Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
32 találat
2023.09.11

„Dönteni kellett: az életemet arra szentelem, hogy a gyerekekért dolgozom”

Görbe László piarista atyát éppen ötven évvel ezelőtt, 1973-ban szentelték pappá Kecskeméten. A jeles évfordulóról közös aranymisén emlékeztek meg rendtársával, a szintén fél évszázados papságát ünneplő Holczer József atyával augusztus 25-én a piarista templomban. Görbe atyával a rendházban találkoztunk, és részletesen kikérdeztük fordulatokban és feladatokban bővelkedő életútjáról, mely egy Kerekegyháza-közeli tanyáról indult, majd Kecskeméten, Veszprémen és Budapesten át 2016-ban visszakanyarodott a hírös városba.
2023.09.10

Különleges évadnyitót tartott a főtéren a Ciróka Bábszínház

Vasárnap délután gyerekzsivajtól és hangos kacagástól volt hangos a békás szökőkút környéke, ahol a Ciróka Bábszínház tartotta rendhagyó évadnyitóját. Zenével, fagyival, bábokkal és rendkívül vidám pillanatokkal. Miközben Ágoston Béla és Danny Bain mulatságos történeteket mesélt mulatságosabbnál mulatságosabb hangszerek kíséretében, mi Kiszely Ágnessel, az intézmény igazgatójával beszélgettünk az új évadról.
2023.09.10

Beszélgessünk! HÍRÖS KECSKEMÉTIEKKEL

W. Barna Erika kézíráskutató, grafológus szakértő, grafoterapeuta, pályaválasztási tanácsadó, dr. Király László kandidátus, közgazdász doktor és dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora lesz a hírös beszélgetés vendége szeptember 18-án hétfőn 18 órakor.
2023.09.10

Hankó Balázs: az eddigi legjobb eredményt érték el a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán

Az eddigi legjobb eredményt érték el a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán a lengyelországi Gdanskban, ahol az Európa-bajnok cím mellett, öt arany-, egy ezüst-, négy bronzérmet és hét kiválósági érmet hoztak haza a fiatalok - nyilatkozta a helyszínről telefonon Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek.
2023.09.09

20. tanévét nyitotta meg a TST Dance Studio

Jubileumi idényt kezdett meg pénteki tanévnyitó ünnepi műsorával Kecskeméten a TST Dance Studio. Az ebben az évben 20 éves hip-hop és break tánciskola városunkban 110 gyerek, fiatal és felnőtt táncossal kezdte meg az új szezont.
2023.09.08

Együttműködést kötött a Hírös Agóra és vármegyei rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodást írt alá a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a szerződéskötés apropója a hamarosan kezdődő kecskeméti MetroPOLICE bűnügyi filmfesztivál. Az együttműködés és a filmfesztivál célja a népszerű bűnügyi filmalkotások bemutatásán túl a bűnmegelőzés támogatása.
2023.09.06

MCC: dr. Kiss Rajmund tartott előadást a kommunikáció fortélyairól

Dr. Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Diplomáciai Műhelyének vezetője tartott előadást Kecskeméten szerda délután. Az első randevútól a diplomáciai kommunikációig című előadásában humorral átitatva, sok életből vett példával illusztrálva kínált olyan "tárgyalási koncepciókat" a hallgatók figyelmébe, melyeket a magánéletben is tudnak alkalmazni.
2023.09.06

Mesterségesintelligencia-szakértő előadásával indult a Neumann Klub

Dr. Tilesch György mesterségesintelligencia-kutatóval debütált kedd délután az újonnan alapított Neumann Klub a Campus nagyelőadójában. A szakértő a talán legtöbbeket érdeklő kérdésre elmondta, a szakemberek nagy többsége szerint nincs esélye annak, hogy a mesterséges intelligencia egyszer öntudatra ébred, és kiveszi a kezünkből az irányítást.
2023.09.06

Felnőtt kezdő néptánccsoportot indít Kecskeméten a Tűzön-Vízen Át Egyesület

Felnőtt kezdő néptánccsoportot indít Kecskeméten a Tűzön-Vízen Át Egyesület szeptember közepétől. A csatlakozáshoz semmilyen előképzettség nem szükséges, és szólóban is lehet érkezni – a férfiakat különösen várják. Az egyesület évadkezdéséről és idei terveiről Kósa Levente elnökkel beszélgettünk.
2023.09.06

Helvécia díszpolgára lett Kovács Ernő főispán

2023. szeptember 1-jén tartották Helvécián a Szüreti Mulatságot, amelyen Kovács Ernő Bács-Kiskun vármegyei főispán részére Helvécia díszpolgára kitüntető címet adományozott a nagyközség önkormányzata. A címet Balogh Károly polgármestertől vehette át a település fejlődését elősegítő hosszú időn át végzett kiemelkedő, eredményes társadalmi, közéleti tevékenysége elismeréseként.