A Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyveresei támadásának eddig legkevesebb huszonkét izraeli halálos és több mint ötszáz sebesült áldozata van az izraeli mentőszolgálat és a kórházak szombat kora délutáni közlése szerint.
Miközben folyamatosan rakétákat lőnek a Gázai övezetből Izraelre, izraeli katonákat ejtettek túszul, s utcai harcok folynak Izraelben a behatolt Hamász egységekkel – jelentette a helyi média Izraelben szombaton. Kibi Sabtáj rendőrfőkapitány bejelentette, hogy gyakorlatilag háborús helyzet van Izraelben. Az X-en közzétett felvételek szerint az Izraelbe bejutott terrosisták már több civilt lemészároltak, de ezt még hivatalosan nem erősítették meg.
Folytatódnak a kényszersorozások Kárpátalján. Több olyan fotó került a birtokunkba, amelyeken az látszik, hogy házról házra járnak a toborzó tisztek a magyar településeken. Továbbá szó lesz a szeptember 30-án, Szlovákiában lezajlott parlamenti választásokról is a Töretlenül magyarok legújabb, péntek este 8 órakor kezdődő adásában.
Öt kontinens 39 országának részvételével rendezték meg Dániában a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiadnak nemzetközi döntőjét szeptember 21. és 24. között. A Bányai Júlia Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett. A KTV stúdiójában Kiss Róbert felkészítő tanárral és Forgó Olivérrel, a csapat egyik tagjával beszélgettünk.
Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
A szlovákiai Nyitrán rendezett meghívásos Jozef Svitac Emlékversenyen szerepelt a Kecskeméti Sportiskola (Kesi) birkózócsapatának néhány tagja. A megmérettetésen a szlovák csapatokon kívül magyar, ukrán és cseh csapatok vettek részt, jó színvonalú mérkőzéseket produkálva a kilátogató nézők számára. A Kesi birkózói több éremmel térhettek haza.
Öt kontinens 39 országának részvételével rendezték meg a dániai Odense városában a világ legnagyobb kutatási és robotika versenyének, a World Robot Olympiadnak a nemzetközi döntőjét szeptember 21. és 24. között. A versenyre a magyar nemzeti döntő megnyerésével lehetett kvalifikálni. A résztvevő csapatok két kategóriában és három életkori korosztályban mérték össze tudásukat. A Bányai Júlia Gimnázium csapata ezüstérmet szerzett, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola csapata pedig a 11. helyen végzett.
Útnak indult az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (United Nations Interim Force in Lebanon – UNIFIL) 2023-as második váltása. A budapesti Petőfi laktanyában történt kora reggeli bepakolást követően a katonák Kecskemétről repültek a missziós területre szeptember 5-én.
Annyi csillag világít a CLA koncepción, hogy az éjszakai égbolt is csak irigykedve nézi a formás négyajtóst, mely az izgalmas dizájnba csomagolva mutatja meg a Mercedes-Benz elektromos jövőjének alapját. A müncheni IAA-n bemutatott autó állításuk szerint szériaközeli és a kecskeméti gyárban készül majd- írja a player.hu.
Japán delegáció tagjait látta ma délelőtt vendégül a Nemzetközi Kerámia Stúdió. A távol-keleti vendégek az Európa kulturális fővárosa program keretében érkeztek Magyarországra és a kecskeméti alkotóműhelybe.
Folytatta eddigi remek szereplését a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja a célbaugró világkupa-sorozatban. Az ötödik fordulót Ausztriában rendezték meg, a Salzburghoz közeli Thalgauban.
Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt nyomoznak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai egy horvát testvérpárral szemben, akik egy-egy körözött Peugeottal akarták elhagyni az országot.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség átadta az illetékes szerb ügyészség részére azokat a jelentős értékű régészeti leleteket, amelyeket négy éve egy szerb állampolgár akart Magyarországra becsempészni. A szerb és a magyar ügyészségek közötti hatékony együttműködés eredményeként az eljárást a továbbiakban az illetékes szerb ügyészség folytatja.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette és cserbenhagyás vétsége miatt vádat emelt egy moldáv férfival szemben, aki a rendőrök elől menekülése során balesetet okozott, majd annak helyszínéről megállás nélkül elhajtott. A balesetben senki nem sérült meg.
83 ország delegációja előtt mutatta be MateKIT nevű matematikai oktatóprogramját a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium idén végzett diákja. Kovács János képviselte Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként a 64. London International Youth Science Forumon.
A Neumann János Egyetem 2023. november 10-én első alkalommal rendezi meg a nemzetközi, nagy ismertségnek és népszerűségnek örvendő TEDx sorozatba tartozó rendezvényét, mellyel sok más program mellett intézményünk névadója születésének 120. évfordulójának állít emléket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.