Kategória: Gazdaság
Keresés
Dátum választó
Rendezés
96 találat
2023.04.13

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a Közélet vendége

A külgazdasági és külügyminiszter volt a Kecskeméti Televízió mai Közélet című magazinjának vendége. Szijjártó Péter Kozák Polettel a Kecskeméti Médiacentrum főszerkesztőjével beszélgetett többek között a Mercedes gyár fejlesztéseiről és az orosz-ukrán háború hatásainak kérdésköréről. A műsorban szóba került még az energiabiztonság, a vármegyénkkel szomszédos paksi beruházás, valamint az orosz-ukrán háború hatásainak kérdésköre is.
2023.04.13

Támogatói ankéton összegezte az eredményeket a Kecskeméti TE vezetősége

Támogatói ankéton összegezte az idei szezon eddigi eredményeit és a közeljövő terveit a Kecskeméti TE vezetősége csütörtök délután. A Széktói Stadion klubtermében tartott tájékoztatón, majd az azt követő kötetlen beszélgetésen bőven volt mit ünnepelni. Mint elhangzott, a fő cél az NB I-ben való stabil, hosszútávú bennmaradás a fenntartható építkezés jegyében. A stadion gyepszőnyegének felújítása május végén kezdődhet el, amint vége a szezonnak.
2023.04.13

Iparkamara: itt van a digitális ipari forradalom kora

2023-ban beköszöntött a digitális ipari forradalom korszaka, amelyre a kis- és közepes vállalkozásoknak is fel kell készülniük. Ezt a folyamatot igyekezett ma (csütörtök) segíteni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - Modern Vállalkozások Programja, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye. Az eseményen többek között elhangzott, hogy a megyei vállalkozások digitalizációja intenzíven növekszik, de a lemaradások országos viszonylatban még mindig jelentősek.
2023.04.13

Állami kitüntetéssel ismerték el Christian Wolff munkáját

A magyar járműipar termelési, munkaerőpiaci és exportteljesítményének növekedését elősegítő, sikeres vezetői munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől csütörtökön a kecskeméti Városháza dísztermében.
2023.04.13

Szijjártó Péter Kecskeméten: megduplázódik a Mercedes-gyár gyártóterülete

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskemétre látogatott ma (csütörtökön), hogy kitüntetést adjon át Christian Wolffnak, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatójának. A kecskeméti városházán megtartott átadó esemény előtt a miniszter, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester társaságában, megtekintette a Mercedes Benz-gyár új, épülő gyártócsarnokát, ahol Christian Wolff fogadta őket.
A kép illusztráció!
2023.04.12

A vámmentes ukrán gabona óriási gondot okoz a magyar gazdáknak

Új intézkedéseket vezet be és még szigorúbban ellenőrzi Magyarország az Ukrajnából a szolidaritási folyósón érkező ukrán gabonát, hogy az ténylegesen eljuthasson az eredeti célországokba. Ezt Nagy István agrárminiszter jelentette be a napokban. Az intézkedésekkel az ukrán gabonadömpinget akarják megfékezni, amely sok gondot okoz a magyar gazdáknak, mivel az ellenőrizetlen ukrán termények letörték a piaci árakat, valamint elfoglalják a hazai magtárakat.
2023.04.10

Tájékoztató a tavaszi ültetvényekben keletkező fagykárokról

A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám az április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog. A kárenyhítési rendszer lehetőséget teremt a keletkező károk részbeni enyhítésére, ezért ennek kapcsán az Agrárminisztérium az alábbiakra hívja fel a figyelmet.
2023.04.07

Húsvéti forgatag és traktoros verseny a Magyarkertben

Közel 100 traktoros méri össze tudását április 8-án, szombaton Jakabszálláson, a Magyarkert Húsvéti Traktoros Forgatagán. Az év első megmérettetését egész napos ünnepi szórakoztató programok kísérik. Többek között lesz tojáskeresés, arcfestés és pónilovaglás, délben pedig elkölthetjük a friss levegőn a marha-, vagy a kakaspörköltet.
2023.04.06

Hármas átadó ünnepet tartott Ballószög

Három fontos projektnek is ma tartotta közös átadó ünnepségét Ballószög Önkormányzata. A településen a nemrég megvalósult Bem-Dózsa utcai csomópont fejlesztésnek, egy új autóbuszöbölnek és az általános iskola új ebédlőjének is örülhetnek a helyiek. A fejlesztések értéke meghaladja a 170 millió forintot.
2023.04.05

Elindult a Kerekegész programsorozat második évada

A Kerekegész programsorozatot az egyetem lelkes hallgatói és oktatói szervezték 2022-ben, hogy a maguk területén kiemelkedő eredményeket elérő és társadalmilag meghatározó szerepet betöltő prominens személyekkel inspiráló és innovatív közegben cserélhessenek eszmét az egyetem hallgatói. A Kerekegész a generációk közti tudásátadás, a közös gondolkodás és véleményformálás miatt született, hiszen a szervezők szeretnének egy olyan hallgatói csoportot […]
2023.04.05

Aszfaltozási munkálatok az Izsáki úton

Heteken belül elkészül az aszfaltozás az 52-es főút négysávosításának első szakaszán. A Katona József Gimnázium és az Olimpia utcai körforgalom között az első réteg aszfalt már a helyén van. Várhatóan május elején már az új felületeket használhatják az autósok, így a forgalmi terelést is átfordítják majd a szakemberek.
2023.04.05

Elkezdődik a hetényi bekötőút építése

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.1.5-16 kódszámú „Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés” című felhívásra benyújtott támogatási kérelme 1,937 milliárd Ft összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a „Hetényegyháza bekötése az M5 autópályába” című projekt megvalósítására. A támogatás mértéke 100%. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.