A Szerbia-Magyarország közti határátlépés, a vasútvonal fejlesztés, a vízmegtartás, az egészségügy fejlesztése. Többek között erről egyeztetett a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió tanácsa ma a Megyeházán, amely a Magyarországon, Románián és Szerbián átnyúló beruházásokat, az azokra befolyó forrásokat irányítja. Jelenleg több mint 10, a vármegyénket is érintő fejlesztés előkészítése, tervezése, megvalósítása zajlik több milliárd forint értékben.
140 diák és azok felkészítő tanárai vehették át az elismeréseket ma (kedd) délután a Vármegyei Matematikaverseny díjkiosztóján a Kodály Iskola dísztermében. Bács-Kiskun Vármegyéből idén összesen 2000-en mérték össze tudásukat, ez a létszám a tavalyihoz képest 15%-kal több volt.
140 diák és azok felkészítő tanárai vehették át az elismeréseket ma (kedd) délután a Vármegyei Matematikaverseny díjkiosztóján a Kodály Iskola dísztermében. Bács-Kiskun Vármegyéből idén összesen 2000-en mérték össze tudásukat, ez a létszám a tavalyihoz képest 15%-kal több volt.
A közbiztonság további erősítése, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása és a család-, gyermek- és ifjúságvédelem megerősítése – ez a célja annak az együttműködésnek, amely Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség között jött létre. A megállapodás értelmében a vármegye önkormányzata megalapította az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” elnevezésű díjat.
Részt vettek az árvízi védekezésben a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók is ott, ahol az önkormányzatok segítséget kértek. Hartán, Solton, Dunapatajon és Baján közel 150-en töltötték a zsákokat, fóliáztak, építettek nyúlgátat, magasították és erősítették a töltéseket. Baján a tetőzés után is a helyszínen voltak a katasztrófavédők, hogy a buzgárokat és a szivárgásokat megszüntessék.
Nyáron is szükség van elegendő mennyiségű vérre a kórházaknak, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat június utolsó hetében is számít az önkéntesek segítségére. Mutatjuk a jövő heti véradások helyszíneit.
Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun vármegyei műveletirányítási központjába 1 tűzesettel és 3 műszaki mentéssel kapcsolatos tűzoltói beavatkozást igénylő állampolgári bejelentés érkezett.
Egészen elképesztő magasságokba emelkedett a hőmérséklet pénteken, mintha csak egy nyári nap lett volna - írja facebook oldalán a Országos Meteorológiai Szolgálat.
A vármegyében a lakosok száma 2011-hez képest 5 százalékkal 495 ezer főre csökkent - derül ki az ingatlan.com új elemzéséből, amely a friss népszámlálási adatok alapján mutatja be a Bács-Kiskun vármegyei lakáspiacon bekövetkezett változásokat. Az elemzésből kiderül, hogy a nagyvárosok vonzáskörzetei az évtized nyertesei.
Generosa, Kékfrankos rozé és Cabernet Franc borok lettek idén a vármegye legjobbjai. A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által megszervezett borversenyen két borvidék 31 tételét bírálta a zsűri.
44 tűzesethez és 39 műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat Bács-Kiskun vármegyében december 24-e és január 1-je között. Karácsonyfatűz nem történt, azonban a tűzijátékozásnak volt következménye.
Már megye szerte kikerültek az új Bács-Kiskun Vármegye jelzőtáblák. A cseréket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzi el. Mint ismert, az országgyűlés július 19-én fogadta el az alaptörvény tizenegyedik módosítását, amely 2023. január 1-jétől a megyéket vármegyékre, a kormánymegbízottakat pedig főispánokra kereszteli át.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.