Kategória: Sport
2023.05.25

A BringAuti, és ami mögötte van II. rész

Három éve annak, hogy utoljára megrendezték BringAuti jótékonyági kerékpártúrát, így arra gondoltunk, nem árt felfrissíteni, miről is szól. És elmesélni azoknak, aki nem is tudták. Leültünk hát beszélgetni Soltész Veronikával, a BringAguti főszervezőjével, egy autista gyermek édesanyjával. De aztán a végeredmény sokkal több lett, mint egy kedvcsináló. Egy autizmussal élő fiatalember története, aki most érettségizik, és az ELTE-re készül. És a szüleié. És azoké, akik segítették őket, hogy idáig eljussanak. Azoknak, akik egy ebből nagyon sokat tanulhatnak, akár érintettek, akár kívülállók.
2023.05.25

194 milliós sportfejlesztés Katonatelepen

A képviselők döntése értelmében Kecskemét Önkormányzata hozzájárult ahhoz, hogy a Katonatelepi Sportegyesület 194 millió forint értékű, sportcélú ingatlanfejlesztési beruházást hajtson végre a Katonai Sporttelep területén. A beruházás keretében új öltöző és klubhelyiség jöhet létre.
2023.05.23

Elkészült a bronzcsata menetrendje

Pénteken hazai pályán kezdi meg az SG Kecskemét Futsal csapata a bronzéremért folyó csatát a Veszprémmel. A párharc az egyik csapat három győzelméig tart.
2023.05.23

Sportmagazin: országos asztalitenisz torna lesz Kecskeméten

Országos asztalitenisz torna helyszíne lesz május 31-én Kecskemét, ahol a helyi sportolók mellett a legnagyobb hazai versenyzők is láthatóak majd. Erről is beszélt a KTV hétfői Sportmagazinjában Szabó Krisztián, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér vezetőedzője. A műsorban szó volt a tavalyi eredményekről és az idei kilátásokról is.
2023.05.23

A BringAuti, és ami mögötte van I. rész

Május 27-én, szombaton rendezik meg a VI. BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúrát. Mivel a pandémia miatt a legutóbbi eseményt három éve tartották, arra gondoltunk, felelevenítjük, miről is szól. És elmondjuk azoknak, akik még nem ismerik. Soltész Veronikával, a BringAuti megálmodójával és főszervezőjével beszélgettünk. Aztán olyan mély lett, hogy végül két részre bontottuk. Ez itt az első, kedvcsináló rész.
2023.05.22

Ivkovicsné Béres Tímea volt a Kiemelő vendége

A Sportegyesületek Országos Szövetsége múlt csütörtökön tartotta évi rendes küldöttgyűlését. A rendezvényen a megüresedett elnökségi helyre Ivkovicsné Béres Tímeát, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, egyben a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatóját választották meg. Az új tisztséggel kapcsolatban természetesen Ivkovicsné Béres Tímeával beszélgettünk.