A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt két férfival szemben, akik 71 vevőt károsítottak meg azzal, hogy interneten kedvező áron kínáltak előre fizetéssel elektronikai készülékeket úgy, hogy a kifizetett termékek leszállítása eszük ágában sem volt.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy fából készült székkel olyan nagy erővel ütötte meg a féltestvérét, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli jármű önkényes elvétele, lopás és rongálás miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső sorozattolvajjal szemben, aki a börtönbe vonulása előtti heteket kihasználva tovább folytatta a besurranásos lopásokat. Ezúttal azonban két céges autót is elkötött.
A Kecskeméti Járási Ügyészség kerékpárlopás miatt egy lengyel, míg eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt egy magyar férfit az őrizet 72 órás tartama alatt, gyorsított eljárás keretében bíróság elé állított. Mindkettejük ügyében jogerős ítélet született.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a fiatal férfival szemben, aki 2021 nyarán a Kalocsa és Kiskőrös közötti úton gépjárművével fékezés nélkül elütötte az előtte szabályosan kerékpározó sértettet, aki az ütközés miatt a helyszínen életét vesztette.
A Kecskeméti Járásbíróság 1 év börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, valamint 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 34 éves csongrádi férfit, akivel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség pszichoaktív anyaggal való visszaélés, kábítószer birtoklása, továbbá bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy albán férfival szemben, aki személyautójában több mint 10 kg heroint, morfint és kodeint tartalmazó kábítószer csomaggal bukott le a tompai határátkelőhelyen.
A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 2 év börtönre és 4 év kiutasításra ítélt egy 45 éves észt férfit, akit a Kiskunahalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé.
A Kecskeméti Járási Ügyészség 41 rendbeli csalás bűntette és sikkasztás bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki mobilgarázsok adásvételére, valamint -összeszerelésére három hónap alatt, 39 sértettől csalt ki, összesen több mint 14 millió forint előleget a sorozatcsaló. További három sértett részére gépjárművek javítását vállalta, de ezeket sem végezte el.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közérdekvédelmi tevékenysége keretében a kedvtelésből tartott állatok tartásától eltiltás érdekében pert indított egy kutya gazdájával szemben, aki költözésekor egyszerűen kitette autójából kutyáját az út mellett.
Egy ismerőse telefonjáról mentette le annak barátnőjének intim fotóit, később pedig pénzt követelt ezekért a lánytól. A Kiskőrösi Járási Ügyészség zsarolás bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kölcsönös szóváltást és lökdösődést követően előbb ellökte, majd egy konyhakéssel, többször megszúrta egykori barátját, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt egy felelős műszaki vezetővel szemben, mert az optikai kábel kiépítése során, árokásás közben egy társasház oldalfala és tetőszerkezete leomlott.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség rablás bűntette vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kiskunhalasi áruházból ellopott két pendrive megtartása érdekében az őt feltartóztató két biztonsági őrt erőteljesen meglökte és a zsákmánnyal együtt kiszaladt az áruházból.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt vádat emelt hat férfival szemben, akik két szembenálló társaság tagjaiként egy kávézóban egymásnak estek.
A Kecskeméti Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és lopás vétsége miatt vádat emelt azzal a Jakabszállási Önkormányzatnál közmunkásként dolgozó vádlottal szemben, aki az önkormányzat udvarán parkoló gépjármű csomagterét céges szerszámokkal és egyéb ingóságokkal megpakolta, majd a gépjárművel egyszerűen elhajtott.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített zsarolás és csalás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben két férfi előbb telefonon, majd személyesen is megjelenve, nemlétező tartozásra hivatkozva pénzt kért egy ismerősüktől, akit – mivel vonakodott – veréssel is megfenyegettek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.