveknek megfelelően – Tunéziában, Djaziret Kneiss térségében tölti a telet - olvasható a Kiksunsági Nemzeti Park közleményében.
A változó klímával, illetve az ehhez alkalmazkodó talaj- és vízgazdálkodással foglalkozott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mai ingyenes szakmai napja. A konferencián vízmegőrző agrotechnikai lehetőségeket valamint a hazai, uniós követelményrendszereket is ismertették az előadók.
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhecskehoteleket és darázsgarázsokat, amelyekkel erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan lehet segíteni már kora tavasztól a szelíd beporzók szaporodását - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t hétfőn.
Fűkaszák és motorfűrészek zaja törte meg a csendet január utolsó napján Ásotthalom és Kelebia környékén. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a fokozottan védett egyhajúvirág élőhelyein tüsténkedtek, cserjeirtást és fűavar-eltávolítást végeztek, hogy pár hét múlva már gyönyörködhessünk a több tízezer rózsaszín virágban.
2024-től új italcsomagolás visszaváltási rendszer indult el Magyarországon. A boltokban egyelőre még csak az ún. REpontokkal, a visszaváltást lebonyolító gépekkel találkozhatunk. A hivatalos tájékoztató logóval ellátott termékek csak később kerülnek tömegesen az üzletekbe. Mégis érdemes már időben megismerni a visszaváltási rendszert.
Az ország vezető környezetvédelmi magazinja, a Kék bolygó stábja forgatott a napokban Kecskeméten - derült ki Szemereyné Pataki Klaudia Facebook posztjából. A polgármester bemutatta a műsorban a városunkban sikeresen működő zöld óvoda projektet.
A DTkH Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a konténeres hulladékgyűjtési szolgáltatásuk már igénybe vehető a teljes szolgáltatási területünkön. Fontos részletek a tájékoztatóban:
Átadták kedden a 100 hektáron elterülő kiskunhalasi naperőműparkot. A beruházás közel 23 milliárd forintból valósult meg és 34 ezer háztartás éves energiafelhasználását fedezi. A tegnapi átadón Lantos Csaba energiaügyi miniszter elmondta, Magyarország a nukleáris és a megújuló energiára alapozza jövőjét, ugyanis a pandémia és a háború megmutatta, hogy az eddiginél nagyobb energiaszuverenitást kell elérnünk.
Az Agrotrend Csoport 2023-as Év Agrárembere-díjának Év Erdőgazdálkodója kategóriáját Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója nyerte. Pályájáról és a KEFAG szerteágazó tevékenységéről beszélgettünk vele a KTV Kiemelő magazinjának kedd esti adásában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.